Írta: Faar Ida

 

A SZÉPSÉG, A FIATALSÁG MÚLANDÓ

Nem. A fenti mondatokkal nem akarlak provokálni… Csupán csak idéztem egy ismerősömet, aki igencsak határozott véleménnyel van a körülötte élők életmódjával kapcsolatban. Ő maga „élharcosa” az egészséges életmódnak – bár szerintem néha túlzásokba is esik (már-már megszállottként igyekszik minden ártó dolgot kizárni az életéből, ami nem is lenne baj, ha mindez nem tenné zilálttá, idegessé, és szorongóvá).

Neki van igaza. Neki van igaza?

Igen. Leszámítva a görcsös akarást – igen: neki van igaza. Mert Ő legalább nem csak vágyik az egészségre, de hatékonyan tesz is érte. Míg mi, többiek (tisztelet minden kivételnek), csak az egészség illúziójával élünk együtt: az „úgysincs semmi bajom, minek kínoznám magam azzal, hogy lemondásokról szól az életem” hozzáállásával.

 

Megóvni azt, ami van

Az egészség a legnagyobb érték, amit egy halandó birtokolhat. Az esetek többségében erre csak akkor ébredünk rá, amikor megbomlik az egyensúly, és szembesülnünk kell annak mindenféle kellemetlenségével. Nos, ezt a pillanatot nem szabad megvárni… Meg kellene óvni magunkat minden káros hatástól, amitől csak lehet. Tudom: csontig rágott frázisok: Ne dohányozz! Ne fogyassz alkoholt! Táplálkozz egészségesen! Mozogj eleget!  - sorolhatnám. ...és itt a probléma gyökere: csak sorolni tudjuk. Tudjuk, mit kellene, tudjuk, mit nem kellene…

 

De vajon teszünk is valamit?

Tedd a szívedre a kezed, és válaszolj a következő kérdésekre őszintén igennel vagy nemmel! Ne csalj – hisz csak magadat csapod be vele!

  1. Egészségesen táplálkozol?
  2. Pihensz eleget?
  3. Átalszod az éjszakát?
  4. Mozogsz eleget?
  5. Tudod kezelni a stresszes helyzeteket?
  6. Jársz rendszeresen szűrővizsgálatokra?
  7. Tudod mennyi a legoptimálisabb folyadékmennyiség, amit egy nap el kell fogyasztanod?

Igen. Talán most sebezhetetlennek érzed Te is magad – nem betegeskedsz, még nem szembesülsz az ártő tényezők hatásaival, idő múlásával, az öregedéssel.

Csak a ma létezik?

Igen. Ma akarsz megélni mindent, amit csak lehet: ma akarsz karriert, pénzt, boldogságot – ami nem is lenne baj, ha az egészséged nem lenne annyira törékeny, és nem lennél annyira sebezhető.

Az a bizonyos bakancslista…

 

Biztos Te is láttad a filmet. Elgondolkodtató, felkavaró, és félelmetes…

Neked is vannak álmaid… Rövid és hosszú távú céljaid… Általában ezek a mindennapokra vonatkoznak: munka, karrier, siker, család…

De vannak különleges álmaid? Olyanok, amelyek túlnőnek a hétköznapokon?

Nos, ha vannak – akkor ideje gondoskodni arról, hogy legyen időd, és egészséged a megvalósításukhoz!

EGÉSZSÉGES AKARSZ LENNI? AKKOR MIRE VÁRSZ? TENNED IS KELL ÉRTE!