Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

EXPRESSZ KAJÁK: induljon könnyedén az év

Írta: Faar Ida

Így – ünnepek után nem könnyű kitalálni, hogy mi az, amit a család minden tagja szívesen megenne…

Hiszen alig telt el pár nap, a karácsonyi és újévi menüsor végigevése óta – sokan szenvednek még az utóhatásaitól.

De enni csak kell valamit… Valamit, ami nem sült, nem zsíros, nem édes, és lehetőleg gyorsan elkészíthető.

Következzék néhány expressz-kaja ötlet!

ZABPELYHES ZÖLDSÉGFASÍRT

Hozzávalók: 30 dkg zabpehely, 30 dkg főtt tört burgonya, 1 nagy fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 teljes kiőrlésű lisztből készült zsemle, só, bors, bazsalikom, majoránna, 2 evőkanál olívaolaj

A beáztatott zsömlét keverjük össze az előzőleg megfőzött zabpehellyel, a főtt burgonyával, a fűszerekkel – 1 evőkanál olivaolajjal, majd a másik evőkanál olivaolajjal kiolajozott őzgerincformába öntve süssük meg.

 

RIZSSALÁTA

Hozzávalók: 30 dkg rizs, olaj, 2 zöldpaprika, 25 dkg zellerkocka, 1csomag retek, 1/2 citrom, 10 dkg földimogyoró, só, törött fekete bors,  szardellapaszta, 1 fejes saláta

A rizst megmossuk, majd az olajban megfuttatjuk; vízzel felengedve, fedő alatt megpároljuk. A paprikát csíkokra szeleteljük. A zellerkockát sós vízben megfőzzük, lecsurgatjuk, félretesszük. A kihűtött rizst, a szeletelt zöldpaprikát, és a főtt zeller kockát edénybe tesszük. Hozzáadjuk a metéltre vágott, megmosott retket. Végül beletesszük a durvára aprított pörkölt földimogyorót. Sóval, törött borssal, citromlével és szardellapasztával ízesítjük. Az egészet meglocsoljuk l dl olivaolajjal, majd jól kihűtve, salátalénél-alapra tálaljuk.

RAKOTT BROKKOLI

Hozzávalók: 50 dkg brokkoli puhára főve, 3 dl tej, 2 dkg vaj, 2 dkg liszt, 2 dl zsírszegény tejföl, só, szerecsendió

A tejből, a vajjal, és a liszttel besamell mártást főzünk – a főtt brokkolit kivajazott sütőtálba tesszük, leöntjük a besamellel elkevert szerecsendióval ízesített tejföllel, és forró sütőbe tolva pirosra sütjük.

ALMÁS-SÁRGARÉPÁS DARA

Hozzávalók: 50 dkg reszelt sárgarépa, 35 dkg reszelt alma, 3 evőkanál búzadara, 2 evőkanál olaj, 1 csésze víz, só, édesítőszer, kevés őrölt szerecsendió.

Az összes hozzávalót elkeverjük, s lefedett lábosban főni tesszük. Addig főzzük, amíg a dara teljesen megpuhul. Szükség esetén pótoljuk a vizet.

 

0 Tovább

NE FOGADKOZZ - INKÁBB VÁLTOZTASS!

Írta: Faar Ida

2020. 

Új év. 

Új évtized.

 …és sokaknál új fogadalmak. 

Legtöbben – megfelelve az össznépi elvárásoknak – az új esztendőt sokszor nagyratörő fogadalmak megfogalmazásával kezdik. 

Azért írom, hogy „megfogalmazásával”, mert a kezdeti elszántságot, és lelkesedést hamar felváltja a feladat nagyságától való megrettenés. 

A „holnaptól nem gyújtok rá”, az „egészségesebben fogok élni”, a „gyorsan le fogok fogyni”, a „nem stresszelek annyit”, „a többet törődöm magammal és a szeretteimmel” típusú fogadalmakkal csak egy a baj: NEM VALÓSÍTHATÓAK MEG egyik pillanatról a másikra

Hiszen a dohányzásról való leszokáshoz – a nikotin-függőség miatt – idő kell. Az egészséges életmódra való áttéréshez lépésről-lépésre megtett változtatások egy egész életen át. A fogyáshoz szakszerűen kidolgozott –és pontosan betartott – diéta, és mozgás. A „stressz-mentesebb” mindennapokhoz nézőpont-váltás. A saját magunkhoz való viszony pozitív befolyásolásához, pozitív önértékelés – a másokkal való törődéshez empátia. 

Azaz a VÁLTOZÁS – VÁLTOZTATÁS egy folyamat, ami apró, de a célhoz egyre közelebb vezető feladatok megoldásából áll.

És emiatt van gond a magasra „lőtt” fogadalmakkal. 

Mert elérhetetlennek és távolinak tűnnek, ami elbizonytalanít mindenkit. Nincs gyors eredmény, nincs látványos siker – és egyébként is, minek kínoznád magad? Marad minden a régiben.

Ezért kellene inkább fogadalmak helyett – kicsi, de megvalósítható célokat kitűzni, - és megfontoltan változtatni az életünkön. 

Nem azért mert újév van. 

Nem holnap. 

Nem a jövő héten… 

Most AZONNAL!

Hogyan?

Például azzal, hogy nem szívod el a következő szál cigit, amit akartál.

Vagy nem eszed meg a tányéron magát kellető rétesnek csak a felét.

Vagy ahelyett, hogy most leülsz a TV elé, inkább felöltözöl, és elsétálsz a barátnődhöz/barátodhoz/szüleidhez/stb. ,és beszélgettek egy jót.

Vagy elhatározod, hogy reggel energikusan ébredsz, és nem hagyod, hogy bárki is elvegye a kedved.

Jelentéktelennek tűnő dolgok ezek, de napról-napra összeadódva sikerre visznek.

Ne fogadkozz!

Inkább lassan haladva változz!

Forrás: 

https://eletrecept.blogspot.com/2020/01/fogadalmak-helyett-megfontolt.html

 

 

0 Tovább

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

TETSZIK? Akkor irány a Facebook-oldalam!

Címkefelhő

főzz magad (72),egészséges (65),abroszravaló (32),természetes (24),friss (14),szezonális (12),finom (10),gyors (9),életmód (8),életreceptek (8),szezonja van (8), (8),EXPRESSZ KAJÁK (5),egészség (5),receptek (5),édesség (5),édes (4),Húsvét (4),Faar Ida (4),antioxidáns (4),egészséges táplálkozás (4),zöldséges (4),süss magad (4),EXPRESSZ-KAJÁK (3),vitamin (3),íz-kalandozások (3),fogyókúra (3),eper (3),tojás (3),paradicsom (3),ősz (3),sós (2),külföld (2),stílus (2),újév (2),megelőzés (2),házi (2),cseresznye (2),fiatalság (2),nátha (2),diéta (2),immunrendszer (2),ételmérgezés (2),francia (2),mediterrán étrend (2), természetes (2),újhagyma (2),paleolit (2),lecsó (2),nassolnivaló (2),tavasz (2),hónapos retek (2),diétás (2),NASSOLNIVALÓ (2),sonka (2),cukorbetegség (2),gasztronómia (2),egészségtelen (2),csípős (2),zöldséges ételek (2),stressz evés (1),locsolók (1),túlzásba vitt egészségtudatosság (1),orthorexia (1),könnyű ételek (1),kényszerbetegség (1), főzz magad (1),tízórai (1),depresszió (1),antihisztamin (1),gócfertőzés (1),góc (1),kódold át (1),banán (1),déligyümölcs (1),gyulladáscsökkentő étrend (1),gyulladás (1),vitaminhiány (1),fáradtság (1),lendület (1),energia (1),vitalizál (1),allergia (1),pollen (1),gyerekek (1),kollagén (1),nem esznek (1),válogat a gyerek (1),saláta (1),ízfokozó (1),nátrium-glutamát (1),pollenallergia (1),tüsszögés (1),orrfolyás (1),éhség (1),gyomorrontás (1),nyár (1),vitaminok (1),immunerősitő (1),gyulladáscsökkentő (1),stressz (1),magnézium (1),gyorsan elkészíthető (1),változtatás (1),cukor nélkül (1),zöldségek-gyümölcsök (1),xilit (1),eritriol (1),fogadalom (1),izom (1),vacsora (1),babona (1),lencse (1), szerencse (1),gratinirozás (1),csőben sült ételek (1), életmód-orvoslás (1),faar ida (1),nyugodt alvás (1),túlevés (1),aloe vera (1), egészséges (1),erős immunrendszer (1),vírusok ellen (1),töltött paradicsom (1),érdekes (1),arcbőr (1),étvágy (1),magas vérnyomás (1),tudásanyag (1),ősember (1),motiváció (1),terítéken (1),főzés (1),húsmentes (1),őskor (1),paprika (1),lopott percek (1),velő (1),máj (1),mérsékelt fogyasztása ajánlott (1),vérszegénység (1),koleszterin (1),vese (1),belsőségek (1),gyors sütemény (1),expressz (1),okosító (1),prevenció (1),joghurt (1),SÜSS MAGAD (1),lemondás (1),tudatosság (1),diabetikus (1),cukormentes (1),glukonon (1),egres (1),hús nélkül (1),tisztaság (1),szabályok (1),sütés (1),vááltozatos (1),sárgabarack (1),gyógyító gyümölcs (1),laktató (1),teríték (1),burgonya (1),új ízek (1),fertőzés (1),higiénia (1),főzz magd (1),nyaralás (1),étkezéstechnika (1),egzotikus (1),óvatos (1),konyha (1),pörkölt (1),vitamin-pótlás (1),bárány (1),egyszerű (1),Csináld magad! (1),csíra (1),sült (1),torma (1),élettani hatás (1),megbízható (1),vitaminforrás (1),gyógyító növény (1),recept (1),bodza (1),bodzaszörp (1),bodzalekvár (1),sorozat (1),palacsinta (1),anorexia (1), NASSOLNIVALÓ (1),TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1),Főzz magad (1),táplálkozás (1),csemegekukorica (1),gyógyít (1),helyi termék (1),sütni (1),fánk (1),farsang (1),szalagos fánk (1), adalékanyagmentes (1),ízletes (1),süss (1),főzz (1),zöldség (1),gyümölcs (1),nassolás (1),csipkebogyó (1), török ételek (1), nemzetek ételei (1),reggeli (1),főzni jó (1), abroszravaló (1),cékla (1),alma (1),tárkony (1), a hónap fűszere (1),szezámmag (1),házias (1),C-vitamin (1),keksz (1), EXPRESSZ KAJÁK (1),csirkemell (1),mák (1),sütés nélkül (1),zöldbab (1),kapor (1),gyógyító zöldség (1),zeller (1),hazai ízek (1),sütőtök (1),ősz.egészséges (1),köhögés ellen (1),citrom (1),étel (1),egészséges étel (1),fekete retek (1),méregtelenít (1),hideg (1),zöldséglé (1),gyümölcslé (1),lugosít (1),B12-vitamin (1)

Utolsó kommentek

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

Címkefelhő

(8) a hónap fűszere (1) abroszravaló (1) adalékanyagmentes (1) egészséges (1) EXPRESSZ KAJÁK (1) főzz magad (1) NASSOLNIVALÓ (1) nemzetek ételei (1) szerencse (1) természetes (2) török ételek (1) életmód-orvoslás (1)abroszravaló (32)allergia (1)alma (1)aloe vera (1)anorexia (1)antihisztamin (1)antioxidáns (4)arcbőr (1)B12-vitamin (1)babona (1)banán (1)belsőségek (1)bodza (1)bodzalekvár (1)bodzaszörp (1)burgonya (1)bárány (1)C-vitamin (1)citrom (1)csemegekukorica (1)cseresznye (2)Csináld magad! (1)csipkebogyó (1)csirkemell (1)csípős (2)csíra (1)csőben sült ételek (1)cukor nélkül (1)cukorbetegség (2)cukormentes (1)cékla (1)depresszió (1)diabetikus (1)diéta (2)diétás (2)déligyümölcs (1)egres (1)egyszerű (1)egzotikus (1)egészség (5)egészséges (65)egészséges táplálkozás (4)egészséges étel (1)egészségtelen (2)energia (1)eper (3)eritriol (1)erős immunrendszer (1)expressz (1)EXPRESSZ KAJÁK (5)EXPRESSZ-KAJÁK (3)faar ida (1)Faar Ida (4)farsang (1)fekete retek (1)fertőzés (1)fiatalság (2)finom (10)fogadalom (1)fogyókúra (3)francia (2)friss (14)fánk (1)fáradtság (1)főzni jó (1)főzz (1)főzz magad (72)Főzz magad (1)főzz magd (1)főzés (1)gasztronómia (2)glukonon (1)gratinirozás (1)gyerekek (1)gyomorrontás (1)gyors (9)gyors sütemény (1)gyorsan elkészíthető (1)gyulladás (1)gyulladáscsökkentő (1)gyulladáscsökkentő étrend (1)gyógyít (1)gyógyító gyümölcs (1)gyógyító növény (1)gyógyító zöldség (1)gyümölcs (1)gyümölcslé (1)góc (1)gócfertőzés (1)hazai ízek (1)helyi termék (1)hideg (1)higiénia (1)házi (2)házias (1)hónapos retek (2)hús nélkül (1)húsmentes (1)Húsvét (4)immunerősitő (1)immunrendszer (2)izom (1)joghurt (1)kapor (1)keksz (1)koleszterin (1)kollagén (1)konyha (1)kényszerbetegség (1)kódold át (1)köhögés ellen (1)könnyű ételek (1)külföld (2)laktató (1)lecsó (2)lemondás (1)lencse (1)lendület (1)locsolók (1)lopott percek (1)lugosít (1)magas vérnyomás (1)magnézium (1)mediterrán étrend (2)megbízható (1)megelőzés (2)motiváció (1)máj (1)mák (1)méregtelenít (1)mérsékelt fogyasztása ajánlott (1)NASSOLNIVALÓ (2)nassolnivaló (2)nassolás (1)nem esznek (1)nyaralás (1)nyugodt alvás (1)nyár (1)nátha (2)nátrium-glutamát (1)okosító (1)orrfolyás (1)orthorexia (1)palacsinta (1)paleolit (2)paprika (1)paradicsom (3)pollen (1)pollenallergia (1)prevenció (1)pörkölt (1)recept (1)receptek (5)reggeli (1)saláta (1)sonka (2)sorozat (1)stressz (1)stressz evés (1)stílus (2)szabályok (1)szalagos fánk (1)szezonja van (8)szezonális (12)szezámmag (1)SÜSS MAGAD (1)sárgabarack (1)sós (2)sült (1)süss (1)süss magad (4)sütni (1)sütés (1)sütés nélkül (1)sütőtök (1)tavasz (2)természetes (24)TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1)teríték (1)terítéken (1)tisztaság (1)tojás (3)torma (1)tudatosság (1)tudásanyag (1)táplálkozás (1)tárkony (1)tízórai (1)töltött paradicsom (1)túlevés (1)túlzásba vitt egészségtudatosság (1)tüsszögés (1)vacsora (1)velő (1)vese (1)vitalizál (1)vitamin (3)vitamin-pótlás (1)vitaminforrás (1)vitaminhiány (1)vitaminok (1)válogat a gyerek (1)változtatás (1)vááltozatos (1)vérszegénység (1)vírusok ellen (1)xilit (1)zeller (1)zöldbab (1)zöldség (1)zöldségek-gyümölcsök (1)zöldséges (4)zöldséges ételek (2)zöldséglé (1)édes (4)édesség (5)éhség (1)életmód (8)életreceptek (8)élettani hatás (1)érdekes (1)étel (1)ételmérgezés (2)étkezéstechnika (1)étvágy (1)íz-kalandozások (3)ízfokozó (1)ízletes (1)óvatos (1)új ízek (1)újhagyma (2)újév (2)ősember (1)őskor (1)ősz (3)ősz.egészséges (1)

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

HTML