Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A GASZTRONÓMIA TÖRTÉNETE: Az őskor

Írta: Faar Ida

Gasztronómia – magába foglal mindent, ami az étkezéssel kapcsolatos: az ételek, italok szakértő ismeretétől – az étkezés művészetén át – a szakácsmesterségig – tágabb értelemben pedig a terítés, a felszolgálás művészetét, és az étkezés kultúráját is.

TÁPLÁLKOZÁS KORONKÉNT

 – táplálkozástörténelem dióhéjban -

1. rész AZ ŐSKOR

 

Azt hiszem, a ma embere eleinte igencsak éhen maradna, ha az őskőkorszakban találná magát: egyrészt nem lenne elég tapasztalata az élelmek megszerzésében, másrészt elborzadna a természet által kínált választékot látva.

Aztán…

Aztán az éhség kényszere úgyis rávenné, hogy ahogy ősei ő is:

  • gyűjtögessen – mindent, ami ehetőnek bizonyul. Amíg nem fedezte fel a tűzet, addig nyersen evett magvakat, bogyókat, leveleket, gombákat, gyökereket. Kutatott madarak, tojások után, evett mókust, vakondot, hörcsögöt, rovarokat, bogarakat. Gyűjtött kagylót, csigákat, elhullott állatokat és a folyó által partra vetett halakat is.
  • a tűz felfedezése után süthessen– elsőként a sütést alkalmazták - felforrósított sziklalapon süthették meg a zsákmányt, vagy nyárson, vagy parázson készíthették el ételeiket.
  • később pedig főzni is tudjon - amikor is a sziklák mélyedése, a földbe vájt üregek vagy egy kivésett farönk szolgált edényként
  • majd felfedezhesse a fűszerezést - sós források vízén kívül hamut, aromás növényeket, magvakat, édesítőnek pedig a vadméhek mézét és a jávorfa nedvét használhassa
  • vadászhasson – hiszen a hús volt a legízletesebb eledel, amit a legtöbbre tartottak
  • állatokat háziasítson – juhot, szarvasmarhát, baromfit tartott, így a húsfogyasztás rendszeressé válhatott
  •  növényeket termeszthessen – eleinte ásóbottal, majd kezdetleges ekével, kapával növények magjait tudatosan elvesse - gabona-, kásaféléket, búzát, árpát, kölest termesztett
  • kezdetleges kenyérfélét készíthessen - emberöltők múlva a kövek között megőrölt búzaszemeket vízzel elkeverve pempővé gyúrta, majd forró, felizzított köveken lepény formájában megsütötte.

Érdekességek:

  • Egy tanulmány szerint az ősember agyának drámai növekedése a hús és a főtt ételek fogyasztásával hozható összefüggésbe.
  • Az agy ilyen mértékű fejlődése lehetetlen lett volna nyers, vagy vegán étrenddel.
  • Az ősembernek napi 9 órányi táplálkozásra lett volna szüksége, hogy fedezni tudja szervezete kalória-szükségletét. A főzés felfedezésével viszont az ételek egész évben fogyaszthatóvá váltak.
  • Az ember édes ételek iránti vonzalma azzal magyarázható, hogy amikor elérhető volt, őseink valószínűleg elég sok mézet fogyasztottak. 1-2 millió évvel ezelőtt rendszeresen fogyasztottak magas keményítő tartalmú gyökereket és gumókat. 
  • Elődeink életmódja kizárólag a természet rit­musához és a napsugárzáshoz alkalmazkodott. Minden javat felhasználtak, amit a váltakozó évszakok kínáltak. Csak a legerősebbek maradtak életben.
  •  A Neander-völgyi ősember élete nehéz volt és rövid. Gyakran a vadászat során szerzett vagy ragadozóktól elszenvedett sebesülé­sek okozták halálát. Fertőzés, élősködők, fagyás, éhezés vagy szülés is okozhatta a vesztét. Viszont a csontleletek tanúsága szerint a vadászó-gyűjtögető emberek, jó egészségi állapotnak örvendhettek haláluk előtt.

Miről lesz szó a a következő részben?

Az ókor táplálékai – egyiptomiak, görögök, rómaiak étkezési szokásai…

 

0 Tovább

KÓDOLD ÁT MAGAD AZ EGÉSZSÉGES ÉLETRE!

 

Írta: Faar Ida

Tudod ki Mark Sisson?

Ha érdekel a paleolit táplálkozás, akkor most kapásból vágod rá a választ. Ha eddig nem találkoztál a nevével, akkor valószínűleg nem volt még alkalmad elmélyedni a paleolit diéta mibenlétének tanulmányozásában. Ugyanis Mark Sisson a MarksDailyApple.com paleolit táplálkozással foglalkozó blog megalapításával , és Az őseink egészsége című kötetével, a paleolit mozgalom meghatározó egyéniségének számít. A méltán népszerű kötet 130000-es példányszámban fogyott az Egyesült Államokban, és hazánkban is sokak könyvespolcán megtalálható.

De ki ez az ember?

Mark Sisson világszerte ismert marton-futó és triatlonista, aki 1982-ben negyedik lett az Ironman világbajnokságon. Biológia szakosként szerzett diplomát, jelenleg Malibuban él családjával.

Az ősi kód ereje

Könyvében részletesen bemutatja, hogyan lehet az ősi kód segítségével átprogramozni a génjeiket – annak érdekében, hogy életünk minél hosszabb és egészségesebb legyen. A titka lényegében nem más, mint átültetni az őseink gyűjtögető- halászó-vadászó életmódját modern korunk mindennapjaiba.

Egyszerűen betartható szabályok – diéta, ami mindenkinél beválik

 

Ellentétben az interneten keringő extrémnél-extrémebb diétákkal Sisson alapszabályai nem rugaszkodnak el a valóságtól:

  • Kerülni kell a „, mérgező” ételeket: transzzsírokat, cukrot, feldolgozott élelmiszereket
  • Sok zöldséget-gyümölcsöt kell fogyasztani – ami friss, bio-, és szezonnak megfelelő legyen
  • Gondoskodni kell a megfelelő folyadékpótlásról – kerülve a szénsavas, cukrozott, színezett italokat
  • Jó minőségű húst kell enni – természetesen nem ipari méretekben tenyésztett állatok húsát
  • Érdemes rendszeres – lassú sétákat tenni (rendszeres mozgás fontossága)
  • De néha be kell iktatni egy-egy rövidebb sprintet is (gyors futás)
  • Gondoskodni kell a pihentető alvásról
  • Újra élvezni kell a játék önfeledt örömét
  • Fel kell hagyni a szorongással, önmarcangolással – törekedni kell a lelki egyensúlyra
  • Nyitottnak kell lenni az új dolgokra
  • Kerülni kell a stresszes helyzeteket
  • Célszerű minden nap tornáztatni az agyat is – rejtvényekkel, stratégiák kidolgozásával

És, hogy mi a paleo diéta lényege?

Bővebben a következő részben!

Tarts Velem akkor is!

 

0 Tovább

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

TETSZIK? Akkor irány a Facebook-oldalam!

Címkefelhő

főzz magad (72),egészséges (65),abroszravaló (32),természetes (24),friss (14),szezonális (12),finom (10),gyors (9),életmód (8),életreceptek (8),szezonja van (8), (8),EXPRESSZ KAJÁK (5),egészség (5),receptek (5),édesség (5),édes (4),Húsvét (4),Faar Ida (4),antioxidáns (4),egészséges táplálkozás (4),zöldséges (4),süss magad (4),EXPRESSZ-KAJÁK (3),vitamin (3),íz-kalandozások (3),fogyókúra (3),eper (3),tojás (3),paradicsom (3),ősz (3),sós (2),külföld (2),stílus (2),újév (2),megelőzés (2),házi (2),cseresznye (2),fiatalság (2),nátha (2),diéta (2),immunrendszer (2),ételmérgezés (2),francia (2),mediterrán étrend (2), természetes (2),újhagyma (2),paleolit (2),lecsó (2),nassolnivaló (2),tavasz (2),hónapos retek (2),diétás (2),NASSOLNIVALÓ (2),sonka (2),cukorbetegség (2),gasztronómia (2),egészségtelen (2),csípős (2),zöldséges ételek (2),stressz evés (1),locsolók (1),túlzásba vitt egészségtudatosság (1),orthorexia (1),könnyű ételek (1),kényszerbetegség (1), főzz magad (1),tízórai (1),depresszió (1),antihisztamin (1),gócfertőzés (1),góc (1),kódold át (1),banán (1),déligyümölcs (1),gyulladáscsökkentő étrend (1),gyulladás (1),vitaminhiány (1),fáradtság (1),lendület (1),energia (1),vitalizál (1),allergia (1),pollen (1),gyerekek (1),kollagén (1),nem esznek (1),válogat a gyerek (1),saláta (1),ízfokozó (1),nátrium-glutamát (1),pollenallergia (1),tüsszögés (1),orrfolyás (1),éhség (1),gyomorrontás (1),nyár (1),vitaminok (1),immunerősitő (1),gyulladáscsökkentő (1),stressz (1),magnézium (1),gyorsan elkészíthető (1),változtatás (1),cukor nélkül (1),zöldségek-gyümölcsök (1),xilit (1),eritriol (1),fogadalom (1),izom (1),vacsora (1),babona (1),lencse (1), szerencse (1),gratinirozás (1),csőben sült ételek (1), életmód-orvoslás (1),faar ida (1),nyugodt alvás (1),túlevés (1),aloe vera (1), egészséges (1),erős immunrendszer (1),vírusok ellen (1),töltött paradicsom (1),érdekes (1),arcbőr (1),étvágy (1),magas vérnyomás (1),tudásanyag (1),ősember (1),motiváció (1),terítéken (1),főzés (1),húsmentes (1),őskor (1),paprika (1),lopott percek (1),velő (1),máj (1),mérsékelt fogyasztása ajánlott (1),vérszegénység (1),koleszterin (1),vese (1),belsőségek (1),gyors sütemény (1),expressz (1),okosító (1),prevenció (1),joghurt (1),SÜSS MAGAD (1),lemondás (1),tudatosság (1),diabetikus (1),cukormentes (1),glukonon (1),egres (1),hús nélkül (1),tisztaság (1),szabályok (1),sütés (1),vááltozatos (1),sárgabarack (1),gyógyító gyümölcs (1),laktató (1),teríték (1),burgonya (1),új ízek (1),fertőzés (1),higiénia (1),főzz magd (1),nyaralás (1),étkezéstechnika (1),egzotikus (1),óvatos (1),konyha (1),pörkölt (1),vitamin-pótlás (1),bárány (1),egyszerű (1),Csináld magad! (1),csíra (1),sült (1),torma (1),élettani hatás (1),megbízható (1),vitaminforrás (1),gyógyító növény (1),recept (1),bodza (1),bodzaszörp (1),bodzalekvár (1),sorozat (1),palacsinta (1),anorexia (1), NASSOLNIVALÓ (1),TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1),Főzz magad (1),táplálkozás (1),csemegekukorica (1),gyógyít (1),helyi termék (1),sütni (1),fánk (1),farsang (1),szalagos fánk (1), adalékanyagmentes (1),ízletes (1),süss (1),főzz (1),zöldség (1),gyümölcs (1),nassolás (1),csipkebogyó (1), török ételek (1), nemzetek ételei (1),reggeli (1),főzni jó (1), abroszravaló (1),cékla (1),alma (1),tárkony (1), a hónap fűszere (1),szezámmag (1),házias (1),C-vitamin (1),keksz (1), EXPRESSZ KAJÁK (1),csirkemell (1),mák (1),sütés nélkül (1),zöldbab (1),kapor (1),gyógyító zöldség (1),zeller (1),hazai ízek (1),sütőtök (1),ősz.egészséges (1),köhögés ellen (1),citrom (1),étel (1),egészséges étel (1),fekete retek (1),méregtelenít (1),hideg (1),zöldséglé (1),gyümölcslé (1),lugosít (1),B12-vitamin (1)

Utolsó kommentek

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

Címkefelhő

(8) a hónap fűszere (1) abroszravaló (1) adalékanyagmentes (1) egészséges (1) EXPRESSZ KAJÁK (1) főzz magad (1) NASSOLNIVALÓ (1) nemzetek ételei (1) szerencse (1) természetes (2) török ételek (1) életmód-orvoslás (1)abroszravaló (32)allergia (1)alma (1)aloe vera (1)anorexia (1)antihisztamin (1)antioxidáns (4)arcbőr (1)B12-vitamin (1)babona (1)banán (1)belsőségek (1)bodza (1)bodzalekvár (1)bodzaszörp (1)burgonya (1)bárány (1)C-vitamin (1)citrom (1)csemegekukorica (1)cseresznye (2)Csináld magad! (1)csipkebogyó (1)csirkemell (1)csípős (2)csíra (1)csőben sült ételek (1)cukor nélkül (1)cukorbetegség (2)cukormentes (1)cékla (1)depresszió (1)diabetikus (1)diéta (2)diétás (2)déligyümölcs (1)egres (1)egyszerű (1)egzotikus (1)egészség (5)egészséges (65)egészséges táplálkozás (4)egészséges étel (1)egészségtelen (2)energia (1)eper (3)eritriol (1)erős immunrendszer (1)expressz (1)EXPRESSZ KAJÁK (5)EXPRESSZ-KAJÁK (3)faar ida (1)Faar Ida (4)farsang (1)fekete retek (1)fertőzés (1)fiatalság (2)finom (10)fogadalom (1)fogyókúra (3)francia (2)friss (14)fánk (1)fáradtság (1)főzni jó (1)főzz (1)főzz magad (72)Főzz magad (1)főzz magd (1)főzés (1)gasztronómia (2)glukonon (1)gratinirozás (1)gyerekek (1)gyomorrontás (1)gyors (9)gyors sütemény (1)gyorsan elkészíthető (1)gyulladás (1)gyulladáscsökkentő (1)gyulladáscsökkentő étrend (1)gyógyít (1)gyógyító gyümölcs (1)gyógyító növény (1)gyógyító zöldség (1)gyümölcs (1)gyümölcslé (1)góc (1)gócfertőzés (1)hazai ízek (1)helyi termék (1)hideg (1)higiénia (1)házi (2)házias (1)hónapos retek (2)hús nélkül (1)húsmentes (1)Húsvét (4)immunerősitő (1)immunrendszer (2)izom (1)joghurt (1)kapor (1)keksz (1)koleszterin (1)kollagén (1)konyha (1)kényszerbetegség (1)kódold át (1)köhögés ellen (1)könnyű ételek (1)külföld (2)laktató (1)lecsó (2)lemondás (1)lencse (1)lendület (1)locsolók (1)lopott percek (1)lugosít (1)magas vérnyomás (1)magnézium (1)mediterrán étrend (2)megbízható (1)megelőzés (2)motiváció (1)máj (1)mák (1)méregtelenít (1)mérsékelt fogyasztása ajánlott (1)NASSOLNIVALÓ (2)nassolnivaló (2)nassolás (1)nem esznek (1)nyaralás (1)nyugodt alvás (1)nyár (1)nátha (2)nátrium-glutamát (1)okosító (1)orrfolyás (1)orthorexia (1)palacsinta (1)paleolit (2)paprika (1)paradicsom (3)pollen (1)pollenallergia (1)prevenció (1)pörkölt (1)recept (1)receptek (5)reggeli (1)saláta (1)sonka (2)sorozat (1)stressz (1)stressz evés (1)stílus (2)szabályok (1)szalagos fánk (1)szezonja van (8)szezonális (12)szezámmag (1)SÜSS MAGAD (1)sárgabarack (1)sós (2)sült (1)süss (1)süss magad (4)sütni (1)sütés (1)sütés nélkül (1)sütőtök (1)tavasz (2)természetes (24)TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1)teríték (1)terítéken (1)tisztaság (1)tojás (3)torma (1)tudatosság (1)tudásanyag (1)táplálkozás (1)tárkony (1)tízórai (1)töltött paradicsom (1)túlevés (1)túlzásba vitt egészségtudatosság (1)tüsszögés (1)vacsora (1)velő (1)vese (1)vitalizál (1)vitamin (3)vitamin-pótlás (1)vitaminforrás (1)vitaminhiány (1)vitaminok (1)válogat a gyerek (1)változtatás (1)vááltozatos (1)vérszegénység (1)vírusok ellen (1)xilit (1)zeller (1)zöldbab (1)zöldség (1)zöldségek-gyümölcsök (1)zöldséges (4)zöldséges ételek (2)zöldséglé (1)édes (4)édesség (5)éhség (1)életmód (8)életreceptek (8)élettani hatás (1)érdekes (1)étel (1)ételmérgezés (2)étkezéstechnika (1)étvágy (1)íz-kalandozások (3)ízfokozó (1)ízletes (1)óvatos (1)új ízek (1)újhagyma (2)újév (2)ősember (1)őskor (1)ősz (3)ősz.egészséges (1)

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

HTML