Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

ALOE VERA - A HATÓANYAGBOMBA

Irta: Faar Ida

 

ALOE VERA – NEM CSODASZER, DE MÉGIS HATÁSOS


Van, aki csodaszerként emlegeti…
Pedig nem az.
Egyszerűen csak az egyszerűsége teszi nagyszerűvé: azaz hatásossá
számtalan testi nyűgre, bajra.
Az orvosi aloé (vagy barbadosi aloé) a liliomfélék családjába tartozó
növény, húsos, pozsgás, lándzsa alakú levelei 50 cm-re is megnőhetnek,
az egész növény magassága 120 cm lehet. Leveleiből kinyert kivonatait
széles körben alkalmazzák mind a kozmetikai iparban, mind a
gyógyászatban. Az Aloe vera 4-5 éves korában válik éretté – csak ekkortól
szabad a leveleiből nyert gél-szerű anyagot felhasználni.


Egy kis Aloé-történelem

 


Már az ősi Egyiptomban, - több mint 5000 évvel ezelőtt – is úgy tisztelték
az Aloe verát, mint a fiatalság és a szépség, az örök élet szimbólumát. A
növényt megtaláljuk a fáraók sír- és templomaik falfestményein is. Nagy
Sándor (i.e.333) Socotra szigetén szorgalmazta és segítette a növény
fennmaradását. Csak akkor indult háborúba, ha már az egész hadsereg
részére elegendő Aloe vera állt rendelkezésre. Az ókori Keleten néma
gyógyítónak nevezték, Indiában a titkos gyógynövények között tartották
számon. Az arabok - akiknek orvostudománya már az ókorban
köztudomásúlag nagyon fejlett volt - az aloét a sivatag liliomának
nevezték és éhínség, járványok idején húsát rendszeresen fogyasztották
Az első gyógyszerész könyv 1872.07.01-én jelent meg, amelyben Otto von
Bismarck herceg írt az Aloe vera történetéről.


Egyedülálló összetétel


A tiszta Aloe vera több mint 200 féle hatóanyagot tartalmaz. Tartalmazza
a teljes vitaminskálát, több mint húszféle létfontosságú ásványi anyagot,
valamint nyomelemet, mono- és poliszacharidokat, esszenciális és nem
esszenciális aminosavak, enzimek széles skáláját, amelyek a szervezet
kémiai egyensúlyát, a sejtmegújulási folyamatot irányítják.

 


Egyedülálló élettani hatásai:

  • erősíti az immunrendszert
  • vértisztító, sebösszehúzó hatású
  • vírusellenes
  • baktériumellenes, gombaölő, csíraölő
  • méregteleníti és táplálja a szervezetet
  • serkenti és regenerálja a szervrendszereket (vérkeringés, emésztő-,és kiválasztó rendszer, nyirokrendszer)
  • antioxidáns, véd a rákkeltő szabad gyököktől
  • fájdalomcsillapító
  • segíti az izmok és az idegrendszer zavartalan működését
  • jótékony hatással van bőrre, hajra
  • védi a sejthártyát, fokozza a sejtregenerálódást
  • segíti az anyagcserét, a zsírsavak felhasználását,
  • szabályozza a szervezet folyadék-, és vízháztartását, normalizálja a szív ritmusát,
  • vérnyomáscsökkentő,
  • fontos szerepet tölt be a vércukor- és koleszterinszint szabályozásában
  • természetes gyulladáscsökkentő
  • az emésztőcsatorna falán bevonatot alkotva csökkenti a bélből felszívódó toxinok mennyiségét
  • elősegíti az emésztés során lebomló cukrok, aminosavak és zsírsavak felszívódását
  • befolyásolja az ízületi nedv termelődését, és összetételét
  • az egyik legjobb méregtelenítő
  • felgyorsítja a sebgyógyulást
  • külsőleg alkalmazva lassítja a bőr öregedését, kisimítja a ráncokat
  • puhítja és hidratálja a bőrt, hatékony az ekcéma, a pattanások, a pikkelysömör és a csípések kezelésében, fokozza a hajnövekedést
  • rákellenes hatását –elsősorban a vastagbélrák, a prosztatarák és a tüdőrák ellen lehet hatásos– erősíti a benne található aloe-emodin amely egyben hashajtó- és antibakteriális hatású,
  • növeli az energiaszintet, elősegíti a bélflóra egyensúlyának visszaállítását.
  • enyhíti az aranyér, az IBS (irritábilis bél szindróma), a húgyúti fertőzések, valamint az emésztőrendszeri gyulladások, így a fekélyek és a Crohn-betegség tüneteit
  •  csökkenti a gyógyszerek mellékhatásait
  • regenerálja a szöveteket
  • használatával megszüntethető a fogíny vérzése, gátolja a fogak kilazulását és a fogkő képződését is
  • stabilizálja, és ezzel csökkenti a 2-es típusú cukorbetegek vércukorszintjét, valamint csökkenti a triglicerid szintjét is a vérben
  • rendszeres fogyasztása megakadályozza a vérsejtek összetapadását, amely a stroke egyik legfőbb okozója
  • hatékony hashajtó
  • javítja a fizikai állóképességet

 


Ha van otthon Aloe vera növényed Te magad is készíthetsz külsőleg
használható bőrtápláló, bőrnyugtató, és regeneráló krémet:
1. Válasszuk ki a legvastagabb Aloe vera leveleket a növényünkön,
vágjuk le, majd ejtsünk egy hosszú bemetszést és egy kanál
segítségével vegyük ki a benne lévő gélszerű anyagot
2. keverjük el egy evőkanál olajjal, almaecettel és alkohollal
3. a kapott krémet tároljuk hűtőben, így akár két hónapig is megőrzi
szavatosságát

 

0 Tovább

SZERETED A JOGHURTOT? JÓL TESZED, HA TE IS RENDSZERESEN ESZED!

Írta: Faar Ida

Tej és tejtermékek. Mindannyian tudjuk: fogyasztásuk mindennapos kell, hogy legyen, már ha figyelembe vesszük a régi szlogent, miszerint a tej „élet, erő, egészség”, és tudatosan gondoskodunk arról, hogy táplálkozásunk mindig kiegyensúlyozott, változatos, és teljes értékű legyen. A savanyított tejtermékek története több ezer évvel ezelőtt kezdődött, amikor a frissen kifejt tej hűtés hiányában rövid idő alatt megsavanyodott – és ráébredtek, hogy az így keletkezett termék ugyanúgy fogyasztható, mint a tej, mi több eltarthatóság szempontjából még felül is múlja azt. A savanyított tejtermékek kedvező hatásaival már a népi gyógyítók is tisztában voltak, s széles körben alkalmazták a bőrproblémák kezelésétől, a másnaposság leküzdésén át, a lázas betegségek gyógyítására is. Az 1900-as évek elején egy orosz mikrobiológus, bizonyos Mecsnyikov- a hosszú élet titkát kutatva megállapította, hogy a tejsavkultúrák pozitív hatással vannak az egészségre.

A bennük lévő „jó” baktériumok:

  • megakadályozzák a bélben a toxikus anyagokat termelő baktériumok elszaporodását,
  • javítják az emésztést, és a táplálék felszívódását,
  • erősítik az immunrendszert,
  • emésztőrendszeri betegségek esetén kiegészítik a gyógyszeres terápiát,
  • regenerálják a gyomrot,
  • kiváló kalciumforrásként erősítik a csontokat,
  • csökkentik a koleszterin szintet,
  • és megakadályozzák a daganatos megbetegedések kialakulását.

De miképp is készül a joghurt?

Első lépésként a pasztörizált tejet sovány tejporral gazdagítják, így megnövelik a tej protein-, vitamin-, és ásványi anyag- tartalmát. Ezután következik a homogenizáció-, ami javít az emészthetőségén. Majd 90-95 fokos hőmérsékleten pasztörizálva csírátlanítják, és 45 fokra hűtik vissza. Végül következik a joghurtkészítés legfontosabb mozzanata: amikor tejsavbaktériumokkal beoltják (gyártónként változhatnak az ehhez használatos baktériumtörzsek – így különböző ízű és állagú joghurtot kapnak), és két-három órán át állni hagyják – ez idő alatt a laktóz (tejcukor) jelentős része lebontódik (ezért fogyaszthatják a laktoz-intoleranciában szenvedők is).  

 

A joghurt tartalmaz minden olyan tápanyagot, amire a szervezetnek szüksége lehet:

  • fehérjét (olyan aminosavakat is, amelyek a dopamin és a noradrenalin termeléséhez nélkülözhetetlenek), (3,47 gramm/100 gramm)
  • szénhidrátot,(4,66 gramm/ 100 gramm – natúr joghurt)
  •  zsiradékot, (3,25 gramm/ 100 gramm)
  • vitaminokat (B-vitaminokat, nikotinsavat, folsavat, biotint),
  • ásványi anyagokat (káliumot, nátriumot, kalciumot)

A joghurtoknak számtalan variációja van forgalomban: az egészen sűrű állagútól a krémesen át az ivójoghurtig, a zsírszegény változattól- a 10% zsírtartalmúig, a natúr joghurttól a gyümölcsjoghurtig (amire érdemes odafigyelni, hiszen sok hozzáadott cukrot, és színezőanyagokat tartalmazhat). Alacsony kalória-tartalma ( 61 kcal/100 gramm) miatt (csak a natúr változat), a fogyókúrázok egyik közkedvelt eledele lehet.

 

A konyhában minden olyan étel habarásához alkalmas, amihez eddig tejfölt használtunk. A vele készült ételek könnyen emészthetőek. A joghurt megelőzi a hasmenést és a székrekedést, de ha már kialakult valamelyik, akkor segít a gyógyításában. Éhgyomorra a leghatásosabb. A joghurttal készült ételek hidegen is fogyaszthatók, hiszen hozzáadott zsiradékot nem tartalmaznak, a nyári melegben hűsítenek. Használhatjuk még arcpakolások alapanyagaként, csökkenti a bőrirritációt, regenerálja a szöveteket, hidratál. Készíthetünk belőle levest, mártást, salátaöntetet, rakott zöldségeket, mártogatóst, tortakrémeket, de idénygyümölcsökkel vagy télen lekvárral gazdagítva fagylaltot is. Érdemes kipróbálni azoknak is, akik eddig idegenkedtek a fogyasztásától, mert számos kedvező élettani hatása semmivel sem pótolható. Kísérletezzenek bátran! Íme, néhány egyszerű és gyors recept:

RECEPTEK JOGHURTTAL

JOGHURTOS HÚSLEVES GALUSKÁVAL

Hozzávalók: 60 dkg sárgarépa,30 dkg petrezselyemgyökér, 1 nagyobb karalábé, pici zeller, 2 burgonya, 20 dkg karfiol, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 kg csirkeaprólék, 3 evőkanál olaj, 5 dl natúr joghurt, 2 evőkanál liszt, őrölt bors, só ízlés szerint.  A galuskához: 2 tojás, 4 evőkanál Graham liszt

A megtisztított zöldségeket felkockázzuk, és az olajon pár percig pirítjuk. Felöntjük 5 liter vízzel, majd beletesszük az aprólékot. Sózzuk, borsozzuk. Ha a hús és a zöldségek megpuhultak, behabarjuk a joghurttal simára kevert liszttel, végül beleszaggatjuk a szokásos módon elkészített galuskát. Felforraljuk – tálaláskor megszórjuk a felaprított petrezselyemzölddel.

 

SPENÓTOS MÁRTOGATÓS

Hozzávalók: 2 gerezd fokhagyma, olivaolaj, só, 50 dkg spenót, 3 dl natúr joghurt, 1 nagy fej vöröshagyma

A felaprított vöröshagymát és fokhagymát az olajon megpirítjuk. A spenótot megmossuk, és sós vízben pár percig forraljuk – leszűrjük. Turmixgépben a pirított hagymákkal, a joghurttal össze turmixszoljuk. Ízlés szerint sózzuk. Kiváló sültek mellé, vagy nyers zöldségekhez, de még a sós krékereket is „megbolondítja”.

 

FOKHAGYMÁS SÜLT CSIRKECOMB JOGHURTTAL

Hozzávalók: 4 dl natúr joghurt, 10 fokhagymagerezd zúzva, só, 1 kávéskanál őrölt csípős paprika, 8 csirkecomb

A hozzávalókat előző este – a csirkecombok kivételével össze turmixszoljuk – leöntjük vele a csirkecombokat,és másnapig a hűtőbe téve állni hagyjuk. Másnap átöntjük egy tepsibe –és készre sütjük. Salátával tálaljuk.

JOGHURTOS VILLÁMTORTA

Hozzávalók: 4 dl natúr joghurt,3 dl tejszín, 2 csomag zselatin, 4 evőkanál cukor, többféle idénygyümölcs ízlés szerinti összetételben

A joghurtot a tejszínnel, a cukorral elkeverjük, beletesszük a zselatint, majd lassú tűzön folyamatosan kevergetve felforraljuk. A tűzről levéve beletesszük a felaprított gyümölcsöket, majd az egészet formába öntjük. Hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. Tejszínhabbal díszítve tálaljuk.

JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!

 

0 Tovább

VALÓBAN FÉLNÜNK KELL A NÁTRIUM-GLUTAMÁTTÓL?

Írta: Faar Ida

Az a bizonyos E-621, ami szinte minden boltban kapható húskészítményben, fűszerkeverékben, ételízesítőben, zaklis levesben, porban, mártás-alapban, konzervben ( kivéve természetesen azokat, amelyekbe direkt nem teszik bele ), burgonyaszirmokban benne van. Ízfokozó anyag, amelynek hatására minden sokkal finomabb, ízletesebb lesz, növeli az étvágyat. Eleinte tengeri hínár főzetéből nyerték ki, ma már fermentációs eljárással készül. A nátrium-glutamát tulajdonképpen egy fehér, kristályos por, megjelenésében hasonlít a sóhoz vagy a cukorhoz, de bármennyire hihetetlen, de nincs saját íze, „csak” kiemeli az alapízeket. Ázsiában ugyanúgy az ebédlőasztalokon díszeleg, mint nálunk a só vagy a bors – az ázsiai konyha elengedhetetlen kelléke. Na és a modernkori élelmiszeriparé, ahol ízetlen ételek feljavítására használják olcsó adalékként, hiszen kevesebb valódi nyersanyag, fűszer és egyéb aromaanyag felhasználásával erőteljesebb ízt kapnak, így alkalmazásuk igen gazdaságos. Könnyen hozzá lehet szokni, sőt az ember lánya egy idő után szinte, elvárja ezt a felfokozott aromát.

És mi nap, mint nap gyanútlanul megesszük, nem is gondolva a következményekre.

 

De miért is jelent veszélyt az egészségünkre?

Arra érzékeny embereknél (ami az európai lakosság zöme), elfogyasztása után úgynevezett „kínai-étterem szindrómát „vált ki, ami egyféle allergiás reakció. Tünetei:

  • az arcbőr kivörösödik
  • halántéktáji nyomás jelentkezik
  • gyakori a migrénes fejfájás
  • gyakori a kínzó hátfájás
  • általános gyengeség, szapora szívverés
  • állkapocs megfeszülése
  • végtagzsibbadás
  • a bőr fokozott viszketése
  • hányinger
  • hányás
  • hasmenés

Okozhat idegrendszeri elváltozásokat – összefüggésbe hozták a Parkinson- és az Alzheimer-kórral, különböző daganatos megbetegedésekkel.

A glutamát olyan ingerületátvivő aminosav, amely normális esetben csak nagyon kis koncentrációban van jelen szervezetünkben, és az agyi neuronok közötti információátvitelben játszik szerepet. Egyes tumoros megbetegedésekben nagyon magas számban mutathatóak ki glutamát-receptorok (a mell-, prosztata-, bőr-, vastagbél-, tüdő-, petefészekrák, valamint a fej- és nyaki tumoroknál), amelyek ha túl sok nátrium-glutamátot fogyaszt az érintett - stimulálva lesznek, ezáltal a daganatok túl sok glutamátot választanak ki, és gyorsabban növekednek, veszélyesebbé válnak.

A fentiek ismeretében érdemes elgondolkodni azon miként kerüljük el minél gyakrabban a gyártósorok által létrehozott „mű” élelmiszereket, és miként próbáljunk egészségesebb alapanyagokból, egészségesebb ételeket készíteni. Tudom, most sokan szkeptikusan legyintenek – mondván, hogy szinte minden alapanyag rejt magában veszélyt (vegyszerek, stb.), csak az nem mindegy mennyit…

 

0 Tovább

SÜSS MAGAD!1. rész - Kezdők is elkezdhetik

SÜSS MAGAD  természetes  adalékanyagmentes édesség sütni

Írta: Faar Ida

Reményeim szerint Kedves Olvasó azt már tudod, hogy főzni jó… ugyanis a végeredmény - leszámítva a fáradtságot – önmagáért beszél.

Tudod miből-, hogyan-, mikor- készült, Te és családod élvezheti azokat az ízeket, amelyeket a műkaják soha nem tudnak biztosítani.

Most pedig ideje kipróbálnod magad egy másik fontos területen is – méghozzá a desszertek, sütemények, torták világában: azaz SÜSS MAGAD Te is!

Miért is?

Mert:

  • tudod miből-, hogyan-, mikor- készült
  • a desszerteknél hatványozottan igaz, hogy a saját készítésű finomságokban tutira kevesebb a mesterséges adalékanyag
  • egy sütemény elkészítése remek alkalom arra, hogy kiéld a kreativitásod
  • és remek alkalom arra, hogy újfent bevond a családod is a közös élmények gyártásába

GYORS ALMÁS-MÁKOS SÜTI VANÍLIA ÖNTETTEL

SÜSS MAGAD  természetes  adalékanyagmentes édesség sütni

Hozzávalók: 3 tojás, 20 dkg cukor, 25 dkg liszt, 1 teáskanál szódabikarbóna, 20 dkg darált mák,1,5 dl olaj, 4 dl tejföl, 4 alma

A vanília öntethez:4 dl tej,4 dl tejszín,6 tojássárgája, 15 dkg cukor, 10 dkg liszt, vanília kivonat

A meghámozott kicsumázott almákat nagylyukú reszelőn lereszeljük – levét kicsit kinyomkodjuk.  A lisztet a cukorral, a szódabikarbónával, a darált mákkal, a tojással, az olajjal, a tejföllel és a reszelt almával alaposan összekeverjük, majd sütőpapírral kibélelt formába öntjük. Készre sütjük.

Amíg sül elkészítjük a vanília öntetet.

SÜSS MAGAD  természetes  adalékanyagmentes édesség sütni

Összekeverjük a lisztet a cukorral, majd hozzáöntjük a tejet, a tejszínt és csomómentesre keverjük. Alaposan elkeverjük benne a tojások sárgáját, majd hozzáadjuk a vanília kivonatot. Vízgőz felett 20 percig főzzük folyamatos kevergetés mellett.

Ha kisült a sütink – tetejét porcukorral meghintjük – tetszőleges nagyságú kockákra vágjuk, és a vaníliaöntettel megbolondítva tálaljuk.

Jó étvágyat!

0 Tovább

MIÉRT FOGYASSZ TE IS  VALÓDI ZÖLDSÉG-,ÉS GYÜMÖLCSLEVEKET?

Írta: Faar Ida

A boltok polcai roskadásig telve vannak különböző alkoholmentes italokkal: ízesített ásványvizek, a szivárvány színeiben pompázó üdítőitalok, 12-25 %- os „gyümölcstartalommal” bíró gyümölcslevek, az energia-, – és egyéb, felsorolni is lehetetlen – italok kínálják magukat megvételre. Ha kellően jó a termék marketingje – és az ára – mi, fogyasztók élünk is a lehetőséggel nap, mint nap – fel sem fogva, hogy sokszor ezzel mennyit árthatunk magunknak. A számolatlanul elkortyolt kalóriák, a mesterséges színezékek – idővel megbosszulhatják önmagukat.

De akkor mit igyak?

Bármit, ami természetes. Mondjuk ásványvizet. Vagy valódi zöldség-, és gyümölcsleveket. Ugyanis közismert tény, hogy a zöldség (lé)- és gyümölcs (lé)fogyasztás fordított összefüggést mutat számos krónikus megbetegedés, többek között a szív- és érrendszeri betegségek, valamint egyes daganatok kialakulásának kockázatával.

Miért?

Pozitív élettani hatását a gyümölcs- és zöldséglevek a bennük található számos antioxidáns hatású tápanyagnak, pl. a karotinoidoknak és egyéb fitonutrienseknek köszönhetik.

A levek fogyasztásával:

  • nő a vérsavó antioxidáns koncentrációja
  • gyorsabban szívódnak fel a zöldségben-gyümölcsben megtalálható hasznos tápanyagok, és vitaminok - sokkal energikusabbnak, fogjuk érezni magunkat
  • a frissen préselt levek nem tartalmaznak hozzáadott adalékanyagokat, tartósítószert és cukrot, de azért is nagyszerűek, mert akár egy hozzávaló megváltoztatásával is teljesen más ízű koktélt készíthetünk
  • csökken a szívbetegségek kialakulásának kockázata
  • csökken a gyulladásos megbetegedések száma
  • hatékony védelmet biztosíthatunk számos krónikus betegség kialakulásával szemben
  • csökken a vér koleszterin szintje
  • legyőzhetőek az oxidatív stressz káros hatásai
  • csökkenthető a rákbetegségek kialakulásának és szív-érrendszeri megbetegedéseknek kockázata

Mi – mire jó?

 

PARADICSOMLÉ

A nyers, frissen kipréselt paradicsomlé lúgosító hatású - igen erős antioxidánsokat rejt magában, a szervezet ásványi anyag tartalékait növeli, rengeteg kalciumot juttat a szervezetbe. Tartalmaz C-vitamint A, B1, B2, K,- vitamint-  hatásosan tisztítja a májat, javítja a vérkeringést, és a szívműködést. Nagyon hasznos bőrbetegségek, epehólyagbántalmak, hólyagpanaszok, köszvény, májpanaszok, súlyfölösleg, vesebántalmak szüntetésére. Fontos szerepe van a prosztata- és hasnyálmirigyrák, az időskori látásromlás és a bőrrák megelőzésében is. A paradicsomhoz bátran párosíthatunk zellerszárat, ami javítja az emésztést, tisztítja a beleket és a vért, továbbá méregtelenítő és vízhajtó hatása van. A zeller-lé ráadásul segít szabályozni a vércukorszintet, és a savtúltengést is enyhíti.

 

RÉPALÉ

A répa-lében kimagaslóan magas az A-provitamin, azaz béta-karotin tartalom. 100 grammnyi répából készült lében a napi ajánlott béta-karotin mennyiség 77 %-át találjuk. A provitamint szervezetünk alakítja át A-vitaminná, és használja fel szemünk, bőrünk és a nyálkahártya egészségéhez. Hiánya farkasvakságot okoz, a bőr pedig szárazzá, érdessé válhat.

A sárgarépa-lé segíti a szép, egyenletes barnulást, és érdekesség, hogy pusztán rendszeres fogyasztásával is elérhetjük, hogy szebb színünk legyen. Magas a C-vitamin tartalma is, természetes erősítője immunrendszerünknek. Szerencsére B-vitaminokat is találunk benne, említésre méltó a kalcium, foszfor és vas tartalma, - emiatt jótékony hatású a csontrendszerre és a vérképzésre.

 

CÉKLALÉ

A céklalevet régóta használják a népi gyógyászatban vérszegénység ellen, mert nagyon jól felszívódó vasat tartalmaz. Rendkívül gazdag természetes antioxidánsokban, flavonoidokban, semlegesíti a szervezetben keletkező káros szabad gyököket. Vértisztító hatásáról is ismert. Ez a mélyvörös lé, melynek színét a betain, egy erős antioxidáns adja, rákellenes hatással is bír, gátolja a tumor sejtek szaporodását. Lúgosító hatású, segít a megfelelő sav-bázis arány kialakításában. Pozitívan hat a májanyagcserére. Magas a B vitamintartalma, különösen B1 és B2 vitaminban gazdag, emellett C és P vitamint is tartalmaz. Nagyobb mennyiségben találunk benne kalciumot és foszfort. Jelentős mennyiségben tartalmaz folsavat. Ennek a vitaminnak a vörösvértestek képzésében is szerepe van, de kismamák számára is nélkülözhetetlen, ugyanis hozzájárul a születési rendellenességek megelőzéséhez, illetve a terhesség korai szakaszában is nagy szükség van rá, mert csak folsav jelenlétében megy végbe hibátlanul a fejlődő embrió gerincét lezáró folyamat.

SAVANYÚ KÁPOSZTALÉ

A leggazdagabb C vitaminforrásunk, frissítő,élénkítő hatású. Tartalmaz B1, B2, B3, B5 és B6 vitamint, és ebben is találunk kalciumot, vasat, magnéziumot, káliumot, foszfort, cinket és még folsavat is, bár kisebb mennyiségben, mint céklában. A káposzta a keresztesvirágúak családjába tartozik, és erről a növénycsoportról régóta ismert tény, hogy rákellenes hatóanyagot tartalmaznak. Tisztítja a beleket, méregtelenít. Napközben étkezések mellé egy-egy pohár segíti a testsúlycsökkenést, mivel serkenti az emésztést.

 

PETREZSELYEMLEVÉL-LÉ

Kedvező élettani hatását magas klorofill- tartalma biztosítja, emellett sok A- és C-vitamint, kalciumot, magnéziumot, foszfort, káliumot, nátriumot, ként tartalmaz. Remek vértisztító és általánosan tisztító hatású. Tisztítja a veséket, a májat és a húgyutakat. Mindenképpen keverjük más lével is, mert igen koncentrált oldat. Alkalmazható: bőrrendellenességek, húgyúti fertőzések, ízületi gyulladás, keringési rendellenességek, hormonzavar, rák, prosztatabántalmak, vérszegénység esetén.

ALMALÉ

Az alma szerencsére egész évben elérhető, nagyon egészséges gyümölcs. Jótékony hatást fejt ki az emésztésre és az idegrendszerre is. Sok benne a kalcium, és magas az A-vitamin tartalma. Jól csökkenti az étvágyat, és C- és B-vitamin tartalma is említésre méltó. Az alma gyümölcssav- tartalma is magas, és több mint húszféle ásványi anyagot tartalmaz. A népi gyógyászatban a skorbut és fogínyvérzés ellen használták, segít a székrekedés ellen, serkenti a vérkeringést, ráadásul frissítő is, csersavtartalmának köszönhetően.

 

SZŐLŐLÉ

Érdemes kihasználni a szőlő kedvező adottságait is. C-vitaminból ugyan nem sok van benne, de B1-, B2- és K-vitaminban, folsavban, biotinban gazdag. Jó kálium-, foszfor- és cinkforrás, van benne kalcium, nátrium és magnézium, valamint kis mennyiségben vas is. A szőlő erősíti az immunrendszert, és részt vesz az anyagcsere-folyamatokban. Jó hatással van az idegrendszer működésére, erősítik a fogakat és a csontrendszert. Savtartalma étvágyjavító hatású. A gyümölcs segít megelőzni és kezelni a székrekedést, frissen préselt leve segíti az emésztést, és támogatja a vesék és a húgyhólyag működését, lassítja a vesekő kialakulását. Reumás eredetű gyulladásos betegségekben csökkenti a gyulladást, enyhíti a fájdalmat. Minél sötétebb színű a szőlő, annál magasabb az antioxidáns-tartalma. Egyik alkotóeleme a kvercetin nevű flavonoid, amely antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatású. Szerepet játszik a rosszindulatú daganatok kialakulásának megelőzésében, csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást. Védi érrendszerünket a káros lerakódásoktól, illetve azok következményétől, az erek beszűkülésétől, az infarktustól és az agyvérzéstől. Az aszalt szőlőszemek pedig csökkentik a nassolási vágyat.

 

NARANCSLÉ

100 gramm narancsban mintegy 50 mg C-vitamin van, ami kiemelkedő jó értéknek számít. A C-vitamin segíti az immunrendszer működését, így jótékony hatást gyakorolhat a fertőzéses betegségek esetében.

Otthon, frissen elkészítve a legjobb

A legjobb az, ha az otthon, házilag centrifugázott levet a kinyerése után fél órán belül elfogyasztjuk, ilyenkor a legmagasabb a tápértéke. Amennyiben nincs időnk mindig friss leveket készíteni, akkor az is jó, ha kicentrifugázunk egy nagyobb mennyiséget, és lefedve, hűtőben tároljuk. 2 napon belül ez esetben is célszerű meginni. Idő hiányában (vagy gyümölcscentrifugánk), akkor pedig készen kapható bio, illetve frissen préselt levek közül is válogathatunk.

FOGYASSZ TE IS MINÉL TÖBB – VALÓDI – ZÖLDSÉG-, ÉS GYÜMÖLCSLEVET!

 

0 Tovább

EXPRESSZ KAJÁK : ALMÁS CSIRKEMELL

Írta: Faar Ida

 

főzz magad  EXPRESSZ KAJÁK gyors egészséges természetes csirkemell

Szóval nincs időd semmire?

De enni kell…

Enni kellene valami finomat, tartalmasat, - és lehetőleg nem műkaját!

Tudom: ezerfelé kell szaladnod: munkahely, túlóra, iskola, gyerekek…

Apropó gyerekek!

Nem ehetnek folyamatosan élelmiszeradalékokat…

Főzz magad -  valami expressz gyorsasággal elkészíthető ételt!

Mit?

ALMÁS CSIRKEMELLET

 

főzz magad  EXPRESSZ KAJÁK gyors egészséges természetes csirkemell

Hozzávalók:70 dkg kicsontozott csirkemell nagyobb szeletekre vágva, 4 alma, 2 dl 100%-os almalé, 2 evőkanál vaj, 5 evőkanál főzőtejszín, 1 teáskanál szárított morzsolt kakukkfű, 1 evőkanál étkezési keményítő, só, fekete bors, a körethez 2 kg burgonya

 A csirkemellet sózzuk, borsozzuk. A hámozatlan almákat alaposan megmossuk, kiszedjük a magházat, és 5 mm vastag karikákra vágjuk. 1 evőkanál vajat felforrósítunk egy serpenyőben, beletesszük az almakarikákat, 3 percig pároljuk, közben egyszer megforgatjuk. Az almadarabokat óvatosan kivesszük, és lefedve melegen tartjuk.

A maradék vajat és az olajat ugyanabban az edényben felforrósítjuk. A csirkemell szeleteket beletesszük, és minden oldalról 5-6 percig sütjük, amíg aranybarna nem lesz. Ha megsültek kiszedjük.

A serpenyőbe beleöntünk 2 dl vizet, a tejszínt és beleszórjuk a kakukkfüvet, majd felforraljuk. Az almalét az étkezési keményítővel egy kis tálkában csomómentesen elkeverjük, beleöntjük a serpenyőbe, és állandó keverés mellett újra felforraljuk. Körülbelül 1 percig főzzük tovább, amíg a mártás besűrűsödik. Leöntjük vele a csirkemellet, majd almakarikákkal díszítve tálaljuk. Köretként vajban és petrezselyemben megforgatott főtt burgonyát tálalunk hozzá.

 

főzz magad  EXPRESSZ KAJÁK gyors egészséges természetes csirkemell

Jó étvágyat!

 

0 Tovább

HOGYAN HASZNÁLD KI A KAPOR EREJÉT?

Írta: Faar Ida

 

Az ernyősvirágzatúak családjába tartozó növényt már az ókorban is alkalmazták fűszerként és gyógyszerként egyaránt. Talán a világ legelterjedtebb és legrégibb fűszereként tartják számon, igaz abban a kérdésben, hogy hol is volt eredetileg az őshazája megoszlanak a vélemények.(Földközi-tenger vidéke, vagy Dél-Ázsia) – szerencsére a világ minden országában elterjedt, így hazánkban is könnyen termeszthető, beszerezhető. Népies elnevezései: fűszerkapor, kerti kapor, kerti kömény, uborkafű. Zölden és szárítva, magját egészben és darálva is használjuk.  Gazdasági szempontból is jelentős: hiszen jellegzetes ízét hasznosítja a konzerv-, cukor-, és likőripar egyaránt, de még az illatszerek gyártásánál is alkalmazzák illóolaj tartalma miatt. A konyhakert kihagyhatatlan növénye – rövid tenyészidejű, és ahol egyszer „bevette „magát, ott elpergő magjai miatt folyamatosan terem. Hasznosítható nyersen (ilyenkor a legmagasabb az illóolaj-tartalma), de szellős helyen száránál összekötve megszáríthatjuk, így a téli időszakban sem kell lemondanunk az ízéről. Tartalmaz ásványi anyagokat (vas, kalcium és mangán), antioxidánsokat. Három evőkanálnyi kapormag több kalciumot tartalmaz, mint egy jó pohár tej, vitaminjai közül pedig a C-vitamin a legfontosabb.

 

Gyógyhatása sokrétű:

  • csecsemők részére csuklásra, hascsikarásra, gyenge teát készítenek belőle;
  • gyomorerősítő - segíti az emésztést,
  • szünteti a puffadást,
  • csökkenti a húgyutak, és az emésztőrendszer gyulladásait,
  • leheletfrissítő,
  • nyugtató.
  • jó hatással van a hormonháztartásra,
  • főzete bőrregeneráló hatású.
  • csökkenti a magas vérnyomást, tágítja a szív koszorúereit,
  • csökkenti a koleszterinszintet.
  • antioxidáns-tartalma miatt megakadályozza a daganatos sejtek kialakulását.
  • borogatást készítve belőle csökkenti az izomfájdalmakat.

Felhasználása :

Levesek, szószok, mártások, halételek, saláták elkészítésénél, savanyúságok eltevésénél egyaránt alkalmazható. Fontos, hogy mindig a főzés befejezése előtt tegyük bele az ételeinkbe, így intenzívebb marad az íze, és nem vesznek el a fontos ásványi anyagok és vitaminok sem.

EGYSZERŰ KAPORLEVES

Hozzávalók: 3 l csontlé, 5-5 dkg vaj és liszt, 4 tojássárgája, 2 dl tejföl.

A megmosott kaprot apróra vagdaljuk, és a vajból és lisztből készült rántásban néhány percig pároljuk. Majd a csontlével föleresztjük, felforraljuk. Tálaláskor a levesestálban elkavart tojássárgájára és tejfölre öntjük, jól összekeverjük, és pirított zsemlekockákkal tálaljuk.

KAPORMÁRTÁS

Hozzávalók: 10 dkg zsír, 10 dkg liszt, 4 evőkanál finomra vágott kapor, 3 dl tejföl, 3 liter csontlé, só, 2 nagy fej vöröshagyma, kicsi  cukor, vagy édesítőszer, ecet

A megszokott módon rántást készítünk, a hagymát és a kapor kétharmadát a rántásba tesszük és állandó keverés mellett megpároljuk, felöntjük a csontlével, és felforraljuk. Megsózzuk, 10 percig főzzük. Gyakran kevergetjük.
Megsavanyítjuk az ecettel ízlés szerint, belekeverjük a meghagyott finomra vágott kaprot, a tejfölt, és még egyszer felforraljuk. Legjobban a
főtt marhahúshoz illik.

 

JUHTÚRÓS GALUSKA KAPORRAL

Hozzávalók: 80 dkg liszt,4 tojás, 10 dkg füstölt szalonna, 1 pohár tejföl, 40 dkg juhtúró, 1 csomó kapor.

A lisztből a tojással a szokásos módon galuskát keverünk, megfőzzük, leszűrjük, leöblítjük. A füstölt szalonnát apró kockákra vágva kisütjük, és összekeverjük a galuskával és a tejföllel. Megsózzuk, és egy tepsiben szétterítjük. Elmorzsoljuk a tetején a juhtúrót. Megszórjuk az apróra vágott zöldkaporral. Előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.

KAPROS –FŰSZERES CSIRKECOMBOK

Hozzávalók:12 db csirkecomb, 60 dkg burgonya, só, bors, mustár, 10 dkg vaj, 1 csomó zöldpetrezselyem, 1 csomó metélőhagyma, 1 csomó  kapor, és ízlés szerinti mennyiségű rozmaring.

Egy alufóliával kibélelt tepsibe a megsózott csirkedarabokat lerakjuk. Karikára vágott burgonyát rakunk mellé, megsózzuk, és a vajdarabkákkal megszórjuk. Öt dkg vajat megolvasztunk, majd összekeverjük a finomra vágott zöldpetrezselyemmel, kaporral, metélőhagymával, rozmaringgal és mustárral. Ezzel a krémmel megkenjük a húsdarabokat. Lefedjük alufóliával, és megsütjük.

ÉDES KAPROS-TÚRÓS RÁCSOS LEPÉNY

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg vaj,10 dkg porcukor, 2 tojás, kapor, egy csipet só, 1 sütőpor, kevés tej; a töltelékhez: 50 dkg túró, 1 dl tejföl, 10 dkg mazsola, kapor, 15 dkg cukor, 4 tojás fehérje

A lisztet, a vajjal, a cukorral, 1 tojássárgájával, egy csipet sóval, és a sütőporral, valamint egy kevés tejjel összegyúrjuk, két részre osztva hidegre tesszük, és 2-3 órán át pihentetjük. Az áttört túrót, a tejfölt, a porcukorral elkeverjük, hozzáadjuk a mazsolát, a finomra vágott friss kaprot, és végül a 4 tojás keményre felvert habját beleforgatjuk. A tészta felét vékonyra kinyújtva kivajazott tepsibe terítjük, a tölteléket ráöntjük, és egyenletesen elsimítjuk. A tészta másik felét vékony rudacskákra sodorva, rácsszerűen rakjuk rá. Tojássárgájával megkenve, forró sütőben megsütjük.

Jó étvágyat mindenkinek!

 

0 Tovább

KUKORICÁZZUNK!

Írta: Faar Ida

 

szezonja van csemegekukorica főzz magad egészséges természetes abroszravaló

Tombol a nyár – perzsel a Nap, tömve a strandok, és a vízpartok – hosszú sorokban áll a nép a büfék előtt. De mit is kellene enni, ami nem terheli meg a gyomrot, nem növeli a koleszterin-szintet, és nem gyarapítja a derekunk körül hullámzó zsírtömeget? Nos, egy biztos: nem lángost!

Szerencsére a nyúlkajának minősített saláták mellett van egy olyan csemege, ami finom, egészséges, okosít, szépít, telít, táplál – és mellesleg most van a szezonja: a CSEMEGEKUKORICA!

Honnan jött?

A kukoricát- 5-7000 éve termesztik, az indiánok ősi eledele. Az Óvilágba először Kolumbusz Kristóf hozta be 1493-ban. A spanyolok és a portugálok terjesztették el a 16. sz. elejétől Afrikában, Ázsiában, Ausztráliába pedig a hollandok, angolok vitték el a 17–18. században. Hazánkba Törökországból érkezett, és kevesen tudják, hogy eredeti magyar neve ennek köszönhetően „török búza”. A csemegekukorica (Zea mays var. saccharata vagy Zea mays var. rugosa ) a kukorica (Zea mays) emberi fogyasztásra termesztett változata.

Mi van benne? (100 grammonként)

Szénhidrát

19 gramm

Fehérje

3,2 gramm

Zsír

1,2 gramm

Nátrium

 15 mg

Kálium

270 mg

Magnézium

37 mg

Kálcium

2 mg

Vas

0,5 mg

A-vitamin

140-160 mg

C-vitamin

12 mg

Rost

2,7gramm

B6 vitamin

0,1 mg

B3-vitamin

1,5 mg

Tartalmaz még béta-karotint, folsavat, E-vitamint, foszfort, ként, cinket.

 

szezonja van csemegekukorica főzz magad egészséges természetes abroszravaló

Élettani hatásai:

  • elűzi az idegességet, depressziót
  • növeli a nyálkahártyák ellenálló képességét
  • szépíti a bőrt
  • gátolja a fogszuvasodás kialakulását
  • Olajának fogyasztása a szívinfarktus megelőzésében segít, csíraolaja a koleszterinszint csökkentésére, és mentális életünkre is jótékonyan hat.
  • székrekedés ellen kiváló
  • Levelének és gyökerének főzete a hólyag- és húgyúti problémák gyógyszere, és vesekőképződést megelőző szer.
  • a „kukorica bajusz”-nak főzete értágító, élénkítő hatása is van
  • enyhe vízhajtó
  •  készülhet belőle borogatás bőrgyulladásra, fekélyre, fájdalmas ízületekre is

Felhasználása:

  • fogyasztható főzve önmagában
  • főzve köretnek, vagy köretek kiegészítésére
  • más zöldségekkel együtt savanyúságnak
  • kiegészítője lehet salátáknak
  • beérett állapotban őrölve, lisztként, vagy daraként a kukoricás ételek alapanyaga.

Égetett szeszek, sör és cukor is készül belőle, de felhasználja a kozmetikai-, a papír-, a textil- és a gyógyszeripar is. Hagyományos ételek alapja: prószát, gánicát, dödöllét és kukoricás kenyeret készítettek belőle. Mivel gluténmentes, így liszt-érzékenyek is fogyaszthatják. A fűszerek közül jól illik hozzá a kakukkfű, a szurokfű, a rozmaring és a majoránna.

 

szezonja van csemegekukorica főzz magad egészséges természetes abroszravaló

További érdekességek a csemegekukoricáról, dióhéjban:

  • Az első csemegekukoricát valószínűleg 1779-ben a Sullivan-expedíció hozta az indiánoktól.
  • A kukorica angol neve, az "indian corn" a kolumbuszi hódításokig vezethető vissza. Abban az időben az amerikai indiánok vendégszeretetük jelképéül két ajándékot nyújtottak át az érkező angoloknak: dohányt és kukoricát.
  • A magas keményítőtartalmú kukoricaszem, a belőle készült liszt és dara a kukoricacsíra-olajjal együtt a diétás receptek nélkülözhetetlen alapanyagai.
  • A kukoricabajuszból készített gyógytea kiváló vizelethajtó. Ödémánál (vizenyőnél), a húgyutak betegségeinél, vesehomok, vesekő és hólyaghurut esetén, valamint reumánál, köszvénynél előszeretettel isszák.
  • Becsült adatok alapján, a Földön 350 ezer hektáron termesztenek csemegekukoricát, 80%-át az Amerikai Egyesült Államokban, 10%-át Kanadában, 10%-át pedig egyéb országokban.

RECEPTEK

KUKORICÁS APRÓLÉKLEVES

Hozzávalók: 1 kg csirkeaprólék, 40 dkg morzsolt csemegekukorica, 2 dl tejszín, 1 evőkanál kukoricaliszt, 1 csokor petrezselyemzöld felaprítva, édesítőszer, só, borsízlés szerint

A csirkeaprólékot feltesszük főni, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a kukoricát, az édesítőszert. A kukoricalisztet elkeverjük a tejszínnel, és az apróra vagdalt petrezselyemzölddel – amikor a hús és a kukorica megpuhult ezzel behabarjuk-, és újra felforraljuk. Hidegen, melegen egyaránt finom.

KUKORICÁS ZÖLDSÉGLEVES GOMBÓCCAL

Hozzávalók: 5 db közepes burgonya, 15 dkg zöldborsó,20 dkg morzsolt kukorica, 4 db sárgarépa, 3 db petrezselyem, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 evőkanál liszt,2 db tojás, csipetnyi őrölt bors, só, olaj,1 pohár tejföl

A gombóchoz a burgonyát megfőzzük, pürésítjük –a liszttel összekeverjük, hozzáadjuk a tojást, a borsot és sót. Félretesszük. A leveshez megtisztítjuk, felaprítjuk a zöldséget és az olajon kicsit megpároljuk. Felengedjük 3 liter vízzel, és beletéve az ízesítőket, majdnem puhára főzzük. (A borsót és a kukoricát később tegyük a levesbe) Ekkor vizes kézzel gombócokat formálunk a burgonyamasszából és a fövő levesbe tesszük. Megvárjuk, hogy a gombócok feljöjjenek a leves felszínére, - végül tejföllel tálaljuk.

KUKORICÁS SERTÉSRAGU

 

 

szezonja van csemegekukorica főzz magad egészséges természetes abroszravaló

Hozzávalók: 1 kg sertéslapocka, 3 nagy fej vöröshagyma,3 evőkanál olaj, 40 dkg csemegekukorica, 40 dkg zöldborsó, 40 dkg zöldbab, 2 paradicsompaprika, 3 sárgarépa, só.

 

A durvára vágott hagymát megfuttatjuk. Beletesszük a kockára vágott húst, paradicsompaprikát, majd az ugyancsak a kockára vágott sárgarépát. Megsózzuk és zsírjára pirítjuk. Annyi vízzel öntjük fel, amennyi ellepi, és kis lángon pároljuk. Amikor a hús már majdnem puha, hozzákeverjük a zöldségeket is.

 

szezonja van csemegekukorica főzz magad egészséges természetes abroszravaló

KUKORICÁS ZÖLDSÉGKROKETT

Hozzávalók: 4 db nagyobb sárgarépa, 4 db közepes burgonya, 30 dkg kukorica, 2 kis fej hagyma, 5 gerezd fokhagyma, 2 tejbe áztatott zsemle,2 tojás, só, bors, zsemlemorzsa a bundázáshoz, olaj a kisütéshez

A sárgarépát, burgonyát, hagymát, fokhagymát nagyon apróra összevágjuk. Hozzáadjuk a kukoricát, a tojást és az áztatott zsemlét. Fűszerezzük. Jól összekeverjük, ugyanúgy, mint a fasírtot Hengereket formálunk, zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban kisütjük.

Mindenkinek jó étvágyat!

 

0 Tovább

ÍZ-KALANDOZÁSOK: A francia konyha jellegzetességei

Írta: Faar Ida

 

Szeretnél eltérni a magyar konyha megszokott ízeitől? A kíváncsiságod a gasztronómia terén is megmutatkozik? Szeretnéd megtapasztalni más nemzetek hagyományos ételeinek ízét? Akkor itt az alkalom, hogy újból Velem tarts, és az ABROSZRAVALÓ rendszeresen jelentkező cikksorozatának legújabb részében megismerkedj – mivel is? Új alapanyagokkal, új eljárásokkal, új ízekkel! Utazz Velem - hisz tudod: színes a világ, kár lenne csak fekete-fehérben látni mindent!

A francia konyha jellegzetességei

Gondolom, nem mondok újat azzal, hogy a világszerte híres, hagyományos francia szakácsművészet az európai konyha kialakulását jelentős mértékben befolyásolta. A francia konyha az egykori római birodalomból átmentett, valamint az olaszoktól átvett sütési-főzési módszerekre vezethető vissza.  Ahhoz, hogy a francia konyha olyan magas színvonalra fejlődhetett, amilyen napjainkban, köszönhető a francia uralkodók, különösen a Buorbonok életmódjának, az ország kedvező természeti adottságainak, és az alapanyagok bőséges választékának is.

A XVI. században a francia konyhát a bőség, a fényűzés és a túlzó pazarlás jellemezte, amit kénytelenek voltak ésszerűsíteni – ez az ésszerűsítés azonban nagymértékben megreformálta az addigi szakácsművészetet: megalkották a klasszikus konyha alapkövetelményeit, a tálalást, az ízek fontosságát, a díszítést, a tálalást, a különböző nemzetek ételeinek francia ízléshez való alakítását.

 

Ahány tájegység, annyiféle ízlés

Míg a francia gasztronómiának vannak általános jellemzői, - ezekről a későbbiekben esik szó – addig itt is jelentős eltérés található tájegységek szerint:

  • Provence – mediterrán jelleg jellemzi
  • Baszkföld – füstölt sonkaféléket kedvelik
  • Elzász – libamájpástétom, savanyú káposzta hazája
  • Normandia- marhahús kedvelők
  • Burgundia – borral főznek

Mit esznek reggelire?

Hagyományosan könnyű: kakaó, tejeskávé, tea, péksütemény, vaj, jam, méz

Mi az ebéd?

Többfogásos: előételként salátaféle, amit húsétel követ körettel-mártással, (egyébként nincs is talán még egy olyan nemzet, aki annyiféle hideg vagy meleg mártást készítene, mint a francia) vagy húsos zöldségétel, ezt pedig könnyű desszert követ, majd kávé.

A főétkezés a vacsora?

A nap főétkezése, több fogásból áll. Főként ilyenkor esznek levest (télen mindenképp), frissen sült húsétel, hideg hús, sajtfélék követik, majd gyümölcs vagy édesség zárja a menüt.

A könnyebb emészthetőség kedvéért növényi eredetű zsiradékkal főznek. Mérsékelten fűszereznek, kedvelik a kakukkfüvet, bazsalikomot, petrezselyemzöldet, babérlevelet, fahéjat, sáfrányt, szegfűszeget, szerecsendiót, gyömbért, köményt, curryt, chilit. Sok borsot használnak, viszont fűszerpaprikát ritkán vagy nem is használnak.

Az elmaradhatatlan mustár

Rendszeresen használják viszont a mustárokat, amelyek nélkül elképzelhetetlenek a különféle mártások, dresszingek, de némely húsételek is.

 

Előételek:

  • saláták (amit a különféle dresszingek még változatosabbá tesznek)
  •  zöldség-, gyümölcsételek,
  • hideg halak, húsok, pástétomok,
  •  meleg előételek
  • pástétomok, füstölt lazac, rák, kaviár, spárga, articsóka

FRANCIA KRÉMSAJT

Hozzávalók: 20 dkg túró, 20 dkg krémsajt (zsírszegény), petrezselyem, snidling, 5 gerezd fokhagyma, só, őrölt fehérbors, szemes fekete bors

A pépesre zúzott fokhagymát, az apróra vágott snidlinget és petrezselyemzöldet összekeverjük a tehéntúróval és a sajttal. Ízesítjük fehér borssal, sóval. Henger alakúra formázzuk, majd a durvára tört feketeborssal megszórjuk. Hűtőszekrényben érleljük néhány órát. Barna kenyérrel fogyasszuk.

 

FRANCIA TÜKÖRTOJÁS

Hozzávalók: 8 szelet kenyér, 1 db májkonzerv, 8 tojás, 1 csomó metélőhagyma, só, pirospaprika

A kenyérszeleteket bő forró olajban ropogós pirosra sütjük, majd megkenjük májkrémmel, és forró tálra egymás mellé fektetjük őket. A tojásokból tükörtojást készítünk és minden szelet kenyérre, egy-egy tükörtojást csúsztatunk. A tetejét meghintjük pirospaprikával és finomra vágott metélőhagymával.

Leves imádat

Sokat és sokfélét készítenek:

  • egyszerű zöldségleveseket
  • püré-, krém- és gyümölcsleveseket
  • húslevesnek sok variációját
  • különleges leveseket (például: homárleves, francia hagymaleves, fokhagymaleves, kagylóleves)

FRANCIA FOKHAGYMALEVES

 

Hozzávalók:  20 gerezd fokhagyma, 3 szegfűszeg, 10 dkg reszelt trappista sajt, 2 evőkanál olívaolaj, só, fehérbors, kevés szárított zsályalevél, 4 zsemle.

4 l vízben főni tesszük a meghámozott, egészben hagyott fokhagymát, a szegfűszeget, zsályát, csipetnyi borsot és sót. Forraljuk fel, majd főzzük 1/4 óráig. Vágjuk félbe a zsemléket, a feleket 5 mm vékony szeletkékre, szórjuk meg mindegyiket sajttal, locsoljuk meg pár csepp olajjal, és sütőlemezen tegyük 4-5 percre forró sütőbe, míg a sajt megpirul. Szórjuk a levesestálba és szűrjük rá a levest. Dúsíthatjuk tejszínnel elkevert tojássárgájával is. Ez esetben a levesestál alján eldolgozzuk a tejszínt a tojássárgájával, majd állandóan kevergetve ráöntjük az átszűrt levest. Beletesszük a zsemle szeleteket.

Húsok

  • leggyakrabban marhahúst fogyasztanak
  • borjú, ürü, bárány, szárnyasok és vadhúsok is terítékre kerülnek
  • nagyon közkedveltek az egyben sült, vagy roston sült húsok (bélszín, hátszín, ürüborda), amelyeket angolosan készítenek el ( a hús közepe többé-kevésbé véres)- erre fűszeres vajat tesznek, köretként pedig sült burgonyát, zöldségeket, salátákat adnak.
  • kedveltek a halak, a rákok, a kagylók, elsősorban az osztriga, vannak külön osztrigabárok is. Keresett étel a csiga, ami az élelmiszerboltokban betöltve, konyhakészen is kapható.

FRANCIA ROLÁD

Hozzávalók:  

A roládhoz: 1 kg sertés- vagy marhahús, 8 kis fej hagyma, 3 dl rizs, 15 dkg szalonna, só, őrölt bors, olaj, 50 dkg sárgarépa, 50 dkg petrezselyemgyökér, 2 babérlevél, 2 babérlevél, szemes bors, 2 dl tejföl, 2 evőkanál liszt, 6 szem kockacukor, kevés ecet

 A zsemlegombóchoz: 6 zsömle, 2 fej hagyma, olaj, pirospaprika, 50 dkg liszt, 3 tojás, tej, só

A húst tenyérnyi szeletekre vágjuk, kiverjük, megsózzuk. A megmosott rizst összekeverjük egy fej apróra vágott hagymával, a felkockázott szalonnával, sóval, borssal fűszerezzük, megtöltjük vele a hússzeleteket, és feltekerjük.

Egy lábasban hagymát pirítunk, belerakjuk a roládokat. Zsírjára sütjük, egy kis vízzel felengedjük, borsozzuk, puhára pároljuk. Sós, babérlevéllel ízesített vízben puhára pároljuk a feldarabolt zöldségeket, a maradék hagymát, majd tejfölös habarással besűrítjük. Közben a kockacukrot barnára pirítjuk, hozzáadjuk a zöldségekhez, és ízlés szerint ecettel savanyítjuk. Miután összeforrt, szitán átpasszírozzuk, és a roládra öntjük. Tálalás előtt még egyszer forraljuk össze az egészet.

A zsemlegombócokhoz kevés olajban megpirítjuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az apró kockákra vágott zsömlét, és együtt megpirítjuk, majd megszórjuk pirospaprikával. A lisztből a tojásokkal és a tejjel galuska sűrűségű masszát keverünk, közben megsózzuk. A masszába belekeverjük a pirított zsemlét, majd gombócokat formálunk belőle, és kifőzzük. A roládokat zsemlegombócokkal tálaljuk, és a mártásával meglocsoljuk.

Sajtok

 

A sajtok kiválasztása egy ételsorhoz óriási szakértelmet igénylő feladat. Pláne, ha csaknem 300 – azaz háromszáz féle franciák által készített sajtból kell azt kiválasztani. A legismertebbek: ementáli, eidami, trappista, groji, a penészhéjú lágy sajtok a rokfort, brie, camembert, a gurné, boursin. Alapszabály, hogy a sajtnak harmonizálnia kell az ételsorral, érettnek kell lennie, és fontos a megfelelő kenyér és bor kiválasztása is. A sajttálon legalább háromféle sajtnak kell lennie, mellette nélkülözhetetlenül ott van a vaj, só, őrölt bors – és különböző gyümölcsök (alma, körte, szőlő, dió) amelyekből mindenki az ízlése szerint választhat.

Édességek

 

  • fagylaltok
  • krémek
  • parfék
  • felfújtak
  • gyümölcsös sütemények
  • gyümölcssaláta

BUNDÁS ALMA

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 4 tojás, 2 pohár sör, 30 dkg porcukor, 8 Golden alma, 1 citrom leve

A lisztet tálba öntjük. Hozzáadjuk a tojások sárgáját és a sört. Keverjük csomómentesre. Hámozzuk meg az almákat, szedjük ki a magházukat. Vágjuk vastagabb karikákra. Verjük fel a tojásfehérjét keményre. Keverjük a tésztába. Forrósítsunk fel olajat egy serpenyőben. Az almakarikákat a tésztába mártva hirtelen süssük ki aranysárgára. Tegyük nedvszívó papírra a kész bundás almákat. Tálalás előtt szórjuk meg porcukorral

Borok, borvidékek

A franciák köztudottan nagy borfogyasztók – főként a vörösborok fogyasztása a jellemző, de ez is tájegységenként változik.

  • Bourgogne vidékéről fehér és vörösborok valamint rozéborok egyaránt kikerülnek: Chablis, Beuajoalis, Cote de Beaune
  • Bordeaux vidékére a vörös és fehérborok jellemzőek: Medoc, Saint Emillion, Sautemes, Graves
  • Elzászban túlnyomórészt fehérborok teremnek: Sylvaner, Gewurtztraminer, Muscat
  • A Loire mentén a fehér és rozéborok: Nivernais, Anjou, Perry

A francia gasztronómia sikeréhez hozzájárultak a kiváló minőségű francia pezsgők, a konyak, a gyümölcspálinkák pl. a calvados/almapálinka/, az armagnac /szőlőpárlat/ stb.

0 Tovább

VAN RÁ 10 OKOM,HOGY MIÉRT ÉRDEMES SÁRGABARACKOT ENNED

Írta: Faar Ida

 

Most van szezonja – szinte leomlik a zöldséges-standokról. Számos fajtája ismert: ceglédi óriás, mandula, magyar kajszi, Bergeron, Borsi-féle kései rózsa, Budapest, Ceglédi arany, Ceglédi bíbor kajszi – sorolhatnánk a legnépszerűbb sárgabarack-fajtákat. Egy közös bennük: valamennyi nagyon zamatos, és finom. Az idei évben sajnos igen kevés termett belőle, emiatt az ára igen magas maradt, ami nem igazán kedvez a sárgabarack-lekvár, vagy dzsem kedvelőinek.

Pedig drágaság ide vagy oda: a hazai kajsziból házilag elkészített lekvárnak párja nincs – érdemes áldozni rá.

Eredete

A sárga- vagy kajszibarack rendszertanilag a rózsafélék családjába tartozik. Őshazája Közép-Ázsia, Nyugat-Kína. A Kaukázus és a Pamír-hegység vidékén megtalálhatók vad változatai. Örményországban már az ősidők óta termesztik. Már honfoglaló őseink is fogyasztották vad változatát, de hazánkban csak a török időkben kezdték el rendszeresen termeszteni a mediterrán vidékekről származó fajtákat. A legtöbb sárgabarackot Törökországban, Iránban és Üzbegisztánban termesztik.

 

FOGYASSZUNK MINÉL TÖBBET BELŐLE, MERT:

  1. Igazi vitaminbomba: elsősorban A-vitaminban és elő anyagaiban a karotonoidokban, béta-karotinban, ezen kívül E-vitaminban, B-vitaminokban (pl. B1, B6, B15, B17), valamint ásványi anyagokban és nyomelemekben.
  2. A gyümölcs tartalmaz szerves savakat, fenolokat, illékony vegyületeket (pl. benzaldehid) észtereket (norisprenoid) és terpenoidokat is izoláltak.
  3. Sejtvédő hatással bír-, meghosszabbítja az életet, ami antioxidáns hatásának köszönhető.
  4. Védi a szem ideghártyáját – főként az aszalt sárgabarack erős antioxidáns tartalma (az aszalással nyolcszorosára emelkedik)
  5. A gyümölcs fogyasztásával erősíteni lehet a daganatellenes gyógyszeres terápia eredményességét – mert képes gátolni azokat a szervezeti folyamatokat, melyek révén a gyógyszerekkel szemben ellenálló rákos sejtek védekeznek és életben maradnak.
  6. Kiemelkedően magas káliumtartalmának köszönhetően jó hatással van a keringési betegségekre, magas vérnyomásra. A kálium rendkívül fontos a szervezet normális működéséhez különösen a vízháztartásért, az idegi ingerület átviteléért és a szívműködésért felelős.
  7. A sárgabarack kalcium, foszfor és kén tartalma segít a csontok és ízületek egészségének megőrzésében.
  8. Rosttartalma segíti az emésztést és a székletürítést.
  9. Vastartalma segít a vérképzésben, vérszegénység esetén is.
  10.  Komplex B-vitamin tartalma jó segítője az idegrendszer kiegyensúlyozott működésének, javítja a hangulatot, enyhíti a fáradtságot, segít a koncentrálásban.

HÁROM ISTENI RECEPT

 

Ha hidegre vágysz…

HŰSÍTŐ SÁRGABARACKOS TURMIX

Hozzávalók:10 db sárgabarack,2 dl tej,4 evőkanál zabpehely,1/2 rúd vanília édesítőszer, késhegynyi fahéj

A megmosott sárgabarackot a többi hozzávalóval összeturmixoljuk – behűtve fogyasztjuk.

 

Ha az édes íz csábít…

BARACKOS TÚRÓS

Hozzávalók: 1 kg sárgabarack felkockázva, sovány 0,5 kg tehéntúró, 2 dl natúr joghurt, 10 dkg cukor, vagy annak megfelelő édesítőszer,10 dkg búzadara, 6 dkg vaj, 4 tojás, 1 sütőpor, 1 citrom, 5 dkg őrölt mandula, csipetnyi só

A vajat habosra kavarjuk az édesítővel, sóval, tojással, túróval, joghurttal, reszelt citromhéjjal, búzadarával, sütőporral – alaposan elkeverjük. Beletesszük a barackdarabokat. Sütőpapírral bélelt tortaformába szórjuk a mandulát és töltsük rá a masszát. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon kb.60 percig süssük. Lehűtve a legfinomabb.

 

Ha a sós a kedvenced…

SÁRGABARACKOS CSIRKEMELL

Hozzávalók:1 kg csirkemell filé, 3 evőkanál olíva olaj, vaj, só, tört színes bors, 2 evőkanál méz, 80 dkg érett sárgabarack, bazsalikom, 3 dl narancslé, 6 dl tejszín, 2 evőkanál kukoricakeményítő, fahéj

A csirkemellet vékonyabb csíkokra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd az olajon és a vajon megpirítjuk kifehéredésig. Megszórjuk a bazsalikommal, majd hozzá adjuk a mézet. Kicsit karamellizáljuk. A felcsíkozott barackot adjuk a húshoz, és 2-3 percig süssük együtt. Öntsük rá a narancslevet. A keményítőt ki keverjük a tejszínnel, és hozzáöntjük.  Forraljuk fel. A végén ízlés szerint fahéjjal ízesítsük. Rizskörettel tálaljuk.

JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!

De van, aki így szereti:

0 Tovább

íz-kalandozások: Mi is az a ratatouille?

Írta: Faar Ida

Valami különlegesre vágysz?  Szeretnél megtapasztalni más nemzetek hagyományos ételeinek ízét? Akkor itt az alkalom, hogy Velem tarts, és az ABROSZRAVALÓ rendszeresen jelentkező cikksorozatában megismerkedj – mivel is? Új alapanyagokkal, új eljárásokkal, új ízekkel! Utazz Velem - hisz tudod: színes a világ, kár lenne csak fekete-fehérben látni mindent!

 

ZÖLDSÉGIMÁDÓKNAK

Mi is az a ratatouille?

Még mindig Franciaországban járunk – és egy újabb tipikus francia étellel ismerkedünk meg – nevezetesen a mediterrán lecsóval - a ratatouille-lel. Ez a hagyományos étel mindazok számára vonzó lehet, akik imádják a zöldséges ételeket. Elsősorban Provence-ban készítik, különösen Nizzában. A valódi ratatouille szaftos és olvadósan kompótszerű.

A ratatouille-ban a domináns zöldség vagy a padlizsán, vagy a cukkini. Ezekhez járul egy zöldfűszerekkel (petrezselyem, kakukkfű, bazsalikom, kevés zellerszár, póré) készülő „lecsóalap” (paprika, paradicsom, vöröshagyma, fokhagyma). Az egyes zöldségeket külön-külön készítik el, a végén egyesítik, s hosszabb-rövidebb ideig még együtt párolják őket. A hagymát finomra vágják vagy vékonyra szelik, az összes többi zöldséget viszont általában nagyobb, három centiméteres kockára vágják.

A ratatouille-t fogyasztható önálló fogásként, de nagyon jól illik bárányhoz, kecskéhez, markánsabb ízű halakhoz, nyúlhoz, illetve a csirke egyes részeihez.

 Egy klasszikus recept:

Hozzávalók:2 padlizsán, 2 cukkini, 2 kaliforniai paprika, egy piros és egy zöld,4 paradicsom,1 nagyobb faj vöröshagyma,3 gerezd fokhagyma, só, bors, oliva olaj

A zöldségeket megmossuk, majd a padlizsánt és a cukkinit 1 cm-es kockákra szeljük. A paprikát kicsumázzuk, felszeleteljük és szintén 1 cm-es kockákra vágjuk. A paradicsomot egy pillanatra forró vízbe dobjuk, majd a héját lehúzzuk, és szintén feldaraboljuk. A felszeletelt vöröshagymát egy kicsit megpirítjuk az oliva olajban majd hozzáadjuk a finomra szelt fokhagymát és a többi zöldségeket, megsózzuk, megborsozzuk és lassú tűzön lefedve főzzük körülbelül 20 percet.

Jó étvágyat!

 

0 Tovább

EXPRESSZ KAJÁK: Kelkáposztás csirkemell

Írta: Faar Ida

 

EGYSZERŰ,GYORS,FINOM,LAKTATÓ - és tudod, hogy mi az, amit eszel

Amikor nemet mondasz a „műkajákra”, sokat teszel a saját és a szeretteid egészségéért. Gondolj bele: mennyi tartósítószer, adalék-és színezőanyag, emulgeálószer, és stabilizátor kell ahhoz, hogy a fagyasztott pizza olyan legyen, amilyen? Nos, ha továbbra sincs kedved vegyszerekkel tömni a családodat – viszont időd se sok –akkor itt egy újabb EXPRESSZ- KAJA, amit gyorsan elkészíthetsz.

 

Tudom: sokan nem igazán szeretik a csirkemellet, mert „unalmas”, „száraz”, „íztelen”. Tévedés! Minden az elkészítés mikéntjétől függ – mert egy kis fantáziával, és némi kísérletező kedvvel sokféle finomság alapja lehet, mint ebben a receptben is:

KELKÁPOSZTÁS CSIRKEMELL

Hozzávalók: 1 kg csirkemell filé, 2 nagy fej vöröshagyma, 15 dkg füstölt szalonna,1 nagy kelkáposzta,  víz, 2 kis doboz tejföl, 20 dkg reszelt trappista sajt, 6 nagyobb paradicsom karikákra vágva, olaj, só, bors, pirospaprika

  1. A hagymát és a szalonnát kockázzuk fel
  2.  A szalonna zsírját süssük ki, és ebben pirítsuk a hagymát üvegesre.
  3. Vegyük le a tűzről.
  4. A kettévágott kitorzsázott kelkáposztát szeleteljük fel kb. 5 cm-es csíkokra
  5. Tegyük be egy tepsibe (vagy jénai tálba), osszuk el a rajta a szalonnás hagymát.
  6. A csirkemellet szeljük fel csíkokra.
  7. Kevés olajat keverjünk össze sóval, borssal és pirospaprikával. A csirkemell-csíkokat keverjük össze az olajos keverékkel, öntsük fel 2 dl vízzel, majd tegyük rá a kelkáposztás alapra – tegyük rá az ételre a tejfölt, a paradicsomkarikákat, és a reszelt sajttal fedjük be.
  8. Majd 200 fokos sütőben lefedve kb. 40 perc alatt pároljuk készre.

JÓ ÉTVÁGYAT!

0 Tovább

SZEZONJA VAN: Akár szereted, akár nem -  de KELL egrest enned!

Írta: Faar Ida

 

Van, aki szereti, van, aki még soha nem evett. Nálunk mindig volt belőle bőven: nagyszüleimnél megtalálható volt mind a bokros, mind a törzses változata. A pöszméte - köszméte, piszke, büszke – mindegy miként nevezzük – szedése felért egy hadjárattal, ahol bizony, ha nem volt elég elővigyázatos vagy tapasztalt az ember – vérre menő lett a végeredmény a tüskéknek köszönhetően. A hivatalosan köszmétének nevezett egres (Ribes uva crispa) a magasabb hegyvidékek erdeiben, sziklákon termő gyümölcs volt. Régtől fogva ismerik, de nemesítését csak a XVI. század végén kezdték meg. Különösen Angliában volt népszerű, ahol 1740-ben mintegy száz, 1810-ben már négyszáznál is több nemesített fajtáját tartották számon.  

A ribiszkefajták családjába tartozó Eurázsiai eredetű gyümölcsnek számos fajtája ismert: Pallagi óriás, Zöld óriás, Szentendrei fehér, Gyöngyösi piros.

 

Miért érdemes fogyasztani?

  • energiatartalma csekély, 44 kcal (184 kJ) 100 grammonként
  • gyümölcsében sok A-, B1- és C-vitamin, 0,8 százalék körüli pektin, 0,5 százaléknyi ásványi anyag (kálium, kalcium, foszfor és niacin)
  • van benne citromsav, gyümölcs- és szőlőcukor
  • kedvező hatással van a belső elválasztású mirigyekre
  • segíti  a szív-, és a máj-működést
  • a lázzal, gyulladással együtt járó betegségek esetén nyugtató, hűsítő hatású
  • kitűnő antioxidáns hatással bír, véd a rák ellen
  • magas rosttartalma miatt segíti az emésztést, kedvezően befolyásolja a koleszterinszintet
  • hasznos ízületi és veseproblémák esetén
  • kiváló fogyókúrás alapanyag, segíti a zsírégetést

Felhasználása attól függ, milyen érettségi állapotban van: az éretlen gyümölcsből kiváló befőtt készíthető; féléretten a magas pektintartalom miatt lekvárokat és befőtteket sűríthetünk vele, illetve ilyenkor alkalmas mártásokhoz és levesekhez. Teljesen éretten fogyasztható nyersen (bár, aki szereti a húzós fanyarságot az éretlenül is szemezgethet belőle), de finom süteményekhez, lekvárokhoz, gyümölcssajthoz.  Szerencsére jól fagyasztható – megőrzi ízét és zamatát –ezért télire érdemes elraktározni belőle valamennyit.(Nálunk ez átlag 10-15 kg-ot jelent.)

RECEPTEK

EGRES LEVES

Hozzávalók:5 dkg liszt, 25 dkg egres megtisztítva,1 tejföl, fahéj, szegfűszeg, édesítőszer, só

Fahéjból, szegfűszegből vízzel mártást főzünk, leszűrjük, beletesszük az egrest és az édesítőszert, ha megfőtt, akkor habarással sűrítjük.

EGRES SZÓSZ

Hozzávalók:1 kg egres, 25 dkg cukor/ vagy ennek megfelelő mennyiségű édesítőszer, 1 liter víz, só, 1 pohár tejföl, 15 dkg liszt, 10 dkg vaj, kevés citromhéj.

Az egrest a cukorral/édesítőszerrel, meg a citromhéjjal vízben puhára főzzük. A tejfölben elkeverjük a lisztet és behabarjuk vele a mártást. Főtt és sült húsokhoz egyaránt finom. Cukorbetegek cukor helyett édesítőszert is használhatnak.

 

EGRESSAJT

Hozzávalók: 1 kg egres, 20 dkg cukor

Az egrest puhára főzzük és szitán áttörjük. A cukorból 1 dl vízzel szirupot főzünk, és jól összefőzzük az előbb elkészített péppel. Formákba öntjük, megdermesztjük, majd azokból kiborítva meleg helyen hagyjuk, hogy egy kicsit megszikkadjon a teteje. Hűvös-száraz helyen tárolva sokáig eláll – már ha ellent tudunk állni a fogyasztásának.

 

JOGHURTOS EGRES

Hozzávalók: 40 dkg érett egres, 30 dkg joghurt, 5 evőkanál méz, 3 evőkanál mazsola.

Az egrest 4 részre vágjuk. Összekeverjük a joghurttal, mézzel, mazsolával – lehűtve fogyasztjuk.

GYORS EGRES FINOMSÁG

Hozzávalók: 20 dkg vaj, 50 dkg liszt, 20 dkg barnacukor, 50 dkg egres tisztítva, fahéj, őrölt szegfűszeg

Az egrest jénai edény aljára szórjuk, a többi hozzávalót keverőtálban összegyúrjuk, majd a gyümölcs tetejére morzsoljuk vagy reszeljük. Óvatosan lenyomkodjuk, majd közepesen meleg sütőben megsütjük. Tejszínhabbal tálaljuk.

MANDULÁS SÜTEMÉNY EGRESSEL

Hozzávalók: 25 dkg omlóstészta, 1 kg egres, 25 dkg cukor, 10 dkg mandula, citromhéj, fahéj.

Az omlóstésztával kibélelünk egy tortaformát. Az egrest megfőzzük, és összekeverjük a cukorral, az aprított mandulával, a citromhéjjal, a fahéjjal. Az omlós tésztára önjük, majd előmelegített sütőben fél óra alatt készre sütjük.

Jó étvágyat mindenkinek!

 

0 Tovább

EPER-SZERELEM, MERT AZ EPRET SZERETEM

…és TE?

Írta: Faar Ida

 

Eper. Pirosan mosolygó‎ édes – zamatos szemek tele élettel, tele energiával.

Az eper megtestesít mindent, ami boldoggá teheti az embert: zamatos íz - terápia, frissítő szín-terápia, illatos csábítás, telve van vitalitással, élettanilag fontos vitaminokkal, és ásványi anyagokkal – fogyasztása feltölti szervezetünket élettel, és életkedvvel.

Az ókorban gyógynövényként használták, később az előkelőségek kedvelt és meglehetősen drága csemegéje volt – mára viszont (szerencsére) bárki számára elérhető. Persze a legideálisabb az, ha otthon a kiskertben megterem, - saját kezűleg ápolva, gondozva, leszedve, de ha erre nincs lehetőségünk a hazai termelők által megtermelt gyümölccsel is érdemes feltöltenünk vitaminraktárainkat, na és persze a kamrapolcot a belőle készült dzsemekkel. (Az import földieperrel érdemes óvatosnak lenni, mert hiába olyan kívánatosan szépek és nagyok a palántától az érett gyümölcsig a szállítás és a raktározás során különböző peszticidekkel, herbicidekkel, inszeticidekkel, növekedésszabályozó vegyszerekkel, műtrágyákkal, gyantákkal, viasszal és más szerekkel kezelik, amelyeknek a hatása sokszor kiszámíthatatlan.)

Gyógyító eperszemek

Az eper nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat és gyulladáscsökkentő tápanyagokat: antocianinok, flavonoidok (például quercetin, kempferol, myricetin), fenolsavak (például ellágsav), tanninok tárháza – amelyek  képesek egymás hatását erősíteni, és a súlyos, sokszor gyógyíthatatlan betegségek jövőbeli gyógyításának alapjait képezhetik.

 

Élettani hatásai sokrétűek, csak néhány a sok közül:

  • kiváló emésztési panaszok kezelésére,(magas rosttartalmának köszönhetően)
  • méregtelenít, fiatalít és fogyaszt,(alacsony a kalória-tartalma)
  • enyhíti a fájdalmakat
  • Szalicilsav tartalma javasolt epe-, húgyhólyag-, köszvény és sokízületi gyulladás kezelésére.
  • csillapítja a lázat
  • csökkenti a szívbetegségek kockázatát
  • hatékony vesebántalmak esetére
  • csökkenti a magas vérnyomást (magas kálium-tartalma miatt)
  • serkenti a keringést
  • gazdag folsavban, emiatt segíti a vérképzést és a sejtnövekedést)
  • erősíti az immunrendszert
  • segíti az anyagcsere folyamatokat
  • megvéd a napsugárzás káros hatásaitól 
  • tisztítja az emésztőrendszert,
  • serkenti a máj működését,
  • méregtelenít
  • fokozza a vese kiválasztó működését
  • vízhajtó
  • csökkenti a koleszterin szintet a magas vérnyomást, megelőzi a trombózist és a vérerek beszűkülését, így az infarktust is
  • fontos antioxidáns-forrásként részt vesz a daganatos megbetegedések megelőzésében, illetve gyógyításában
  • megakadályozza a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását
  • képes csökkenteni egyes ráktípusok (mell-, méhnyak-, vastagbél- és nyelőcsőrák) kialakulási kockázatát

Felhasználása: sokrétű. Nyersen fogyasztva a legegészségesebb, és a legzamatosabb,(semmiféle külön ízesítést nem igényel – sokan alaposan megcukrozzák, vagy tejszínhabbal nyakon öntik) kiváló kiegészítője a gyümölcssalátáknak, de készíthetünk belőle szörpöt, lekvárt, befőttet, levest, turmixot, de akár le is fagyaszthatjuk.

Mire figyeljünk, ha epret vásárolunk?

  • az eper rendkívül romlandó, csak annyit vásárolj, amennyit 1-2 napon belül el tudsz fogyasztani
  • az eperszemek legyenek ragyogó, mélyvörös színűek és élénkzöld szárúak
  • az eper - szedés után már nem érik tovább, ezért ne válassz fakó színű vagy sárgás-zöldes foltokkal teli éretlen szemeket, ezek savanyúak és gyenge minőségűek
  • ahogy ne vásárolj túlérett epret sem, mert annak alacsonyabb a C-vitamin tartalma
  • a közepes méretű eperszemek gyakran ízletesebbek, mint a nagyméretű szemek

EPRES RECEPTEK

Ha hidegre vágysz: EPERKRÉM LEVES

 

Hozzávalók: 1kg eper,1 db citrom,6 dl tejszín,4 dl tej, édesítőszer ízlés szerint, 1 rúd vanília, szegfűszeg, fahéj, menta.

1 liternyi vízbe beletesszük, a fűszereket felforraljuk, átszűrjük, beledobjuk a megmosott,, megtisztított eperszemeket és 10-15 percig fedő alatt főzzük. A levest összeturmixoljuk, majd felöntjük a tejszínnel és a tejjel – összeforraljuk. Lehűtve tálaljuk, nyers eperdarabokkal díszítve.

A levest turmixszoljuk, és felöntjük a tejjel és a tejszínnel. Az egészet összeforraljuk, majd hideg vízbe állítjuk, majd hűtőszekrényben téve tovább hűtjük.

Ha krémesre vágysz: SAJTOS- CSOKOLÁDÉS EPERKRÉM

 

Hozzávalók: 25 dkg krémsajt, tábla tej- és ½ tábla étcsokoládé , kevés porcukor vagy édesítőszer, 20 dkg eper

A csokoládékat gőz fölött felolvasztjuk, a krémsajttal alaposan elkeverjük, ha kell még édesítjük. Egy pohárba rétegezzük a krémet a felszeletelt eperrel felváltva. Tejszínhabbal díszíthetjük.

Ha sósra éheztél: EPRES KÓKUSZOS CSIRKECOMB

Hozzávalók:12 darab egész csirkecomb, 20 dkg kókuszreszelék, 5 dl tejföl, 60 dkg eper, néhány csepp édesítőszer, 1 evőkanál citromlé, 2 dl vörösbor, 2 evőkanál étkezési keményítő, só, bors

A megsózott-megborsozott combokat olajjal kikent tepsibe tesszük, a kókuszreszeléket összekeverjük a tejföllel és vastagon bekenjük vele a combokat. Forró sütőben megsütjük, addig, amíg a teteje szépen megpirul. Az epret a citromlével, az édesítőszerrel és a vörösborral összeturmixoljuk, az étkezési keményítővel összeforraljuk – ezzel a szósszal tálaljuk a sült csirkecombokat.

Ha gyorsan el szeretnéd készíteni: TOJÁSLIKÖRÖS EPRES DESSZERT

 

Hozzávalók: 25dkg mascarpone sajt,3 pohár natúr joghurt, 10 dkg tehéntúró, 1 evőkanál tojáslikőr, 1 rúd vanília, 20 csepp folyékony édesítőszer, 1 dl tej, 25 dkg eper, 8 szelet ropogós kétszersült. A tetejére kakaópor, citromfű.

A mascarponét, a joghurtot, az áttört túrót és a tojáslikőrt alaposan elkeverjük a vaníliarúd kikapart belsejével Az epret megtisztítjuk, négybe vágjuk. A kétszersültet meglocsoljuk a tejjel. Szétosztjuk rajta a felszelt eper felét, rákenjük a mascarpone krémet, majd újabb kétszersült-rétegre megismételjük ugyanezt. Hűtőbe tesszük - tálalás előtt ízlés szerint díszíthetjük eperrel, citromhéjjal, meghinthetjük kakaóporral.

Ha már nem bírod a meleget: EPRES JEGES FRISSÍTŐ

 

Hozzávalók: 50 dkg eper, 1-2 szár friss menta, 1 citrom, cukor, csipet só, 6 db jégkocka

A megmosott eperből díszítésnek elteszünk pár darabot, a többit turmixgéppel pürésítjük. Belereszeljük a citrom héját, belecsepegettünk pár csepp citromlevet is, majd ízesítjük a csipetnyi sóval, ízlés szerint cukorral. Végül beledobjuk a jégkockákat, és mixerrel alaposan összeaprítjuk. Mentával és a félretett eperszemekkel díszítjük.

Ha le kell mondanod a cukorról:DIABETIKUS EPRES TÚRÓKRÉM

Hozzávalók: 50 dkg zsírszegény túró, 50 dkg eper, ízlés szerint édesítőpor


A túrót áttörjük, és az édesítővel elkeverjük, majd hozzáadjuk a feldarabolt eperdarabokat és jól elkeverjük. Azonnal is fogyaszthatjuk, de lehűtve még finomabb.


Ha mindened az öntet: EPRES RIZSGOMBÓC

Hozzávalók: 8 dl tej, 40 dkg rizs, cukor, vaníliás cukor, darált dió, olaj a sütéshez, 50 dkg eper

A tejet 5 evőkanál cukorral felforraljuk, vaníliás cukorral ízesítjük, majd beletesszük főni a megmosott rizst. Ha megfőtt kihűtjük. A masszából 10-12 gombócot formázunk, a közepükbe 1-1 szem epret „csomagolunk”, majd őrölt dióba forgatjuk. A maradék epret összeturmixoljuk, és 3 evőkanál cukorral lassú tűzön összeforraljuk. A gombócokat forró olajban kisütjük, és az eperöntettel leöntve tálaljuk.

Ha imádod a szépet: EPERHABOS ALAGÚT

 

Hozzávalók: 1 vékony piskótalap, 4 dl tejszín, 25 dkg porcukor, (ha cukrozott tejszínt használunk, csak 15 dkg), 40 dkg friss eper, 4 dkg zselatin, 2 dl víz, 10 dkg baracklekvár

Az eper kétharmadát a porcukorral össze turmixszoljuk, összekeverjük vele a felvert tejszínt a hideg vízben megduzzasztott és meglangyosított zselatint, és a feldarabolt, maradék epret. A vékony piskótalapot egy porcukorral meghintett papírlap segítségével hengerré formáljuk oly módon, hogy a papírra helyezett piskótára nyújtófát teszünk, s azon igazítjuk csőformára, a papír segítségével. A papírt átkötjük, vagy a széleit összeragasztjuk, hogy ne nyíljon szét. A nyújtófát kihúzva a hengert megtöltjük az epres krémmel, s hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen a zselatinos eperhabunk. A hűtőből kivéve levesszük róla a papírt, az epres alagút külsejét bekenjük baracklekvárral. A tetejét tejszínhabbal és eperrel díszítjük.

... és még dzsemmeket, lekvárokat nem is készítettünk ...

0 Tovább

ÍZ – KALANDOZÁSOK : Quiche - a franciák pizzája

PRÓBÁLD KI – MEGÉRI!

Írta: Faar Ida

Valami különlegesre vágysz?  Szeretnél megtapasztalni más nemzetek hagyományos ételeinek ízét? Akkor itt az alkalom, hogy Velem tarts, és az ABROSZRAVALÓ rendszeresen jelentkező cikksorozatában megismerkedj…

Mivel is?

  • új alapanyagokkal,
  • új eljárásokkal,
  • új ízekkel

Kalandozz Velem Te is, hisz tudod: színes a világ, kár lenne csak fekete-fehérben látni mindent!

QUICHE

Mi az a Quiche?

Quiche (ejtsd: kis) a franciák pizzája, - klasszikus francia étel, amely tulajdonképpen egy omlós tésztaágyon pihenő, gazdag feltéttel megrakott, tejszínes tojással összesütött lepény.

Egy kis történelem

A quiche a francia konyha hagyományos étele, számtalan jó tulajdonsága miatt világszerte közkedvelt. Előnye, hogy előre elkészíthető, melegen és hidegen is fogyasztható, kiválóan melegíthető és könnyen csomagolható és szinte minden maradék alapanyagból, gyorsan elkészíthető. Németországból terjedt el, ahol még vasserpenyőben készítették. Neve a német kuchen (=sütemény) szóból franciásodott quiche-re.

Az a bizonyos tészta

A tészta nem más, mint a klasszikus omlós-vajas tészta, amit gyorsan a hideg hozzávalókból kell, hogy kidolgozzunk, mert csak akkor lesz omlós a tészta. Az elősütéshez fedjük le a tésztát sütőpapírral és tegyünk rá valamilyen nehezéket, így nem fog felpúposodni, és a töltelék egyenletesen elosztható rajta. Elősütés után jöhet rá a feltét: a tejszínes-tojásos szószba kerülhet túró, krémsajt, mascarpone, zabpehely – ez fogja összefogni a további hozzávalókat, ami lehet: paradicsom, póréhagyma, cukkini, spenót gomba, bármilyen idényzöldség. A zöldségeken kívül gazdagíthatjuk pirított csirkemellel, darált hússal, de tehetünk bele kagylót, rákot, sonkát vagy olasz szalámit. A fűszerezés is egyénileg variálható: őrölt borssal, szerecsendióval, fehér borssal, római köménnyel, curry-vel, fokhagymával is gazdagíthatjuk.

 

Mi kell hozzá?

Az alaptészta hozzávalói: 4 evőkanál napraforgóolaj, 25 dkg liszt és egy kevés a formázáshoz, 3 szál friss kakukkfű, 1 kiskanál fűszerpaprika,1 db tojás, kiskanál só

Változatok egy témára

Készítsd el:

  1. PÓRÉHAGYMÁSAN

A töltelékhez: 30 dkg póréhagyma, 2 dl tej, 1  paprika felkockázva, 2 evőkanál apróra vágott snidling, 45 dkg héjában főtt burgonya, 6 dkg összevágott rucola,15 dkg reszelt sajt, só, fekete bors, 2 db tojás, zsiradék a sütőformához

A tésztához a lisztet, a fűszerpaprikát és a sót összekeverjük. A kakukkfüvet leöblítjük és szárazra itatjuk, a leveleit leszedjük, és apróra vágjuk. Az olajjal, a tojással és 1 evőkanál vízzel együtt a lisztkeverékhez adjuk. Az egészet sima tésztává gyúrjuk, cipót formálunk belőle, fóliába tekerjük, és 30 percig pihentetjük. Közben a töltelékhez a burgonyát meghámozzuk és felkarikázzuk. A póréhagymát megmossuk és megtisztítjuk. Keskeny szeletekre vágjuk, és 0,5 dl vízben 5 perc alatt félpuhára pároljuk. Lecsepegtetjük róla a vizet, és hűlni hagyjuk. A tésztát vékonyra nyújtjuk, kibéleljük vele a formát, és rászórjuk a sajt egyharmadát. A burgonyát a póréhagymával, a snidlinggel, a rucolával, a paprikakockákkal és a maradék sajttal váltakozva, rétegesen a formába rakjuk. Felverjük a tojásokat a tejjel, a sóval, a borssal, és a töltelékre öntjük. Előmelegített sütőben készre sütjük.

  1. TÚRÓS-SONKÁS VÁLTOZATBAN

Alaptészta: 20 dkg liszt,15 dkg vaj, csipet só,1 tojássárgája

Töltelék:25 dkg túró,10 dkg juhtúró, 1 kempingsajt,15 dkg sonka, 2 tojás, újhagyma  Teendők: tésztát a szokásos módon összeállítjuk, a tölteléket a tészta elősütése után ráöntjük, készre sütjük.

 

  1. BROKKOLIS VÁLTOZATBAN

Hozzávalók:25 dkg liszt, csipetnyi só, 12,5 dkg vaj

A töltelékhez 80 dkg brokkoli, 5 tojás , 2-2 dl tejszín és tej, 10 dkg reszelt ementáli sajt , szerecsendió, őrölt bors, só

A tésztához a lisztet a sóval és a kis darabokra vágott vajjal gyorsan összedolgozzuk, hozzáadunk annyi hideg vizet, amennyit felvesz, majd golyót formálunk belőle. Liszttel meghintjük, és 1 órára hűtőbe tesszük. A brokkolit rózsáira szedjük, és lobogó vízben 2 percig főzzük. Lecsöpögtetjük, majd hideg vízzel leöblítjük. A tojásokat a tejszínnel és a tejjel habosra keverjük, sóval, borssal, reszelt szerecsendióval fűszerezzük, és hozzáadjuk a reszelt sajtot. A tésztát kivajazott tortaformába simítjuk, a brokkoli rózsákkal megrakjuk, ráöntjük a tojáskrémet, és meleg sütőben készre sütjük. A formából tálra borítjuk, és melegen vagy langyosan kínáljuk.

Kalandozz Te is az ízek világában - jó főzést, és jó étvágyat!

0 Tovább

NASSOLNIVALÓ Tudom : nincs sok időd pepecselni…

EGY KIS SÓS ROPOGTATNIVALÓ

Írta: Faar Ida

Nemrég az egyik ismerősömmel arról beszélgettünk, hogy mennyire „kiment” a divatból az otthoni főzés. Az okok érthetőek: mindenki orrvérzésig dolgozik – sokszor 2-3 ember munkáját kell elvégeznie – s mire hazaér nemhogy ideje, de ereje sincs arra, hogy egy újabb műszakot húzzon le a tűzhely mellett (az egyéb házimunkákról nem is beszélve). Ahogy azokat is meg lehet érteni, akik egyedül vannak, és egymagukért nem éreznek túl sok motivációt arra, hogy főzzenek – egy- két adagért minek fogna hozzá nap, mint nap, - ahogy nagyobb adagokban sem érdemes gondolkodniuk, hiszen nem ehetik egész héten ugyanazt az ételt.

De enni ugyebár kell – csak az nem mindegy, hogy mit… Az otthon elkészített ételek íze ugyanis semmivel sem helyettesíthető…

Ahogy mindenkinek jól esik egy kis „nassolnivaló” is – pláne így hétvégén – mintegy megjutalmazva önmagunkat és kis családunkat.

A NASSOLNIVALÓ szombatonként megjelenő cikkeiben olyan édes és sós nassolnivalók receptjeivel ismerkedhetsz meg, amelyek egyszerűen, gyorsan elkészíthetőek – és ráadásul még egészségesebbek is „bolti” társaiknál.

RECEPTEK LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE

…egy édes

 

CSEMEGEKUKORICÁS ÉDES KENYÉR

Hozzávalók: 3 dl tej, 3dl víz, 40 dkg csemegekukorica szem (főve), 2 tojás, 30 dkg kukoricaliszt, 10 dkg liszt, 20 dkg cukor (vagy ennek megfelelő édesítőszer), 10 dkg vaj, 1 csomag sütőpor, só,

  • A hozzávalókat egy tálban alaposan keverd el, hogy a tészta egyenletes és csomómentes legyen,
  • majd öntsd vajjal kikent formába,
  • és előmelegített sütőben tűpróbáig süsd készre.

…és egy sós

 

FRISS KARALÁBÉSALÁTA

Hozzávalók: 2 csomó zsenge sárgarépa, 2 nagy fej karalábé, 3 dl tejföl, salátalevelek, 2 teáskanál citromlé, só, fehér bors, a díszítéshez citromszeletek, reszelt citromhéj és petrezselyemzöld

  • A karalábét és a sárgarépát vágd vékony csíkokra.
  • A tejfölt keverd ki a citromlével, majd sózd, borsozd.
  • A zöldségeket keverd össze, majd öntsd le a tejföllel.
  • A salátalevelet mosd meg, és tépkedd nagyobb darabokra.
  • Bélelj ki velük négy kistányért, és halmozd a középre a vitaminsalátát.
  • Citromkarikával, reszelt citromhéjjal és petrezselyemzölddel díszítve tálald.

 

Jó étvágyat mindenkinek !

0 Tovább

EXPRESSZ-KAJÁK:Töltött zsömle

Írta: Faar Ida

 

Gyorsan,finomat,ízleteset,természeteset

Nincs időd főzni? De enni kell, s nem mindegy, hogy mit.

A „műkaja” ugyan könnyen tálalható (gyorsfagyasztott pizza, hamburger,virsli,stb.), de szerintem jobb ha nem tudod mi van benne. Valószínűleg, ha látnánk a gyártási folyamatot – messzire elkerülnénk a fogyasztását.

Szóval? Nincs időd, de ennél valami igazán finomat? Akkor készítsd el ezt az ételt!

Itt a recept lépésről-lépésre:

TÖLTÖTT ZSÖMLE

Hozzávalók: 8 zsömle, 50 dkg darált csirkemell, 2 vöröshagyma, 2 teáskanál fűszerpaprika (lehet csípős is), őrölt bors, 4 nagy paradicsom, 2 paprika, reszelt sajt, étolaj, só

  1. A felszelt hagymát az olajon arany barnára pirítjuk.
  2. A tűzről lehúzva belekeverjük a fűszerpaprikát, a borsot.
  3. Rátesszük a darált húst, majd pici vizet aláöntve pároljuk.
  4. Megsózzuk.
  5. Beletesszük a felkarikázott paradicsomot, paprikát, és 15 percig kevergetve nagy lángon összefőzzük.
  6. A zsömlék kalapját levágjuk, a belét kikaparjuk, és a pörkölthöz keverjük.
  7. A pörköltünket a zsemlékbe töltjük, tűzálló tálba tesszük, a tetejét vastagon megszórjuk reszelt sajttal, és sütőbe téve pirosra sütjük.

Jó étvágyat mindenkinek!

 

0 Tovább

HOZD MAGAD MEDITERRÁN HANGULATBA!

Írta: Faar Ida

MEDITERRÁN ÉTREND = EGÉSZSÉG

Egészség, életstílus, kifogyhatatlan energia, jókedv, kiegyensúlyozott mindennapok…- ki ne vágyna erre rohanó világunkban. Most sokan azt gondoljátok: ez lehetetlen, kivitelezhetetlen, nem is érdemes róla beszélni.

Pedig hidd el, nem kerül sokba: csak egy kis odafigyelés kell, - s rövid idő alatt kamatostól megtérül a ráfordított idő.

Számtalan tudományos vizsgálat bizonyította már, hogy a mediterrán étrendet követők között csökkent a szívinfarktus és a tüdőrák kockázata, ritkább az érelmeszesedés, a diabétesz, az agyvérzés, a depresszió, szűnnek a gyulladásos betegségek, javul a szellemi teljesítőképesség. Érdemes hát áttanulmányoznod a diéta alapelveit, s minél többet alkalmazni a hétköznapjaidban belőle. Hisz az egészség érték – s ezt nem feltétlenül akkor kell felismerned, ha már megbetegedtél.

A mediterrán étrend alapjai:

  • A táplálékaid túlnyomó része legyen növényi eredetű. Egyél sok gyümölcsöt, zöldségeket. Fontos, hogy sok friss és szezonális élelmiszert fogyassz. 
  • Fogyassz sok teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret és a durum búzából készült tésztát, (a Földközi-tenger vidékén, elsősorban Olaszországban és Spanyolországban a tészták alapanyaga a durumbúza, amelynek a rosttartalma magasabb, mint a hagyományos búzáé, a vércukorszintet is lassabban emeli, a belőlük készült tésztákba pedig tojást sem tesznek, így azok koleszterintartalma nullára csökken).
  • A zsírok és egyéb olajok helyett használj extra szűz olíva olajat; ezzel különösen ízletes ételeket készíthetsz. Fontos hogy az olívaolaj extra szűz változatát keresd, mert elsősorban ebben található egyszeresen telítetlen olajsav, de kellő adagban vannak jelen a fontos többszörösen telítetlen zsírsavak (linolsav és alfa-linolénsav) is, míg telített zsírsavak (palmitinsav, sztearinsav) szerény mértékben fordulnak elő benne.  Kisebb mennyiségben találhatóak még benne a karotinoidok, az alfa-tokoferol, a fenolvegyületek, a fitoszterinek és a klorofill
  • A tojást- koleszterintartalma miatt- ritkán ehetsz
  • Vörös húst havonta csak néhány alkalommal fogyassz.
  • Használj népszerű mediterrán összetevőket: kapribogyót, olajbogyót, friss fűszernövényeket, citromot, narancsot. Az ételek ízesítésére pedig minél kevesebb sót használj. 
  • Tekintsd az étkezést szociális eseménynek, olyan lehetőségnek, melynek keretében értékes időt tölthetsz el a családoddal. Étkezz kényelmesen, a családod vagy a barátaid társaságában, kellemes környezetben.  Add meg a módját az evésnek! Ne siess, ne kapkodj, élvezd az ízeket, és a társaságot.
  • A teljes kiőrlésű gabonafélék, olajos magvak, hüvelyesek minden nap szerepeljenek az étrendedben - biztosítva ezzel a kellő rostbevitelt, ami egyrészt telit, másrészt lassítja a szénhidrátok gyors felszívódását
  • Rendszeresen fogyassz zsírszegény tejtermékeket, joghurtot, sajtot, túrót, illetve az ezekből készített ételeket.
  • Kulcsfontosságú az omega-3-zsírsavak forrásának számító tengeri halak beépítése a mindennapi étkezésedbe. A sovány húsok és a halak a mediterrán étrendnek mindennapi részét képezik. Segítenek fehérje-, vas- és B12-vitamin szükségleted kielégítésében. Éppen ezért fontos, hogy hetente többször is kerüljön az asztalodra ezekből az élelmiszerekből. A gyakori halfogyasztás csökkenti az infarktus előfordulását, amiért valószínűleg a többszörösen telítetlen esszenciális zsírsavak a felelősek.
  • A mediterrán étrend része a rendszeres, napi 2-3 dl vörösbor elfogyasztása, melynek flavonid-tartalma csökkenti az érelmeszesedés előfordulását. Töményebb italokat, alkoholt ne fogyassz, mert energiatartalma a zsírokéhoz közelít, ezért mindamellett, hogy megterheli a májat (a felszabaduló méreganyagok miatt), még nehezíti az ideális testsúly kialakítását is.
  • Az étkezésen kívül a rendszeresen szánj időt a testmozgásra
  • Próbáld meg könnyedebben venni a problémákat, s lehetőségeidhez mérten kerülni a stresszt.

S ízelítőként néhány kedvcsináló recept:

Olívabogyó pasztával töltött pulykamell

Hozzávalók:8 db pulykamell-szelet, 2 evőkanál friss rozmaring levél

Olívakrém:3 csészényi magozott olívabogyó,5 gerezd fokhagyma,6 evőkanál Olívaolaj, 3 teáskanál szárított bazsalikom, 4 teáskanál dijoni mustár, frissen őrölt bors

  • Az olíva krém hozzávalóit mixerrel pürésítsd
  • A pulykamelleket vágd kétfelé vízszintesen, de ne teljesen, csak úgy, hogy egy zsebszerű mélyedés keletkezzen.
  • Bőségesen töltsd meg az olívás krémmel,
  • fogpiszkáló segítségével tűzd össze
  • sózd, borsozd,
  • dörzsöld meg az apróra vágott rozmaring levelekkel,
  • majd locsold meg olívaolajjal.
  • előmelegített sütőben süsd pirosra.

Spanyol csirke zöldségekkel  

Hozzávalók 3-3 zöld és piros paprika, 30 dkg csiperkegomba, 20 dkg töltött zöld olajbogyó, 3 gerezd fokhagyma, 3 kicsontozott csirkemell filé, só, őrölt bors, 3 evőkanál finomliszt, pirospaprika,3 evőkanál extra szűz olívaolaj,2 evőkanál paradicsompüré,4 dl tyúkhúsleves

  • a megmosott paprikákat vágd 1 cm széles csíkokra
  • a gombát, az olajbogyóval együtt szeleteld fel
  • a csirkemelleket vágd 2-2 darabba
  • sózd, borsozd
  • a lisztet a pirospaprikával keverd el, és a húst forgasd meg benne
  • majd a húst az olajban, nagy lángon mindkét oldalán süsd barnára
  • majd közepes, illetve kis lángon oldalanként 4-4 percig süsd tovább
  • szedd tányérra és lefedve tartsd melegen
  • a paradicsompürét keverd a visszamaradt olajba
  • rakd bele a zöld olajbogyót, és a szeletelt gombát folyamatosan kevergetve néhány percig süsd
  • a tyúkhúslevest öntsd hozzá, forrald fel - majd kis lángon nem túl puhára párold meg
  • a zöldségkeveréket rakd tányérokra
  • a húst fektesd a tetejére
  • köretnek orsótészta illik hozzá

JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!

0 Tovább

NASSOLNIVALÓ: A génjeink is hibásak nem csak mi

Sorozat édesszájúaknak…

2. rész

 

Nassolnivaló - egészséges finomság

Szereted az édes ízeket? A cukorkák, csokoládék, pralinék, bonbonok rabja vagy Te is? Valószínűleg igen – mint ahogy az emberiség jelentős százaléka…

De vajon miért vagyunk képtelenek ellenállni a kísértésnek?

Lehet, hogy a neveltetésünkből fakad, és szüleink, nagyszüleink „jutalmazó”- rendszere lenne a hibás?

Vagy a nap minden percében ránk zúduló ügyes marketing az, ami meghozza az édesség utáni vágyakozást?

Nem. Azaz nem csak ezek tehetőek felelőssé azért, hogy újból és újból engedünk a csábításnak…

Egy átfogó tanulmány szerint ugyanis a TAS2R38 elnevezésű gén egyik variációjának a jelenléte az, ami gyermekkorban arra ösztönzi az érintett személyt, hogy a magas cukortartalmú ételeket, italokat részesítse előnyben. Ahogy az is meghatározó, hogy mennyire erős a tiltás – és ennek hatására mennyire lesz erősebb a „tiltott gyümölcs” – azaz a tiltott édesség utáni sóvárgás?

Az édességek iránti elköteleződést sok minden befolyásolja – de egy biztos: néha igenis NASSOLNI kell – mértékkel, megfontoltan, és tudva azt, hogy MIT!

Ha otthon készíted el – egészségesebb!

RECEPTEK LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE

 

FRANCIA GYÜMÖLCSSALÁTA

Hozzávalók: 30 dkg rizs, 5 banán, 2 alma, 20 dkg fehér szőlő, 20 dkg ananász (konzerv), 1 evőkanál citromlé, 3 evőkanál darált mogyoró, 2 evőkanál kókuszreszelék.

Az öntethez: 7 evőkanál olivaolaj, 1 evőkanál almaecet, 2 evőkanál citromlé, teáskanál mustár, bors, só,

  • főzd meg a rizst, hagyd kihűlni
  • hámozd meg a banánt, karikázd fel
  • hámozd meg az almát, és kockázd fel
  • kockázd fel az ananászt
  • mosd meg, és szemezd le a szőlőt
  • a felszelt gyümölcsöket keverd el a kihűlt rizzsel, és a darált mogyoróval
  • keverd el a citromlevet az ecettel, és a mustárral
  • sóval, borssal ízesítsd, keverd el benne az olivaolajat
  • majd öntsd az egészet a rizses gyümölcsökre
  • a tetejét szórd meg kókuszreszelékkel
  • már tálalhatod is

BURGONYÁS-FŰSZERES POGÁCSA

 

Hozzávalók:12 dkg vaj, 30 dkg burgonyapüré, 10 dkg reszelt parmezán sajt, 30 dkg tönkölybúzaliszt,2 teáskanál bazsalikom, 2 teáskanál oregánó,2 teáskanál bors, 2 teáskanál só, 1 tojás

  • a hozzávalókat alaposan gyúrd össze
  • csomagold folpackba
  • tedd a hűtőbe pihenni fél órára
  • nyújtsd ki a tésztát 3 centiméter vastagra
  • rácsozd be a tetejét egy éles késsel
  • pogácsaszaggatóval szaggasd ki
  • kend meg a tetejüket a felvert tojással
  • sorakoztasd sütőpapírral kibélelt tepsibe
  • majd 180 fokon 15 perc alatt süsd meg

JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!

 

0 Tovább

ÚJHAGYMA – JÓL TESZED, HA EZT ESZED!

…mert szezonja van…

 

Újhagyma - friss,tavaszi ízek

Írta: Faar Ida

Ilyenkor tavasszal öröm piacra járni…

A természettel együtt a zöldség-kínálat is frissül: piros hónapos retkek mosolyognak mindenfelől, saláták kövér levelei kívánkoznak a kosarainkba, és a nagy kedvenc: az újhagyma harsogó zöld és fehér szárával nyújtózkodik felénk.

Apropó: újhagyma! Az - az illat! Az - az íz!

Mondhatni: miatta képes vagyok bármire. Már kisgyermekkorom óta hű rajongója vagyok: már négy-őt évesen is naponta több alkalommal ott kucorogtam a vöröshagyma-ágyások szélén, és vártam-vártam, hogy végre olyan állapotba kerüljön, hogy felszedhető és ehető legyen. Szeretem salátába, sültek mellé, tojással összesütve (még a friss zöld hagymaszár is falhasználásra kerül), vajas- vagy zsíros kenyérre szelve vagy egy- egy szalonnasütés nélkülözhetetlen kellékeként. Gyakori kiegészítője a salátáknak, de szószokba, pástétomokba is megállja a helyét.

 

Az első friss, tavaszi zöldségek közé tartozik, - lényegében „Ő” a vöröshagyma „kisded” korban - íze édeskés, kellemes, kevésbé csípős, mint a vöröshagymáé. Amellett, hogy finom - fontos vitaminforrás is.

Számtalan kedvező élettani hatása miatt mindenkinek ajánlott a fogyasztása:

  • vegyületei akadályozzák a rákos sejtek növekedését
  • cinktartalma hozzájárul egészségünk megőrzéséhez 
  • vastartalma fokozza a vérképzést
  • jó vizelethajtó,
  • légút tisztító,
  • alkalmazzák szív- és érrendszeri megbetegedések esetében is
  • a benne található allicin és egyéb kéntartalmú vegyületek már aprításkor kifejtik a nyálkahártyákon antibakteriális hatásukat
  • illóolajai csökkentik a magas vérnyomást, és a koleszterinszintet.
  • jótékony hatást gyakorol a vénákra,
  • sok folsavat tartalmaz, ami sejtmegújító hatású
  • hatékony megfázások esetén,
  •  immunerősítő, 
  • van benne zsír, szénhidrát, víz, rostanyag, B1-, B2- és C-vitamin, nikotinsav, kálium, kalcium, vas és foszfor is. Jellegzetes ízét, és illatát - ként tartalmazó illatolaja adja.
  • elősegíti az emésztést
  • igazi diétás alapanyag: 100 g hagymának az energiatartalma pusztán 40 kalória;

 

RECEPTEK LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE

ÚJHAGYMÁS CSIRKEMELL

Hozzávalók: 1 kg csirkemell, 1csokor petrezselyemlevél, 1 csomag újhagyma, só, őrölt fekete bors, olívaolaj, 20 dkg rizs

  • a csirkemellet vágd ujjnyi csíkokra
  • az újhagymát karikázd fel
  • a petrezselyemzöldet aprítsd föl
  • keverd alaposan össze,
  • sózd, borsozd ízlés szerint
  • kevés olívaolajon, nagyobb lángon pirítsd meg
  • főzd meg a rizst, és tálald azzal

 

ÚJHAGYMÁS KELT POGÁCSA

Hozzávalók: 1 kg liszt, 25 dkg vaj, 2 dl tejföl, 2 csokor újhagyma aprítva, 4 tojás sárgája, 2 dl tej, só, 10 dkg élesztő,20 dkg reszelt sajt, 2 tojás a pogácsák kenéséhez, pici cukor

  • az élesztőt a langyos, cukros tejben futtasd fel
  • a lisztet morzsold össze a vajjal,
  • add hozzá az élesztős tejet, a tojások sárgáját, a sót
  • a keveréket robotgéppel jól dolgozd ki
  • a tésztát fél órát langyos helyen pihentesd
  • ezután a tésztát nyújtsd ki,
  • szórd rá az összevágott újhagyma felét, és a reszelt sajt felét
  • ezután a tésztát csavard föl, mint a bejglit – takard le, és 1/4 óráig langyos helyen pihentesd
  • ezután ismét nyújtsd ki, szórd meg a maradék újhagymával és a maradék sajttal.
  • megint csavard föl.
  • végül még egyszer nyújtsd ki körülbelül ujjnyi vastagra,  éles késsel rácsozd be, és pogácsaszaggatóval szaggasd ki
  • a pogácsák tetejét kend meg a fölvert tojással
  • előmelegített sütőben süsd meg

JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!

 

0 Tovább

EXPRESSZ-KAJÁK

Ha alig van időd főzni...

 

EXPRESSZ-KAJÁK

Írta: Faar Ida

Hétköznapokon munka mellett nem könnyű állandóan toppon lenni, és frissen főzött ételeket varázsolni a vacsora asztalra. A család legtöbb tagja tősgyökeres menza-függő,(kényszerűségből), - elvileg a napi egy meleg étel így biztosítva van – így aztán vacsorára marad a hűtőszekrényből könnyűszerrel elővehető borzalmak tárháza. Igen. A parizer- virsli –lecsókolbász – sonka – kenőmájas – szalámi – pizza – hamburger testvérisége. Persze ezeket is lehet variálni, zöldségekkel felturbózni, de…

DE…

De a hét derekán már kezd unalmassá – és elsősorban egészségtelenné - válni az egész…

Ilyenkor jönnek jól az EXPRESSZ-KAJÁK, amelyek kevés alapanyagból, rövid idő alatt elkészülnek, és nem igényelnek túl bonyolult előkészületeket.

Főzd meg TE is – és zsebeld be az elismerő pillantásokat!

  1. RÁNTOTT CSIRKEMÁJ

A gyorsan elkészíthető ételek egyik leggyakoribb alapanyaga a máj. Van, aki szereti, van, aki majd megőrül érte, de van, aki idegenkedik eme állati belszerv fogyasztásától. Nos, én a „megőrülők” népes csoportjába tartozom, és a májból készült ételek gyakori vendégei tányérjainknak. Most egy nagyon finom, és nagyon egyszerűen elkészíthető receptet szeretnék megosztani veletek – abban bízva, hogy Ti is kipróbáljátok, és ezen túl gyakran elkészítetitek majd – mindenki örömére…

Hozzávalók:0,5 kg csirkemáj, 2 fej vöröshagyma , 4 tojás, teljes kiőrlésű liszt, 3 gerezd fokhagyma,  2 dl tej, olaj a sütéshez, só, őrölt bors ízlés szerint

  1. A tojásokat habosra felverjük
  2. összekeverjük a tejjel, és annyi liszttel, hogy palacsintatészta sűrűségű masszát kapjunk
  3. sózzuk, borsozzuk
  4. belekeverjük a zúzott fokhagymát, és a reszelt vöröshagymát
  5. a májat leöblítjük vízzel
  6. a májdarabokat először a lisztbe mártjuk
  7. majd a palacsintatésztába forgatjuk
  8. végül bő, forró olajban pirosra sütjük
  9. burgonyapürével, és savanyúsággal tálaljuk

Jó étvágyat!

--------------------------------------------------------------------------------------

 

0 Tovább

HASZNÁLD KI A CSÍRÁK EREJÉT! CSÍRÁZTASS OTTHON!

 

Írta: Faar Ida

Vitathatatlanul tavasz van… Végre… Elég volt már a hideg, szürke lélekromboló időből – a levegőtlen szobák bezártságából – olyan jó, hogy a szemünk láttára óráról-órára születik újjá a természet.

Na, és Velünk mi lesz?

Igen. Az ember azt hinné, hogy ez a kicsattanó energikusság ránk is vonatkozik, ehelyett azonban legtöbbünket érthetetlen fáradtság, és levertség kerít hatalmába…

Ez nem csoda, és –szerencsére nem is betegség. A hosszú téli napok alatt kimerültek szervezetünk tartalékai: vitamin-, és ásványi anyag- hiánytól szenvedünk, amit a jó közérzet visszaszerzése érdekében gyorsan, és hatékonyan orvosolnunk kell.

Nem! Nem kell a gyógyszertárba menned!

Inkább csíráztass magvakat!

Igaz, kevésbé macerásabb lenne a kész étrendkiegészítőket lenyelni, de minek terhelnéd az egyébként is mérgekkel túlterhelt szervezetedet még több mesterséges anyaggal terhelned?

 

Egészséges mert:

  • életfontosságú vitaminokat tartalmaz (A-, B-vitaminok, C-, D-, E-, G-, K-, U- vitamin)
  • nélkülözhetetlen ásványi anyagok forrása (kalcium, magnézium, foszfor, klór, kálium, nátrium, szilícium, szelén, jód, vas, fluor, cink, mangán)
  • zsírszegény
  • könnyen emészthető
  • csökkentik a fáradtságérzetet
  • erősítik az immunrendszert,
  • hatékony a stressz ellen
  • antioxidánsai révén lassítják az öregedést
  • kitűnő vértisztító
  • méregtelenít
  • serkentik a májműködést
  • segíti az emésztést
  • gyulladáscsökkentő
  • oldják az izomgörcsöket
  • csökkentik a koleszterinszintet,
  • segítenek a daganatos megbetegedések megelőzésében
  •  erősítik az idegrendszert,
  • egyensúlyban tartják a vérnyomást,
  • csökkentik a radioaktív sugárterhelést
  • segítik a vér oxigénellátását,
  • megelőzik a vérrögök kialakulását
  • roboráló hatásúak
  • természetes antibiotikumok, antiszeptikusak

Olcsó, házilag előállítható vitaminbomba

 

A csírázás során a növényi magban eltartalékolt tápanyagok alkotóelemeikre bomlanak, a folyamat során aminosavak, vitaminok szabadulnak fel, valamint a meglévő ásványi anyagok is könnyebben emészthető formát vesznek fel. A csíráztatással a mag legértékesebb, legkoncentráltabb hatóanyagait használhatjuk fel.

Lényeges információ, hogy nem minden mag alkalmas a csíráztatásra, a fényezett, feldolgozott, csávázott, vegyszerrel szennyezettvagy sugarazással fertőtlenített magokból alkalmatlanok erre.

Legismertebb csírák:

  • búzacsíra
  • lucernacsíra
  • medvehagyma-csíra
  • napraforgó-csíra
  • retekcsíra
  • vöröshagyma-csíra
  • zellercsíra

FONTOS, hogy mindig bio-minőségű alapanyagot használjunk, és a csíráztatás során ügyeljünk az előírt tisztasági előírásokra, illetve a fogyasztás feltételeinek betartására.

Hogyan csíráztathatsz otthon? Csíráztatás lépésről-lépésre:

  • szerezd be a bio-minőségű magokat
  • válogasd át – azaz szedd ki belőle a sérült, hibás darabokat
  • alaposan mosd el a csíráztató edényeket – nem kell semmi speciális eszközre gondolni – megfelel erre pár befőttes üveg, vagy magasabb peremű tálca
  • öblítsd át a magokat, tedd a csíráztató edénybe, és önts alá vizet
  • naponta cseréld a magok alatt a vizet
  • a napi vízcsere/öblítés alkalmával a felszínre kerülő növényi maradványokat, hibás magokat is távolítsd el, a csíráztató edény mindig legyen tiszta, különben hamar beindulhat a rothadás, nyákosodás
  • a csírázás ideje növénytípustól függ –általában már 1 hét alatt ehető csírákat kaphatsz
  • a csírákat alapos átmosás és/vagy centrifugálás után fogyaszthatod akár magukban, akár köretként vagy felhasználhatod őket: levesek, köretek, főételek díszítésére, salátának, túrókrémekbe, turmixokba, sütemények töltelékébe
  • az átmosott csírák a szedés után hűtőben 1-2 napig maradnak frissek, így elég mindig akkora mennyiséget csíráztatni, amennyit el is fogyasztasz

 

 

0 Tovább

NASSOLJ TE IS EgÉSZSÉGESEN!

Sorozat édesszájúaknak…

Írta: Faar Ida

Gondolom, nem vagyok egyedül, amikor azt mondom, hogy NASSOLNI JÓ!

Nassolni kell! Nassolni muszáj! Nassolni öröm…

Persze a mérlegre állni már nem annyira, de ki képes folyamatosan spártai szigorúsággal lemondani mindenről, ami jó?

Természetesen most nem arra akarlak buzdítani, hogy válogatás nélkül BÁRMIT megegyél, hanem arra, hogy:

  • ha fogyókúrázol – néha engedj egy kicsit a gyeplőn (ha túl szigorú vagy önmagadhoz, hamarabb fel fogod adni, és szabályosan „letámadod” majd a tiltólistán szereplő élelmiszereket, kontrollálatlanul fogyasztva azokat)
  • ha nem fogyókúrázol, akkor pedig fontos arra figyelned, hogy MI AZ, AMIT MEGESZEL

Mire gondolok?

Igen. Sietsz. Rohansz. Nincs időd semmire… Leemeled a boltban a polcról, kifizeted, és megeszed. Megeszed a hidrogénezett növényi olajokat, a tartósító-, színező-, állományjavító-, és adalék- anyagokat, és ki tudja még mit.

Ezt megteszed hetente egyszer – rendben. De hosszabb távon, és gyakrabban - nem biztos, hogy jól jársz vele.

Mi a megoldás? Keresd szombatonként a NASSOLNIVALÓ cikksorozat cikkeit!

Készítsd el magad a nassolnivalókat!

A NASSOLNIVALÓ szombatonként megjelenő cikkeiben olyan édes és sós nassolnivalók receptjeivel ismerkedhetsz meg, amelyek egyszerűen, gyorsan elkészíthetőek – és ráadásul még egészségesebbek is „bolti” társaiknál.

RECEPTEK LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE

…egy édes

 

ASZALT GYÜMÖLCSÖS TÚRÓKRÉM

Hozzávalók: 25 dkg zsírszegény túró, 15 dkg tejföl, 10 dkg aszalt vörös áfonya, méz

  • a túrót villával alaposan törd át
  • keverd össze a tejföllel
  • szórd bele az előzőleg megmosott, lecsepegtetett aszalt áfonyát
  • ízlés szerint édesítsd mézzel

Az édes túrókrém elkészíthető friss idénygyümölcsök felhasználásával is.

…és egy sós

 

ZÖLDSÉGES TÚRÓKRÉM

Hozzávalók: 25 dkg zsírszegény tehéntúró, ½ kígyóuborka, 1 közepes sárgarépa, 4 db hónapos retek, 1 kisebb fej lilahagyma, 4 evőkanál tejföl, só

  • tisztítsd meg a zöldségeket
  • reszeld le a zöldségeket közepes lyukú reszelőn
  • villával törd össze a túrót
  • keverd el a tejföllel
  • keverd bele a reszelt zöldségeket
  • sózd ízlés szerint
  • tedd hűtőbe legalább 2 órára, hogy az ízek összeérjenek

Teljes kiőrlésű kenyérre kenve a legfinomabb!

Jó étvágyat mindenkinek!

0 Tovább

ITT A PIROS - HOL A PIROS?

A HÓNAPOS  RETEK

Írta: Faar Ida

 

Előljáróban : A technika ördöge…

Olyan szépen indult minden… Mármint, ami az ABROSZRAVALÓ pályafutásának kezdetét illeti… Szépen sorban írtam a cikkeket, - Húsvét előtt sorra posztoltam is őket – aztán pont a „főszereplőről” a sonkáról szóló cikk kényszerült pihenőpályára a technika ördöge – és Murphy örökérvényű törvénye szerint: ami elromolhat – jelen esetben a monitorom – el is romlott.

De mostmár újra itt vagyok, és gőzerővel azon dolgozom, hogy rávegyelek Kedves Olvasó arra, hogy FŐZZ TE IS MAGADNAK!

Otthon, megbízható forrásból származó alapanyagokból, lépésről-lépésre haladva.

Nem. Nem könnyű feladat,de számtalan előnye van… A legfontosabb előny pedig nem más, mint az, hogy TUDOD mi az, amit eszel.

Szezonálisan

Az alapanyagok kiválasztásának fő szempontjaként mindig a SZEZONALITÁS betartása kell, hogy a szemeid előtt lebegjen.

És most minek van szezonja?

Többek között a HÓNAPOS RETEKNEK

 

Retket enni, de minek?

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen is szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt, kiemelkedő élettani hatásuk miatt. Ez a feltételezések szerint Távol-Keletről származó a keresztesvirágzatúak családjába tartozó zöldségnövény kiváló C-vitaminforrás, amely nagyobb mennyiségben tartalmaz: A-, B1-, B2-, B3-, B6-, E-vitamint, folsavat, és értékes ásványi sókat: kalciumot, vasat, cinket, mangánt, káliumot, magnéziumot, foszfort.

Tartalmaz még kén-tartalmú illóolajokat is, amelyek gyógyhatását számos betegség megelőzésében, vagy kezelésében kitűnően alkalmazhatjuk.

Szervezetünkre gyakorolt kedvező hatásai a következők:

  • magas rosttartalmánál fogva segíti és serkenti az emésztést, megakadályozza a székrekedés kialakulását
  • alacsony energiatartalma miatt (15 kcal/100 gramm) kiválóan beilleszthető bármelyik diétába
  • megszűnteti az epepangást, segíti az epebetegségek, így az epekő megelőzését
  • enyhíti a köhögést
  • csökkenti a koleszterinszintet,
  • fertőtleníti a nyálkahártyát,
  • serkenti az agyműködést és aktiválja az idegsejteket.
  • csökkenti a puffadást
  • mérsékli a vesekő kialakulásának esélyét,
  • csípőssége révén a gombákat és a baktériumokat semlegesíti,
  • erősíti az immunrendszert

Kiváló alkotója a salátáknak, díszítője a szendvicseknek, de párolható is.

 

RECEPTEK LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE

 

Ha leves imádó vagy: RETEKLEVES


Hozzávalók: 2 csomó hónapos retek, olaj, só, méz, liszt, tej, víz.

  • alapos mosás után vágd a retket hasábokra
  • kezd el párolni az olajon
  • sóval, mézzel a ízlés szerint ízesítsd
  • adj hozzá kevés vizet, párold 10 percig
  • süsd zsírjára
  • szórd meg liszttel
  • folyamatosan kavargatva pirítsd egy kicsit
  • majd fele víz, fele tej keverékével engedd fel, és forrald össze

     

     

Ha a salátákra esküszöl:FŰSZERES RETEKSALÁTA 

Hozzávalók: 1 csomag hónapos retek, só, bors, 2 evőkanál ecet, méz, 4 evőkanál olivaolaj, 1-1 csokor petrezselyem, kapor, turbolya, citromfű, menta, bazsalikom és metélőhagyma

  •  a megtisztított és megmosott retket vágd vékony szeletekre
  • a sót, a borsot, az ecetet, a mézet és az olajat keverd alaposan össze
  • tedd bele a retket,
  • az egészet takard le és érleld körülbelül 20 percig
  • a zöld fűszer növényeket öblítsd le, csipkedd le a levelüket.
  • a metélő hagymát vágd karikákra
  • zöld fűszereket,és a metélőhagymát óvatosan forgasd a reteksalátába forgasd a salátába

Ha mutatós finomságra vágysz: TÖLTÖTT RETEK

Hozzávalók: 12 db közepes retek, 1 csokor snidling, 3 tojás, 2 gerezd fokhagyma, olaj, só, bors

  • a megmosott retkeket vágd ketté
  • kapard ki a belsejüket
  • a kikapart belsőt párold meg
  • szórd meg a felaprított snidlinggel, a zúzott fokhagymával,
  • öntsd rá a sóval felvert tojást
  • süsd össze
  • a tojásos masszát töltsd vissza a kikapart retekbelsőkbe

JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!

 

0 Tovább

KINN A BÁRÁNY...- AVAGY NINCS HÚSVÉT BIRKA NÉLKÜL

Írta: Faar Ida

Nálunk a Húsvét elképzelhetetlen birka nélkül… Mármint birkapörkölt nélkül. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. Nem egy habkönnyű étel, de ha jól van elkészítve semmivel sem helyettesíthető az íze.

Egy kis juh-tan

A juh a legrégebben háziasított állatfajok egyike, - húsa, teje, gyapja egyaránt hasznosítható. Kérődző – igazi „fűnyíró”, a legsilányabb legelők karbantartója.

Hogy nevezzelek?

  1. SZOPÓS BÁRÁNY – 60 napos koráig, ekkor a súlya 5-6 kg
  2. VÁLASZTOTT BÁRÁNY – 1 éves koráig
  3. TOKLYÓ- 1-2 éves korig (kos, és jerke)
  4. VEMHES ANYA – ő az, aki „báránykát” vár
  5. KOS, TENYÉSZKOS- kifejlett hímivarú juh
  6. ÜRÜ- ivartalanított kos

A szopós báránynak, és 1 éves koráig a báránynak – gyenge, zsírszegény a húsa – hamar elkészíthető, és ízletes. Elkészíthetjük sütve, párolva, grillezve, főzve, töltve, roston sütve. Nagyon finom gulyást, sokféle levest, sült húsokat készíthetünk belőle.

Az idősebb birkahús, már zsírszövetekkel átszőtt vörös hús, amelynek a faggyú miatt jellegzetesen erős illata van. Van, akit ez a jellegzetes illat, és jellegzetes íz vissza is riaszt a birkahús fogyasztásától. Körültekintően előkészítve – a faggyús részek leszedésével, a hús enyhén ecetes vízzel való leforrázásával, majd hideg vizes lemosásával – a kellemetlen szag csökkenthető. Mondjuk személy szerint Én nem szoktam ezzel bíbelődni – hiszen elvégre azért eszünk birkahúst, hogy birka íze legyen!

A birka gerincét, bordáját, combját süthetjük, párolhatjuk. A lapocka, a szegy, a nyak, a fej – pörköltek, és gulyások alapja lehet.

KÉSZÍTSD EL TE IS!

FŐZZÜNK EGYÜTT!

                                                                                                      RECEPTEK LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE!         

 

HÚSVÉTI GULYÁS

Hozzávalók: 2 kg juhhús, 80 dkg vegyes zöldség (3 szál sárgarépa, 2 szál petrezselyem,1 karalábé,1/2 zeller), 2 fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 10 szem egész bors, 1 fej kelkáposzta, 1 kg burgonya, majoránna, köménymag, 3 babérlevél, finomra vágott zöldpetrezselyem, só.

  1. A zöldségféléket tisztítsd meg, majd kockázd fel
  2. A vöröshagymát tisztítsd meg
  3. A fokhagymát pucold meg
  4. A birkahúst forrásban lévő vízzel forrázd le. Tartsd 6-8 percig forró vízben, öblítsd le és vágd kis kockákra
  5. Tedd föl főni 4 liter hideg vízben.
  6. Amint felforrt, a fűszereket, a megtisztított hagymát, fokhagymát tedd a levesbe.
  7. Add a leveshez a felkockázott zöldségeket is.
  8. Amikor a hús és a zöldség félpuha, tedd bele a burgonyát és a felszelt kelkáposztát is.
  9. Ízesítsd a babérlevéllel, és sóval
  10. Ha minden megpuhult petrezselyemzölddel megszórva forrón tálalhatod is

 

ROZMARINGOS BÁRÁNYSÜLT – a legújabb kedvenc

Hozzávalók:1,5 kg kicsontozott báránycomb, 1 teáskanál őrölt fekete bors, 1 teáskanál morzsolt rozmaring, 10 gerezd fokhagyma, , 1 evőkanál mustár, olaj

A páchoz: 1 evőkanál mustár (aki szereti, ez lehet csípős is), 1 evőkanál finomliszt, 1 evőkanál ketchup, 2 dl főzőtejszín, 3 dl húsleves, 10 dkg vaj

1 evők. Univer mustár

  1. Mosd meg a húst, itasd fel róla a nedvességet
  2. Pucold meg a fokhagymagerezdeket, majd hosszában vágd őket kétfelé
  3. Szurkáld meg a húst – a lyukakba dugdoss fokhagymadarabokat
  4.  Majd a húst a borssal, a rozmaringgal és mustárral dörzsöld be.
  5. Tedd tűzálló tálba, majd önts rá annyi olajat, amennyi ellepi.
  6. Takard le, és hűtőszekrényben pácold 1 napig, miközben néhányszor forgasd meg
  7. A sütés napján a húst, széles serpenyőben, közepesen nagy lángon mindkét oldalán süsd elő
  8. Ezután told előmelegített sütőbe, és 200 °C- on; süsd 40 percig
  9. Amíg sül, készítsd el a mártást: a lisztet az olvasztott vajon futtasd meg, keverd bele a mustárt és a ketchupot, a tejszínnel és a húslevessel pedig engedd föl. Főzd 3-4 percig – amíg besűrűsödik.
  10. Ha a hús megpuhult – már tálalhatsz is: szeleteld fel a húst, tedd adagonként tányérra – öntözd meg a mártással – és körítsd párolt zöldségekkel

JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!

0 Tovább
«
12

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

TETSZIK? Akkor irány a Facebook-oldalam!

Címkefelhő

főzz magad (72),egészséges (65),abroszravaló (32),természetes (24),friss (14),szezonális (12),finom (10),gyors (9),életmód (8),életreceptek (8),szezonja van (8), (8),EXPRESSZ KAJÁK (5),egészség (5),receptek (5),édesség (5),édes (4),Húsvét (4),Faar Ida (4),antioxidáns (4),egészséges táplálkozás (4),zöldséges (4),süss magad (4),EXPRESSZ-KAJÁK (3),vitamin (3),íz-kalandozások (3),fogyókúra (3),eper (3),tojás (3),paradicsom (3),ősz (3),sós (2),külföld (2),stílus (2),újév (2),megelőzés (2),házi (2),cseresznye (2),fiatalság (2),nátha (2),diéta (2),immunrendszer (2),ételmérgezés (2),francia (2),mediterrán étrend (2), természetes (2),újhagyma (2),paleolit (2),lecsó (2),nassolnivaló (2),tavasz (2),hónapos retek (2),diétás (2),NASSOLNIVALÓ (2),sonka (2),cukorbetegség (2),gasztronómia (2),egészségtelen (2),csípős (2),zöldséges ételek (2),stressz evés (1),locsolók (1),túlzásba vitt egészségtudatosság (1),orthorexia (1),könnyű ételek (1),kényszerbetegség (1), főzz magad (1),tízórai (1),depresszió (1),antihisztamin (1),gócfertőzés (1),góc (1),kódold át (1),banán (1),déligyümölcs (1),gyulladáscsökkentő étrend (1),gyulladás (1),vitaminhiány (1),fáradtság (1),lendület (1),energia (1),vitalizál (1),allergia (1),pollen (1),gyerekek (1),kollagén (1),nem esznek (1),válogat a gyerek (1),saláta (1),ízfokozó (1),nátrium-glutamát (1),pollenallergia (1),tüsszögés (1),orrfolyás (1),éhség (1),gyomorrontás (1),nyár (1),vitaminok (1),immunerősitő (1),gyulladáscsökkentő (1),stressz (1),magnézium (1),gyorsan elkészíthető (1),változtatás (1),cukor nélkül (1),zöldségek-gyümölcsök (1),xilit (1),eritriol (1),fogadalom (1),izom (1),vacsora (1),babona (1),lencse (1), szerencse (1),gratinirozás (1),csőben sült ételek (1), életmód-orvoslás (1),faar ida (1),nyugodt alvás (1),túlevés (1),aloe vera (1), egészséges (1),erős immunrendszer (1),vírusok ellen (1),töltött paradicsom (1),érdekes (1),arcbőr (1),étvágy (1),magas vérnyomás (1),tudásanyag (1),ősember (1),motiváció (1),terítéken (1),főzés (1),húsmentes (1),őskor (1),paprika (1),lopott percek (1),velő (1),máj (1),mérsékelt fogyasztása ajánlott (1),vérszegénység (1),koleszterin (1),vese (1),belsőségek (1),gyors sütemény (1),expressz (1),okosító (1),prevenció (1),joghurt (1),SÜSS MAGAD (1),lemondás (1),tudatosság (1),diabetikus (1),cukormentes (1),glukonon (1),egres (1),hús nélkül (1),tisztaság (1),szabályok (1),sütés (1),vááltozatos (1),sárgabarack (1),gyógyító gyümölcs (1),laktató (1),teríték (1),burgonya (1),új ízek (1),fertőzés (1),higiénia (1),főzz magd (1),nyaralás (1),étkezéstechnika (1),egzotikus (1),óvatos (1),konyha (1),pörkölt (1),vitamin-pótlás (1),bárány (1),egyszerű (1),Csináld magad! (1),csíra (1),sült (1),torma (1),élettani hatás (1),megbízható (1),vitaminforrás (1),gyógyító növény (1),recept (1),bodza (1),bodzaszörp (1),bodzalekvár (1),sorozat (1),palacsinta (1),anorexia (1), NASSOLNIVALÓ (1),TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1),Főzz magad (1),táplálkozás (1),csemegekukorica (1),gyógyít (1),helyi termék (1),sütni (1),fánk (1),farsang (1),szalagos fánk (1), adalékanyagmentes (1),ízletes (1),süss (1),főzz (1),zöldség (1),gyümölcs (1),nassolás (1),csipkebogyó (1), török ételek (1), nemzetek ételei (1),reggeli (1),főzni jó (1), abroszravaló (1),cékla (1),alma (1),tárkony (1), a hónap fűszere (1),szezámmag (1),házias (1),C-vitamin (1),keksz (1), EXPRESSZ KAJÁK (1),csirkemell (1),mák (1),sütés nélkül (1),zöldbab (1),kapor (1),gyógyító zöldség (1),zeller (1),hazai ízek (1),sütőtök (1),ősz.egészséges (1),köhögés ellen (1),citrom (1),étel (1),egészséges étel (1),fekete retek (1),méregtelenít (1),hideg (1),zöldséglé (1),gyümölcslé (1),lugosít (1),B12-vitamin (1)

Utolsó kommentek

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

Címkefelhő

(8) a hónap fűszere (1) abroszravaló (1) adalékanyagmentes (1) egészséges (1) EXPRESSZ KAJÁK (1) főzz magad (1) NASSOLNIVALÓ (1) nemzetek ételei (1) szerencse (1) természetes (2) török ételek (1) életmód-orvoslás (1)abroszravaló (32)allergia (1)alma (1)aloe vera (1)anorexia (1)antihisztamin (1)antioxidáns (4)arcbőr (1)B12-vitamin (1)babona (1)banán (1)belsőségek (1)bodza (1)bodzalekvár (1)bodzaszörp (1)burgonya (1)bárány (1)C-vitamin (1)citrom (1)csemegekukorica (1)cseresznye (2)Csináld magad! (1)csipkebogyó (1)csirkemell (1)csípős (2)csíra (1)csőben sült ételek (1)cukor nélkül (1)cukorbetegség (2)cukormentes (1)cékla (1)depresszió (1)diabetikus (1)diéta (2)diétás (2)déligyümölcs (1)egres (1)egyszerű (1)egzotikus (1)egészség (5)egészséges (65)egészséges táplálkozás (4)egészséges étel (1)egészségtelen (2)energia (1)eper (3)eritriol (1)erős immunrendszer (1)expressz (1)EXPRESSZ KAJÁK (5)EXPRESSZ-KAJÁK (3)faar ida (1)Faar Ida (4)farsang (1)fekete retek (1)fertőzés (1)fiatalság (2)finom (10)fogadalom (1)fogyókúra (3)francia (2)friss (14)fánk (1)fáradtság (1)főzni jó (1)főzz (1)főzz magad (72)Főzz magad (1)főzz magd (1)főzés (1)gasztronómia (2)glukonon (1)gratinirozás (1)gyerekek (1)gyomorrontás (1)gyors (9)gyors sütemény (1)gyorsan elkészíthető (1)gyulladás (1)gyulladáscsökkentő (1)gyulladáscsökkentő étrend (1)gyógyít (1)gyógyító gyümölcs (1)gyógyító növény (1)gyógyító zöldség (1)gyümölcs (1)gyümölcslé (1)góc (1)gócfertőzés (1)hazai ízek (1)helyi termék (1)hideg (1)higiénia (1)házi (2)házias (1)hónapos retek (2)hús nélkül (1)húsmentes (1)Húsvét (4)immunerősitő (1)immunrendszer (2)izom (1)joghurt (1)kapor (1)keksz (1)koleszterin (1)kollagén (1)konyha (1)kényszerbetegség (1)kódold át (1)köhögés ellen (1)könnyű ételek (1)külföld (2)laktató (1)lecsó (2)lemondás (1)lencse (1)lendület (1)locsolók (1)lopott percek (1)lugosít (1)magas vérnyomás (1)magnézium (1)mediterrán étrend (2)megbízható (1)megelőzés (2)motiváció (1)máj (1)mák (1)méregtelenít (1)mérsékelt fogyasztása ajánlott (1)NASSOLNIVALÓ (2)nassolnivaló (2)nassolás (1)nem esznek (1)nyaralás (1)nyugodt alvás (1)nyár (1)nátha (2)nátrium-glutamát (1)okosító (1)orrfolyás (1)orthorexia (1)palacsinta (1)paleolit (2)paprika (1)paradicsom (3)pollen (1)pollenallergia (1)prevenció (1)pörkölt (1)recept (1)receptek (5)reggeli (1)saláta (1)sonka (2)sorozat (1)stressz (1)stressz evés (1)stílus (2)szabályok (1)szalagos fánk (1)szezonja van (8)szezonális (12)szezámmag (1)SÜSS MAGAD (1)sárgabarack (1)sós (2)sült (1)süss (1)süss magad (4)sütni (1)sütés (1)sütés nélkül (1)sütőtök (1)tavasz (2)természetes (24)TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1)teríték (1)terítéken (1)tisztaság (1)tojás (3)torma (1)tudatosság (1)tudásanyag (1)táplálkozás (1)tárkony (1)tízórai (1)töltött paradicsom (1)túlevés (1)túlzásba vitt egészségtudatosság (1)tüsszögés (1)vacsora (1)velő (1)vese (1)vitalizál (1)vitamin (3)vitamin-pótlás (1)vitaminforrás (1)vitaminhiány (1)vitaminok (1)válogat a gyerek (1)változtatás (1)vááltozatos (1)vérszegénység (1)vírusok ellen (1)xilit (1)zeller (1)zöldbab (1)zöldség (1)zöldségek-gyümölcsök (1)zöldséges (4)zöldséges ételek (2)zöldséglé (1)édes (4)édesség (5)éhség (1)életmód (8)életreceptek (8)élettani hatás (1)érdekes (1)étel (1)ételmérgezés (2)étkezéstechnika (1)étvágy (1)íz-kalandozások (3)ízfokozó (1)ízletes (1)óvatos (1)új ízek (1)újhagyma (2)újév (2)ősember (1)őskor (1)ősz (3)ősz.egészséges (1)

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

HTML