Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

TE TUDOD MI AZ A GRATINIROZÁS?


 

GRATINIROZZ TE IS ! 

 

Írta: Faar Ida

 

Gratiniroz Te is! Ne ijedj meg, és ne gondolj semmi bonyolultra! A gratinírozást  azaz a  “csőben sütést” - sütöben vagy grillsütőben végezzük. A gratin maga nem egyetlen ételt jelent, hanem a csőben vagy sütőben sült fogásokat. Az előzetesen megfőzött ételt tepsibe teszed,  a megfelelő mártással bevonod, majd beteszed a sütőbe, hogy a teteje ropogósra piruljon.  

Hogy honnan ered a csőben sütés kifejezés? Erre több magyarázat is létezik:  régebben a kemencékben volt egy kisebb rész, amit csőnek hívtak, és ebben is sütöttek. Másfelől a németek a sütőt Rohrnak nevezik, amit ha szó szerint fordítunk, csövet jelent.   

 

Mik lehetnek a  gratin alapanyagai ?

Zöldségek, húsok, vegyesen, amelyeket előkészítünk – főzünk, párolunk, sütünk – majd rétegesen lerakva egy sütőtálban krémesen lágy mártással bevonunk, és a sütőbe téve addig sütünk, amíg a tetejük megpirul. 

A mártás lehet besamel, vagy annak sajttal gazdagított változata a Mornay-mártás, vagy tojássárgájával elkevert tejszín/zsírdús tejföl keveréke. Kerülhet az étel tetejére reszelt sajt , ami  kérget képez, megóvja az ételeket a kiszáradástól: az ízek a kéreg alatt összeérnek, az étel krémes marad.

Érdemes néhány tanácsot megfogadni ha csóben sültet sültet szeretnél késziteni:

  1. Ha gratint készítesz, akkor 3 cm-nél vastagabbra ne nagyon rétegezd a hozzávalókat, mert nem sül át rendesen az étel. 

  2. A gratin készítésénél ügyelj arra is, hogy  az alapanyagokat ne süsd-főzd teljesen puhára, mert a sütőben még puhulni fognak.

  3. Készíthetsz gratint teljesen nyers alapanyagokból is, ilyenkor több mártást, tejszínt kell felhasználnod, amit magukba szívhatnak. Ne lepődj meg a -  sütési idő is jóval hosszabb lesz– de sokak szerint megéri, mert még ízletesebb lesz az étel.

  4.  Nagyon fontos, hogy harmonizáljanak az ízek.  Az alacsonyabb zsírtartalommal bíró tejtermékek nem bírják annyira  a hőkezelést, így érdemesebb zsírosabb tejet, tejszínt, tejfölt használni.

  5.  Az elkészült gratint a legjobb rögtön a sütőből kivéve tálalni, mert frissen a legfinomabb.

 

RECEPT

 

Zöldséges gratin 

Hozzávalók:70 dkg karfiol,70 dkg brokkoli,40 dkg sárgarépa, 30 dkg zöldborsó, fél citrom leve,só

A mártáshoz:4 dl tejszín,3 dl tejföl,10 dkg vaj,3 evőkanál liszt,3 tojássárgája,csipet szerecsendió,frissen őrölt fekete bors,só,30 dkg reszelt sajt

A sárgarépát megtisztítjuk, felkarikázzuk, a karfiolt és a brokkolit megtisztítjuk, rózsákra szedjük. Egy nagyobb lábasba vizet öntünk. hozzáadjuk a sót, a citromlevet, és felforraljuk. Amikor forr,beletesszük a karfiol- és brokkoli rózsákat,a sárgarépa karikákat, és a zöldborsót, 5-8 percig főzzük. Leszűrjük, leöblítjük hideg vízzel, lecsepegtetjük.

Elkészítjük a mártást: egy kisebb lábasban felolvasztjuk a vajat, simára keverjük benne a lisztet, egy kicsit megpirítjuk. Felöntjük a tejszínben elkevert tejföllel, hozzáadjuk a fűszereket, és sűrűre főzzük. A tűzről levéve hozzákeverjük a 3  tojássárgáját és a reszelt sajt felét.

A zöldség mixet egy vajjal kikent sütő tálba rakjuk, és leöntjük mártással, a tetejét meghintjük sajttal. 200 °C-os előmelegített sütőben 25 percig sütjük.

JÓ ÉTVÁGYAT!

 

0 Tovább

... és Te? Ismered az immunrendszeredet?

 

Írta: Faar Ida

Ismered az immunrendszeredet? Jó kérdés ugye? Ha szerencsés vagy, akkor az erős, és ellenálló immunrendszerednek köszönhetően ritkán vagy beteg – ha nem… nos, akkor gyakran vagy látogatója a háziorvosodnak, és a gyógyszertárnak. Egészségesnek maradni csak kifogástalan működésű immunrendszerrel lehet.

Ismerd meg  az immunrendszer működését!

Tények az immunrendszerről:

  • Az immunrendszer több funkciót is betölt: elpusztítja az ártalmasnak ítélt élő organizmusokat, semlegesít bizonyos mérgező anyagokat, lebontja az öreg sejtjeinket az újjáépítéshez, méregteleníti és tisztítja a testet, védekező anyagokat halmoz fel, immunissá képes tenni a szervezetet bizonyos már leküzdött antigének ellen. 
  • Az immunrendszer kétféle védekező mechanizmusra képes: vagy általános védelmi, vagy egyedi és kizárólag egy bizonyos antigén ellen. 
  • Szervezetünket a nap minden pillanatában egészségünkre ártalmas káros anyagok, baktériumok, vírusok, gombák ostromolják – az immunrendszerünk ezektől a betolakodóktól óv bennünket működésével.
  • A betolakodó „idegenek” hatására a fehérvérsejtek aktivizálódnak, és antitesteket többszörös képzésével válaszolnak, az immunrendszer speciális sejtjei pedig „megjegyzik” a kórokozók legyőzéséhez szükséges információkat – valamint védekező reakcióra ösztönzik a szervezetet. Ha legközelebb újra ezzel a kórokozóval találkozunk – akkor ez az információ újra lehívható – és rendelkezésre áll a védekezési minta. 
  • Amennyiben az immunrendszer állapota meginog, a kórokozókkal szembeni  készültsége csökkenhet -  vagy éppen ellenkezőleg, a legártalmatlanabb ingerekre is, - mint az élelmiszerek alkotórészei, - túlzott védekezéssel reagálhat. Ilyenkor allergiás reakcióról beszélünk.
  • Az immunrendszer kifogástalan működése nagyrészt a nyirokér- rendszertől függ. Testünket a vérpályákhoz hasonlóan, finom nyirokerek rendszere hálózza be. Ezek is felelősek a méreganyagok lebontásáért és elszállításáért a szervezetben. Naponta 2-4 liter felesleges víz, fehérje, elhalt sejt, idegentest és zsír kerül kivezetésre a kötőszövetből. Amennyiben a nyirokrendszer jól működik, a betegséget kiváltó kórokozók is könnyen felismerhetővé válnak és hamar ártalmatlanná tehetők. Ha ez a szűrőfunkció korlátokba ütközik, a szervezet nem tud megszabadulni ezektől a terhektől és az immunrendszer nem képes tartósan ellenállni a terhelésnek. 
  • A nyirokerek blokádja esetén az immunvédekezés legyengül és ennek következményei lehetnek a visszatérő fertőzések. A nyirokcsomók megduzzadása és nyomásérzékenysége utalhat e szervek megnövekedett igénybevételére, pl. valamilyen gyulladás esetén
  • Az immunrendszer védekező képessége függ az általános egészségi és fizikai állapot mértékétől, az egészséges életmódtól, táplálkozástól, káros szenvedélyektől, de ezektől függetlenül az ellenálló képesség nagymértékben lecsökken a negatív gondolkodásmód, zaklatott életvitel, túlhajszoltság és stressz miatt. A sort lehetne folytatni környezeti és munkahelyi ártalmakkal túlhajszolva az immunrendszert, ideértve lég-, víz-, étel szennyeződéseket, sugárzásokat.
  • A vitaminhiány legyengíti az immunrendszert - A vitaminoknak nagyon fontos szerepük van immunrendszerünk helyes működésében. Ha kevés C-, E-, A- vagy D-vitamint viszünk be a szervezetünkbe, akkor jelentősen megnő a betegségek kialakulásának esélye.
  • Az immunrendszer 80%-a a bélben található, és a bélflóra egyensúlya, illetve a jótékony bélbaktériumok túlsúlya a bélrendszerben elengedhetetlen feltételei az immunrendszer egészséges működésének.
  • Ha keveset alszunk az immunrendszer is megsinyli. Tanulmányok azt mutatják, hogy az alváshiány miatt valószínűbbek a megfázások, és nehezebben küzdjük le a fertőzéseket.

 

  • Az immunrendszer képes önmagát megtámadni. Az autoimmun betegségek akkor alakulnak ki, amikor az immunrendszer megsemmisíti saját egészséges szöveteit. Mára több mint 80 különböző típusú autoimmun betegségről beszélhetünk, leggyakoribbak a reumás ízületi gyulladások, a pikkelysömör és a Crohn-betegség.
  • A túlzásba vitt tisztaság lehet, hogy gátolja az immunrendszer működését.A fertőzések elkerülésének legjobb módja a tisztítás és fertőtlenítés, de nem szabad túlzásba vinni. A túl tiszta környezettel minimálisra csökkentjük az idegen kórokozók megjelenését, ezzel minimálisra csökkentve az immunrendszerünk fejlődését. Különösen igaz ez a kisgyermekeknél, mivel ők ha egyáltalán nincsenek kitéve a káros mikrobáknak, testük nem képes arra, hogy kifejlesszék a megfelelő ellenanyagokat, amelyek segítségével leküzdhetik a fertőzéseket.

A következő részben: Az immuinrendszer részei

0 Tovább

ALOE VERA - A HATÓANYAGBOMBA

Irta: Faar Ida

 

ALOE VERA – NEM CSODASZER, DE MÉGIS HATÁSOS


Van, aki csodaszerként emlegeti…
Pedig nem az.
Egyszerűen csak az egyszerűsége teszi nagyszerűvé: azaz hatásossá
számtalan testi nyűgre, bajra.
Az orvosi aloé (vagy barbadosi aloé) a liliomfélék családjába tartozó
növény, húsos, pozsgás, lándzsa alakú levelei 50 cm-re is megnőhetnek,
az egész növény magassága 120 cm lehet. Leveleiből kinyert kivonatait
széles körben alkalmazzák mind a kozmetikai iparban, mind a
gyógyászatban. Az Aloe vera 4-5 éves korában válik éretté – csak ekkortól
szabad a leveleiből nyert gél-szerű anyagot felhasználni.


Egy kis Aloé-történelem

 


Már az ősi Egyiptomban, - több mint 5000 évvel ezelőtt – is úgy tisztelték
az Aloe verát, mint a fiatalság és a szépség, az örök élet szimbólumát. A
növényt megtaláljuk a fáraók sír- és templomaik falfestményein is. Nagy
Sándor (i.e.333) Socotra szigetén szorgalmazta és segítette a növény
fennmaradását. Csak akkor indult háborúba, ha már az egész hadsereg
részére elegendő Aloe vera állt rendelkezésre. Az ókori Keleten néma
gyógyítónak nevezték, Indiában a titkos gyógynövények között tartották
számon. Az arabok - akiknek orvostudománya már az ókorban
köztudomásúlag nagyon fejlett volt - az aloét a sivatag liliomának
nevezték és éhínség, járványok idején húsát rendszeresen fogyasztották
Az első gyógyszerész könyv 1872.07.01-én jelent meg, amelyben Otto von
Bismarck herceg írt az Aloe vera történetéről.


Egyedülálló összetétel


A tiszta Aloe vera több mint 200 féle hatóanyagot tartalmaz. Tartalmazza
a teljes vitaminskálát, több mint húszféle létfontosságú ásványi anyagot,
valamint nyomelemet, mono- és poliszacharidokat, esszenciális és nem
esszenciális aminosavak, enzimek széles skáláját, amelyek a szervezet
kémiai egyensúlyát, a sejtmegújulási folyamatot irányítják.

 


Egyedülálló élettani hatásai:

  • erősíti az immunrendszert
  • vértisztító, sebösszehúzó hatású
  • vírusellenes
  • baktériumellenes, gombaölő, csíraölő
  • méregteleníti és táplálja a szervezetet
  • serkenti és regenerálja a szervrendszereket (vérkeringés, emésztő-,és kiválasztó rendszer, nyirokrendszer)
  • antioxidáns, véd a rákkeltő szabad gyököktől
  • fájdalomcsillapító
  • segíti az izmok és az idegrendszer zavartalan működését
  • jótékony hatással van bőrre, hajra
  • védi a sejthártyát, fokozza a sejtregenerálódást
  • segíti az anyagcserét, a zsírsavak felhasználását,
  • szabályozza a szervezet folyadék-, és vízháztartását, normalizálja a szív ritmusát,
  • vérnyomáscsökkentő,
  • fontos szerepet tölt be a vércukor- és koleszterinszint szabályozásában
  • természetes gyulladáscsökkentő
  • az emésztőcsatorna falán bevonatot alkotva csökkenti a bélből felszívódó toxinok mennyiségét
  • elősegíti az emésztés során lebomló cukrok, aminosavak és zsírsavak felszívódását
  • befolyásolja az ízületi nedv termelődését, és összetételét
  • az egyik legjobb méregtelenítő
  • felgyorsítja a sebgyógyulást
  • külsőleg alkalmazva lassítja a bőr öregedését, kisimítja a ráncokat
  • puhítja és hidratálja a bőrt, hatékony az ekcéma, a pattanások, a pikkelysömör és a csípések kezelésében, fokozza a hajnövekedést
  • rákellenes hatását –elsősorban a vastagbélrák, a prosztatarák és a tüdőrák ellen lehet hatásos– erősíti a benne található aloe-emodin amely egyben hashajtó- és antibakteriális hatású,
  • növeli az energiaszintet, elősegíti a bélflóra egyensúlyának visszaállítását.
  • enyhíti az aranyér, az IBS (irritábilis bél szindróma), a húgyúti fertőzések, valamint az emésztőrendszeri gyulladások, így a fekélyek és a Crohn-betegség tüneteit
  •  csökkenti a gyógyszerek mellékhatásait
  • regenerálja a szöveteket
  • használatával megszüntethető a fogíny vérzése, gátolja a fogak kilazulását és a fogkő képződését is
  • stabilizálja, és ezzel csökkenti a 2-es típusú cukorbetegek vércukorszintjét, valamint csökkenti a triglicerid szintjét is a vérben
  • rendszeres fogyasztása megakadályozza a vérsejtek összetapadását, amely a stroke egyik legfőbb okozója
  • hatékony hashajtó
  • javítja a fizikai állóképességet

 


Ha van otthon Aloe vera növényed Te magad is készíthetsz külsőleg
használható bőrtápláló, bőrnyugtató, és regeneráló krémet:
1. Válasszuk ki a legvastagabb Aloe vera leveleket a növényünkön,
vágjuk le, majd ejtsünk egy hosszú bemetszést és egy kanál
segítségével vegyük ki a benne lévő gélszerű anyagot
2. keverjük el egy evőkanál olajjal, almaecettel és alkohollal
3. a kapott krémet tároljuk hűtőben, így akár két hónapig is megőrzi
szavatosságát

 

0 Tovább

NE FOGADKOZZ - INKÁBB VÁLTOZTASS!

Írta: Faar Ida

2020. 

Új év. 

Új évtized.

 …és sokaknál új fogadalmak. 

Legtöbben – megfelelve az össznépi elvárásoknak – az új esztendőt sokszor nagyratörő fogadalmak megfogalmazásával kezdik. 

Azért írom, hogy „megfogalmazásával”, mert a kezdeti elszántságot, és lelkesedést hamar felváltja a feladat nagyságától való megrettenés. 

A „holnaptól nem gyújtok rá”, az „egészségesebben fogok élni”, a „gyorsan le fogok fogyni”, a „nem stresszelek annyit”, „a többet törődöm magammal és a szeretteimmel” típusú fogadalmakkal csak egy a baj: NEM VALÓSÍTHATÓAK MEG egyik pillanatról a másikra

Hiszen a dohányzásról való leszokáshoz – a nikotin-függőség miatt – idő kell. Az egészséges életmódra való áttéréshez lépésről-lépésre megtett változtatások egy egész életen át. A fogyáshoz szakszerűen kidolgozott –és pontosan betartott – diéta, és mozgás. A „stressz-mentesebb” mindennapokhoz nézőpont-váltás. A saját magunkhoz való viszony pozitív befolyásolásához, pozitív önértékelés – a másokkal való törődéshez empátia. 

Azaz a VÁLTOZÁS – VÁLTOZTATÁS egy folyamat, ami apró, de a célhoz egyre közelebb vezető feladatok megoldásából áll.

És emiatt van gond a magasra „lőtt” fogadalmakkal. 

Mert elérhetetlennek és távolinak tűnnek, ami elbizonytalanít mindenkit. Nincs gyors eredmény, nincs látványos siker – és egyébként is, minek kínoznád magad? Marad minden a régiben.

Ezért kellene inkább fogadalmak helyett – kicsi, de megvalósítható célokat kitűzni, - és megfontoltan változtatni az életünkön. 

Nem azért mert újév van. 

Nem holnap. 

Nem a jövő héten… 

Most AZONNAL!

Hogyan?

Például azzal, hogy nem szívod el a következő szál cigit, amit akartál.

Vagy nem eszed meg a tányéron magát kellető rétesnek csak a felét.

Vagy ahelyett, hogy most leülsz a TV elé, inkább felöltözöl, és elsétálsz a barátnődhöz/barátodhoz/szüleidhez/stb. ,és beszélgettek egy jót.

Vagy elhatározod, hogy reggel energikusan ébredsz, és nem hagyod, hogy bárki is elvegye a kedved.

Jelentéktelennek tűnő dolgok ezek, de napról-napra összeadódva sikerre visznek.

Ne fogadkozz!

Inkább lassan haladva változz!

Forrás: 

https://eletrecept.blogspot.com/2020/01/fogadalmak-helyett-megfontolt.html

 

 

0 Tovább

Te nem szereted a belsőségeket? Van rá 8 okom, hogy miért kellene szeretned!

Írta: Faar Ida

Belsőségek - avagy ehető állati belső szervek: vese, tüdő, máj, vér, gyomor, agyvelő…

Van, - főként, aki erős képzelőerővel van megáldva, - már a fenti sorok olvasása közben is erős viszolygást érez irántuk, nemhogy a tányérján lássa, vagy éppenséggel fogyasszon belőlük. Viszont nagyon sokan éppenséggel ínyenc fogásnak tartják a belsőségekből készült ételeket, és már a következő felsorolást látva is összefut a nyál a szájukban: pacalpörkölt, resztelt máj, hurka, hagymás vér, vese-velő, rántott velő, - és még sorolhatnám a finomabbnál-finomabb ételeket.  

Te szereted?

Nem?

Pedig néha-néha be kellene iktatnod az étrendedbe!

Van rá 8 okom, hogy a belsőségeknek miért lenne helye a Te étrendedben is.

 

Mérsékelt fogyasztásuk javasolt, mert:

  1. a belsőségek jól hasznosuló fehérjeforrások – ezért segítenek megtartani az izomerőt
  2. sokkal több vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, mint a zöldségek, gyümölcsök vagy hagyományos húsok
  3. különösen értékes a máj, mert rengeteg A-vitamint és B-vitamint tartalmaz ezen kívül kiváló réz, vas, cink és Q10 forrás.
  4. a máj magas A-vitamin tartalma miatt segít a sejtek-szövetek, a bőr- és a nyálkahártyák épségének megőrzésében
  5. magas vas-tartalmánál fogva nagy segítséget jelenthet vérszegénység esetén
  6. magas B-vitamin tartalmuknál fogva segítik az idegrendszer működését
  7. ahogy támogatják az immunrendszer működését is
  8. gyorsan és könnyen elkészíthetőek

A belsőségek mérsékelt fogyasztását azért javasolják, mert a sok pozitív hatás mellett azért figyelembe kell venni, hogy:

  • a máj magas A-vitamin tartalma – mivel zsírban oldódó vitamin – raktározódik a szervezetben (10 dkg máj elfogyasztásával 10 napra elegendő A-vitaminhoz juthatunk), és idővel a túladagolás veszélye áll fenn. Különösen óvatosnak kell lenniük a kismamáknak, mert a túlzott A-vitamin bevitel a baba fejlődésében problémákat  okozhat
  • telített zsírokat tartalmaznak – amelyek gyakori fogyasztása növelheti a szív-, és érrendszeri megbetegedések kialakulásának esélyét
  • magas a koleszterin-tartalmuk – ezért keringési betegségek, cukorbetegség, és hiperlipidémia esetén nem javasoltak (nő az érelmeszesedés esélye). A javasolt koleszterin bevitel felső határa napi 300 mg – ezzel szemben a tüdő, vese, agyvelő 100 grammja 2000-3000 mg koleszterint tartalmaz.
  • gyakran merülnek fel a belsőségekkel kapcsolatban élelmiszerhigiéniai problémák is – hiszen magas fehérje-,és vér-tartalmuknál fogva rendkívül gyorsan romlanak

Akkor most egyem, vagy ne egyem?

Az egészséges táplálkozás irányelvei szerint a belsőségek fogyasztása mérsékelt mennyiségben és gyakorisággal javasolt, elsősorban a nagy telített zsírsav-, koleszterin- és A-vitamin-tartalmuk, valamint gyorsan romló jellegük miatt – viszont a változatos táplálkozás részeként mindenképpen érdemes legalább 2 hetente beiktatni az étrendünkbe.

 

+ 3 AJÁNDÉK RECEPT

ALMÁS CSIRKEMÁJ

Hozzávalók:

  • 60 dkg csirkemáj 
  • 60 dkg alma 
  • 15 dkg füstölt szalonna 
  • 2 nagy fej vöröshagyma 
  • 1dl száraz fehérbor 
  • só 
  • bors 
  • 3 evőkanálliszt 
  • késhegynyi majoránna

Elkészítés:
A májat megmossuk, a szalonnát vékonyan felszeleteljük, ropogósra kisütjük, a pörcöket kivesszük. A visszamaradt zsírban pirosra sütjük a megtisztított, karikákra vágott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a cikkekre vágott almát, néhány percig pároljuk. A májat lisztben megforgatjuk, kevés majoránnával ízesítjük, és erős lángon, hirtelen megsütjük. Végül a májat összekeverjük a hagymás almával, ráöntjük a bort, és két perces forralás után tálaljuk. Utólag sózzuk. Petrezselymes burgonya illik hozzá.

 

GOMBÁS VESERIZOTTÓ

Hozzávalók:

  • 60 dkg vese
  • 50 dkg rizs 
  • olaj 
  • 20 dkg gomba
  • 2 fej hagyma 
  • 15 dkg kemény sajt
  •  só, bors, majoránna

Elkészítés:
A vesét megmossuk, megtisztítjuk, szeletekre vágjuk. Az olajban megfonnyasztjuk az apróra vágott vöröshagymát és a gombát, rátesszük a vesét és néhány percig pároljuk. Hozzáadjuk a rizst és a fűszereket, megsózzuk, föleresztjük kevés meleg vízzel és puhára pároljuk. Reszelt sajttal meghintve tálaljuk.

VELŐFASÍRT

Hozzávalók:

  • 50 dkg velő
  • 2 vöröshagyma
  • 2 tojás 
  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg reszelt sajt
  • petrezselyemzöld
  • bors 
  • só 
  • olaj a sütéshez

Elkészítés:
A velőt hártyáitól megtisztítjuk és 15 percig sós hagymás vízben főzzük. Lecsepegtetjük. Ha kihűlt összevagdaljuk, hozzáadjuk a tojást, a reszelt sajtot, a lisztet, a petrezselymet. Sózzuk, borsozzuk. A velőmasszát evőkanállal a forró olajba szaggatjuk. Pirosra sütjük. Burgonyapürével fogyasztandó.
 

Jó étvágyat!

 

0 Tovább

ZÖLDSÉGES ÉTELEKET AZ ASZTALRA!

Írta: Faar Ida

Bevallom: eleinte jómagam is tágra nyílt szemekkel – és korgó gyomorral – tekintettem a kizárólag zöldségekből készült ételekre. A „húst-hússal” elvét követve nap úgy nem telhetett el, hogy ne ettem volna valamilyen hús felhasználásával készült ételt.

Aztán…

Aztán ne gondolja senki, hogy valamilyen kényszerítő tényező miatt (szerencsémre nem erről van szó), de elhatároztam, hogy csak úgy próbaképpen hetente legalább egyszer kizárólag csak zöldségek lesznek az ételeink alapanyagai.

Mostantól hetente jelentkező cikksorozatommal zöldséges ételek receptjeit osztom meg Veletek.

ZÖLDSÉGES ÉTELEKET AZ ASZTALRA!

- heti sorozat azoknak, akik szeretik és azoknak, akik még csak ezután fogják megszeretni a zöldséges ételeket-

 

1. recept

TOJÁSOS KARFIOL – ami gyorsan elkészíthető

Hozzávalók: 1 nagy fej karfiol, 6 evőkanál olaj, 6 tojás, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 húsos zöldpaprika, 3 paradicsom, ½ evőkanál piros fűszerpaprika, ízlés szerint törött bors és só

  • a karfiolt a szokásos módon megtisztítjuk, majd rózsáira szedjük.
  • megmossuk, lecsöpögtetjük.
  • teflonedényben, a felforrósított olajon megfonnyasztjuk a finomra vágott vöröshagymát,
  • majd a tűzről lehúzva, belekeverjük a pirospaprikát, ízlés szerint sózzuk.
  • ráöntünk 4 evőkanál vizet, beletesszük a megmosott, kicsumázott és felszeletelt zöldpaprikát, és néhány percig fedő alatt pároljuk.
  • hozzáadjuk a karfiolrózsákat
  • fedő alatt, félpuhára pároljuk
  • majd a paradicsomszeleteket is beletesszük
  • néhány percnyi további párolás után a habosra vert, törött borssal és kevés sóval ízesített tojásokat ráöntjük a karfiolra
  • addig sütjük, amíg a tojás rá nem kocsonyásodik a zöldségre

JÓ ÉTVÁGYAT HOZZÁ!

 

0 Tovább

AZ EGÉSZSÉGES TÍZÓRAI TITKAI

Írta: Faar Ida

Nincs kellemetlenebb érzés, mint amikor a délelőtt közepén, figyelmünk lankad, elcsigázottak, álmosak, erőtlenek leszünk – s ólmos fáradtság telepszik ránk, akadályozva bennünket a munkavégzésben.

Elő a tízóraival!

Szervezetünk energia egyensúlyának megtartása érdekében a főétkezések mellett szükség van úgynevezett „kis” étkezések beiktatására is – legyünk akár huszonévesek, akár idősebbek.

Enni, de mit?

Nos, ez az, ami nem mindegy. Sokan úgy próbálják orvosolni a problémát, hogy gyorsan befalnak egy szelet csokoládét, vagy megisznak egy fél liter cukros üdítőt – majd várják az „eredményt”.

Ami sajnos nem tart sokáig.

A hirtelen megugró vércukorszint ugyanis – amellett, hogy mérgezi a sejteket – gyorsan le is csökken, (egészséges emberekben), ami újabb éhségrohamot vált ki, s nem biztosítja a folyamatos és kiegyenlített energiaszintet, ami a koncentráláshoz és az eredményes munkához nélkülözhetetlen.

… akkor mit is együnk?

Az egészséges tízórai tartalmazhat:

  • lassan felszívódó szénhidrátokat (teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér, zsömle, kifli – vigyázat, nem a péksüteményekről van szó, amelyek cukrot is tartalmaznak – durumtészta, barnarizs (ezek rosttartalmuknál fogva lassítják a szénhidrátok felszívódását, teltségérzetet okoznak)
  • kalciumban gazdag élelmiszereket: alacsony zsírtartalmú sajt, tej, natúr joghurt, kefir
  • fehérjéket: sovány hús, hal, csirke, tojás
  • gyümölcsöket, zöldségeket – nincs jobb a friss, nyers gyümölcsnél, zöldségnél – ráadásul magas vitamin-, ásványi anyag-tartalmuk biztosítja az immunrendszer megfelelő működését is.

Néhány példa:

  • egy alma, néhány szem mandulával
  • egy vékony szelet teljes kiőrlésű kenyér 10 deka túróval
  • vegyes saláta
  • túrókrém (édesítőszerrel), korpás keksz
  • joghurt cukor nélkül, bogyósgyümölcsökkel
  • almaszirom
  • puffasztott rizs

 

Szerencsére sok olyan étel recept van, amit már előző este elkészíthetünk, bedobozolva hűtőbe tehetünk, majd másnap elvihetjük magunkkal a munkahelyünkre. Csak néhány példa a sok közül:

DIÓS - MÁLNÁS TÚRÓKRÉM

Hozzávalók:25 dkg tehéntúró,1 pohár joghurt,3-4 evőkanál tej, 2-3 evőkanál őrölt dió, 10 dkg fagyasztott málna (szezonban lehet friss is), folyékony édesítőszer

A túrót a joghurttal és a tejjel habosra keverjük. Hozzáadjuk a darált diót, a felolvasztott málnaszemeket. Ízesíthetjük pár csepp édesítőszerrel. A tetejét málnaszemekkel díszitjük.

 

KARALÁBÉSALÁTA (4 adag)

Hozzávalók: 2 csomó zsenge sárgarépa, 2 nagy fej karalábé, 3 dl tejföl, salátalevelek, 2 teáskanál citromlé, só, fehér bors, a díszítéshez citromszeletek, reszelt citromhéj és petrezselyemzöld

A karalábét és a sárgarépát vékony csíkokra vágjuk.. A tejfölt kikeverjük a citromlével, majd sózzuk. borsozzuk. A zöldségeket összekeverjük, majd leöntjük a tejföllel. A salátalevelet megmossuk, és nagyobb darabokra tépjük. Kibélelünk vele négy kisebb dobozt és középre halmozzuk a vitaminsalátát. Citromkarikával, reszelt citromhéjjal és petrezselyemzölddel díszítjük.

CSEMEGEKUKORICÁS SÜTEMÉNY

Hozzávalók: 3 dl tej, 3dl víz, 40 dkg csemegekukorica szem (főve), 2 tojás, 30 dkg kukoricaliszt, 10 dkg liszt, 20 dkg cukor (vagy ennek megfelelő édesítőszer), 10 dkg vaj, 1 csomag sütőpor, só,

A hozzávalókat egy tálban alaposan elkeverjük, hogy a tészta egyenletes és csomómentes legyen, majd vajjal kikent formába öntjük, és előmelegített sütőben tűpróbáig készre sütjük.

Jó étvágyat!

 

0 Tovább

MIT TEHETSZ, HA AZ EVÉS PÓTCSELEKVÉSSÉ VÁLIK?

Írta: Faar Ida

Lázasan kutatok a táskámban: sehol, semmi. Kimegyek a konyhába – de ott sem találok semmi fogamra valót (a gyümölcsös tálon ott ücsörgő almák, narancsok, mandarinok, banánok szóba sem jöhetnek). Végül a spájzban kötök ki a „nassolós” doboznál – ahol minden olyan megtalálható, amit végképp nem szabadna ennem. Ez persze – sajnos – nem akadályoz meg abban, hogy a nápolyik, csokoládék, kekszek, puszedlik, és pralinék bűnös világából válogassak egy kis „kóstolnivalót”.

Pedig tulajdonképpen nem is vagyok éhes…

Gondolom, nem vagyok egyedül ezzel a problémával…

A folyamatos evésnek pedig meglesz a nem kívánatos eredménye: a súlyfölösleg, az elhízás, ami bizony számos más megbetegedés kiindulópontja lehet.

Mi lehet az oka az evésnek, mint pótcselekvésnek? Talán betegség, talán kényszer, vagy rossz szokás? Esetleg az önuralom hiánya? Mi minden vezethet elhízáshoz?

 

Az elhízásnak több oka is lehet:

  1. Ha úgy érzed, hogy nincs kedved semmihez, motiválatlan vagy, és elkeseredett – csak az édesség segíthet a kínjaidon. Miközben a tiltott falatokat eszed – egyre nő benned a bűntudat – egyre inkább vádolod magad a kialakult helyzetért, ami még jobban elkeserít.  Az ördögi kör oka: A DEPRESSZIÓ. Ugyanis amikor képtelenek vagyunk, megbirkózni az elénk tornyosuló problémákkal gyakrabban nyúlunk az ételek után – örömöt és vigaszt keresve az evésben.

  1. Nincs időd semmire – így enni sem rendszeresen eszel. A kihagyott étkezéseket viszont – főként esténként – pótolod, habzsolsz, inkább a mennyiség, és nem a minőség számít. Az ok: A RENDSZERTELENSÉG

  1. Nincs energiád, gyengének és erőtlennek érzed magad – száraz a bőröd és a hajad? A kilók észrevétlenül szaladnak fel rád, miközben te egyre passzívabbá válsz. Az ok: A PAJZSMIRIGY ALULMŰKÖDÉSE. A pajzsmirigynek jódra van szüksége a hormontermeléshez, ami az anyagcsere működését is szabályozza. Az alulműködése hajlamosít a túlsúlyra, és energiahiányhoz vezethet.

  1. Has környéki zsírlerakódás, magas koleszterinszint, és magas vérnyomás – kiegészítve a magas vércukor okozta tünetekkel. A zsírban és cukorban gazdag ételek, a mozgáshiány, a rendszertelen –mértéket nem ismerő életmód – CUKORBETEGSÉGHEZ vezetnek. Ne várd meg a szövődmények kialakulását- tégy ellene. Válassz alacsony cukor- és telítettzsírsav-tartalmú ételeket. Tartsd kordában a vércukor szintedet, igyekezz rostos és teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket enni, ezek jobban megdolgozzák az emésztésedet és elnyújtják a jóllakottság érzését.

  1. Minél feszültebb vagy, annál nagyobb az esély arra, hogy akkor is eszel, amikor nem vagy éhes, mert az evés egyszerűen megnyugtat. Ha STRESSZES a munkahelyed, vagy túlhajtod magad, próbáld meg az evés helyett mással levezetni a feszültséget, vagy legalább egészséges ételeket válassz.

EGÉSZSÉGES NASSOLNIVALÓK

Ha már végképp nem tudsz ellenállni lelkiismeret furdalás nélkül csipegethetsz a következő finomságokból (természetesen egyszerre csak egyfajtát – és normál adagot választva) :

  • gyümölcssaláta ( szezonnak megfelelő gyümölcsökből)
  • zöldség-, vagy gyümölcsturmix

 

  • Zöldség-mártogatós: vágj össze különféle színes idény zöldségeket, készíts hozzá szószokat - egészséges, finom, és nagyon gusztusos látványt nyújtanak. Télen sárgarépa, karalábé, zellergumó, zellerszár, káposztatorzsa, nyáron uborka, paradicsom, retek, paprika áll a rendelkezésedre. A szósz készülhet zsírszegény tejfölből – ízlés szerinti fűszerezéssel (bors, köménymag, oregánó, fokhagyma stb.).

 

  • Készíts almachipset – a megmosott, megszárított almákat leheletvékonyra szeljük – és egy sütőpapírral bélelt tálcára rakva meleg helyen megszárítjuk.

 

  • A házi jégkrém is kiváló éhségűző – zsírszegény natúr joghurt, tej, méz, és ízlés szerinti gyümölcs kell csak hozzá.

 

  • Olajos magvak (maréknyi)
  • Aszalt gyümölcsök (mértékkel a magas cukortartalom miatt)
  • paradicsomsaláta
  • 1 közepes banán
  • 1 kis csésze pattogatott kukorica

RECEPTEK

 

KARALÁBÉSALÁTA

Hozzávalók: 2 csomó zsenge sárgarépa, 2 nagy fej karalábé, 3 dl tejföl, salátalevelek, 2 teáskanál citromlé, só, fehér bors, a díszítéshez citromszeletek, reszelt citromhéj és petrezselyemzöld

A karalábét és a sárgarépát vékony csíkokra vágjuk.. A tejfölt kikeverjük a citromlével, majd sózzuk. borsozzuk. A zöldségeket összekeverjük, majd leöntjük a tejföllel. A salátalevelet megmossuk, és nagyobb darabokra tépjük. Kibélelünk vele négy kistányért, és középre halmozzuk a vitaminsalátát. Citromkarikával, reszelt citromhéjjal és petrezselyemzölddel díszítve tálaljuk.

 

CUKORMENTES  EPRES TÚRÓKRÉM

 Hozzávalók: 50 dkg zsírszegény túró ,50 dkg eper ,ízlés szerint édesítőpor

A túrót áttörjük, és az édesítővel elkeverjük, majd hozzáadjuk a feldarabolt eperdarabokat és jól elkeverjük. Azonnal is fogyaszthatjuk, de lehűtve még finomabb.

JOGHURTOS CITROMKRÉM

Hozzávalók: 4 pohár natúr joghurt, 1 citrom, édesítőszer, tejszínhab, idénygyümölcs

 A citromot lereszeljük, a levét kicsavarjuk, majd összekeverjük a joghurttal és az édesítőszerrel. Talpas poharakba töltjük, majd jól behűtjük. Tejszínhabbal és idénygyümölcs-darabokkal díszítve tálaljuk. 

JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!

 

0 Tovább

VAN 25 MEGGYŐZŐ OKOM ARRA, HOGY MIÉRT KELL BANÁNT ENNED

Írta: Faar Ida

Nekem nagy szerencsém volt gyermekkoromban: az unokanővérem a helyi boltban dolgozott, így aztán minden áldott hétvégén – a pult alól – biztosította nekem az akkoriban még egzotikusnak számító déligyümölcsöt, a banánt. ( Na és persze a narancsot, mandarint, citromot, is- ha éppen az kellett.) Manapság már télen-nyáron egyfolytában kapható és élvezhető minden déligyümölcs– el is múlt az izgatott várakozás varázsa – de gondolom, ez senkit sem akadályoz meg abban, hogy rendszeres fogyasztója legyen ezen rendkívül egészséges finomságoknak. Mert a banán olyan sok kedvező élettani hatással bír, hogy csaknem felér egy csodaszerrel.

25 OK AMI TÉGED IS MEG FOG GYŐZNI A BANÁNFOGYASZTÁS FONTOSSÁGÁRÓL:

  1. segít leküzdeni a depressziót - magas triptofán tartalma, amely szerotoninná alakul – kellemes hangulatot biztosít.
  2. stabilizálja a vércukorszintet, energiával tölt fel
  3. védelmet nyújt az izomgörcsök ellen.
  4. segít az erős csontozat kiépítésében köszönhetően magas kalciumtartalmának
  5. csökkenti a menstruációs görcsöket
  6. kiváló stressz-oldó
  7. csökkenti a duzzanatokat
  8. véd a kettes-típusú cukorbetegség ellen,
  9. támogatja a fogyást,
  10. erősíti az idegrendszert,
  11. segíti a fehérvérsejtek termelődését,
  12. magas vastartalma által megelőzi vagy gyógyítja a vérszegénységet
  13. magas kálium tartalma csökkenti a vérnyomást.
  14. véd a szívroham és a stroke ellen
  15. segíti az emésztést, mert nagyon gazdag pektinben
  16. eltávolítja a méreganyagokat és nehézfémeket a szervezetből
  17. serkenti a barátságos bélbaktériumok növekedését a bélben
  18. hasmenés esetén megnyugtatja az emésztőrendszert és segít visszaállítani az elveszett elektrolitok egyensúlyát
  19. természetes savlekötő, megszünteti a savas refluxot és gyomorégést. és filmes bevonattal látja el a gyomrot a maró savak ellen
  20.  megelőzi a veserákot,
  21. védi a szemet makula degeneráció ellen,
  22. magas B6-vitamintartalma enyhíti a szédüléses panaszokat
  23.  nyugtatja az idegrendszert
  24. éberebbé tesz, növeli a koncentrálóképességet
  25. magas antioxidáns tartalmú, ezáltal semlegesíti a szabad gyököket és védelmet nyújt a krónikus betegségek ellen

 

TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK A BANÁNRÓL:

  • A banán nagy része Latin-Amerikából, kisebb része pedig afrikai, karibi és csendes-óceáni országokból érkezik
  • Ki hinné, hogy a világ banánpiacának 86 százaléka évtizedek óta kilenc család kezében van, hozzájuk tartoznak az ismert márkák, amilyen például a Chiquita.
  • A banánt zölden szedik le, speciális csomagolóanyagokban állandó hőmérsékleten történik a szállítása –majd úgynevezett érlelő üzemekben 4-8 nap alatt készre érlelik.
  • A banán nem szereti a hideget, 10-12 C-fokon „megfázik” barnás színűvé válik és élvezhetetlen lesz.
  • A banán bizonyos fajtáit takarmányozásra használják.
  • Egyes banánfélékből lisztet készítenek, esetenként sülve-főve is fogyasztják, Tanzániában pedig sört főznek belőle.
  • A banán „füzérekben” terem, amelynek súlya elérheti a 22-60 kg-ot.
  • A trópusok lakói eleinte a banánnak a föld- alatti keményítőben gazdag gumóját fogyasztották.
  • a banán héja ártalmas lehet a tiabendazol nevű adalékanyagtól (E 233), ami a gombásodást hivatott megakadályozni – ezért a banán héját semmiképpen ne használjuk fel táplálkozási célra (vannak, országok ahol ételeket készítenek belőle)
  • 400 millió ember főétkezésként napi fél-egy kilót fogyaszt belőle, emellett 600 millió számára kiegészítő táplálékforrás. A rizs, a búza és a kukorica után a negyedik legfontosabb termék a világon.

KONYHAI FELHASZNÁLÁSA

 Ehető nyersen, szerves része lehet gyümölcssalátáknak, gyümölcstortáknak, ízesíthetünk vele lekvárokat, készíthetünk belőle turmixokat, de fogyasztható sülve és szárított formában is.

Vásárlásnál érdemes a sérülésmentes fürtöket keresni, a legoptimálisabb cukortartalommal a kissé már „szeplős” banán rendelkezik, de ezt rövid időn belül fel kell használni. Ha éretlenebb változatát vesszük 14-15 Celsius fokon még napokig eltartható, s mivel utóérő ez idő alatt fokozatosan besárgul.

RECEPTEK

 

Ha levesként szeretnéd kipróbálni: MAZSOLÁS BANÁNLEVES

Hozzávalók: 1 kg banán, citromlé, 2 liter almalé, 5 kanál cukor, 3 evőkanál kukoricaliszt, fahéj, 2 pohár tejföl, 2 pohár mazsola

A banánokat összeturmixoljuk a citromlével. Beletesszük egy fazékba az almalé felével, és felforraljuk. Ezután hozzáadjuk a cukrot, majd levesszük a tűzről. A maradék almalét elkeverjük a kukoricaliszttel, és hozzáadjuk a leveshez. 2 percig kis lángon főni hagyjuk, majd levesszük a tűzről, és miután annyira kihűlt, betesszük a hűtőbe. A fahéjat elkeverjük a tejföllel, ezt óvatosan a levesbe öntjük. Végül hozzáadjuk a mazsolát is, és hidegen, leveses tálkákban tálaljuk.

Ha egyszerű finomságra vágysz:BANÁNOS ALMA

Hozzávalók: 3 db alma, 3 db banán, egy teáskanál fahéj

Az almát meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük. Edényben melegítsük meg, majd amikor már puhulni kezd, összekeverjük a villával pépessé nyomott banánnal. Folyamatosan kevergessük 4-6 percen keresztül. Utána elsimítjuk az edény alján, és hagyjuk keverés nélkül puhulni pár percet. Végül megszórjuk a fahéjjal.

 

Ha meglepő desszertet akarsz készíteni:RÁNTOTT BANÁN

Hozzávalók: 6 nagyobb banán, fahéjas porcukor, a sütéshez olaj
A bundához: 30 dkg  liszt, ugyanennyi hab nélküli sör, 4 tojás, egy evőkanál vaj, 2 tojás fehérjéből vert hab, só.

A banánt 2-3 centiméteres darabokra szeleteljük, kevés fahéjas porcukorral meghintjük, átforgatjuk. A tojáshoz hozzáadjuk a sört, az olvasztott vajat, a lisztet, egy csipet sót. Az egészet elkeverjük, konyharuhával letakarva egy órán át állni hagyjuk, míg a tészta egy kicsit felhabzik. Mielőtt sütni kezdenénk, finoman elkeverjük benne a habbá vert tojásfehérjét. A sütőedénybe nagyobb mennyiségű olajat öntünk és forróra hevítjük. A tésztában megforgatjuk a banándarabokat és egyenként, kanállal tesszük az olajba. Az olajból kivéve megszórjuk fahéjas porcukorral és forrón tálaljuk.

Süteményimádóknak:EGYSZERŰ BANÁNOS SÜTEMÉNY

 

Hozzávalók:25 dkg margarin, 20 dkg kristálycukor, 4 db banán, 4 db tojás, 30 dkg rétesliszt, 1 csomag sütőpor

A margarint habosra keverjük a kristálycukorral. Hozzáadunk 4 db egész tojást, és a villával összenyomkodott banánokat. A masszába keverjük a sütőporos lisztet, és az egészet sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.
Előmelegített sütőben 190°C fokon 15 perc alatt készre sütjük. Porcukorral meghintve tálaljuk. De pudigos krémmel is megtölthetjük ...

MINDENKINEK JÓ ÉTVÁGYAT!



 

 

0 Tovább

TUDOD, MIÉRT KELL ENNED MINDEN NAP EGY ALMÁT?

Írta: Faar Ida

Tudod, miért kell enned minden áldott nap egy almát? Nem. Nem azért, hogy a hazai termelőket, vagy kereskedőket támogasd… És nem is azért, hogy megfelelj a „Napi egy alma – az orvost távol tartja” – elvárásának.

Egyszerűen csak azért, hogy az elfogyasztásával segítsd a szervezeted működését, egészséged megőrzését, vagy helyreállítását.

Sajnos így tél végén – tavasz kezdetén  még nem bővelkedik a piaci kínálat gyümölcsökben, - hacsak nem a spanyol eperszemekkel akarja valaki az emésztőrendszerét próbára tenni - a hazai alma az egyetlen olyan vitamin- és ásványianyag-forrás, amit nyugodt szívvel fogyaszthat bárki.

 

 Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. Alacsony energiatartalma miatt (100 grammban mindössze 32 kalória van) a fogyni vágyók nélkülözhetetlen alapétele, a héjában található pektin pedig gondoskodik a kellő rostbevitelről is, ami az egészséges táplálkozás egyik alappillére kell, hogy legyen. B1-, B2-, és C-vitamint, káliumot, nikotinsavat, kalciumot, vasat, foszfort, rezet, mangánt, cinket, szelént tartalmaz nagyobb mennyiségben- biztosítva a kellő ásványi anyag bevitelt.

Szervezetünkre gyakorolt hatásai:

  • csökkenti a gyulladásokat,
  • csökkenti az agyi érkatasztrófa-kialakulás kockázatát,
  • antiszeptikus: vírus- és baktériumölő hatású,
  • segíti a zsíranyagcserét, ezért a fogyókúra hatékony támogatója
  • stabilizálja a vércukorszintet, csillapítja az étvágyat
  • csökkenti a vér koleszterinszintjét és a vérnyomást
  • kiváló székrekedés esetén: reggel, éhgyomorra 1-2 nyers almát alaposan megrágva ajánlott elfogyasztani
  • de jó hasmenés esetén is: fogyasszunk reszelt almát, mert lassítja a gyomor- és bélműködést,
  • vizelethajtó  
  • ellenállóbbá teszi az immunrendszert,
  • segít széppé és rugalmassá tenni a kötőszöveteket, eltünteti a narancsbőrt,
  • enzimjei megelőzik a visszérgyulladást
  • méregtelenít
  • magas antioxidáns tartalmának köszönhetően megköti a szervezetben felszabaduló szabadgyököket ezáltal csökkenti a tüdőrák-, valamint egyéb ráktípusok kialakulásának esélyét
  • tisztítja a vért,
  • erősíti az idegrendszert,
  • segíti a szervezet vasfelvételét más ételekből, (például a tojásból vagy a májból)
  • jelentős kalciumtartalma megakadályozza a csontritkulást,
  • 50 százalékkal több antioxidáns hatású A-vitamint tartalmaz, mint a narancs, ezért lassítja az öregedési folyamatokat -, segít a meghűléses betegségek megelőzésében, a fertőzések távoltartásában
  • fogyasztása különösen ajánlott a kismamáknak, állapotos nőknek és gyermekeknek.
  • szénhidrát tartalmával hozzájárul a szervezet energiaellátásához
  • frissítő hatású
  • fokozza a szellemi teljesítőképességet

 

Amennyiben almát vásárolunk, mindig a helyben termelt fajtát részesítsük előnyben! Jobban megőrzi ízét, illatát, mint a zölden leszedett és messziről ideszállított gyümölcs. Az alma sokféleképpen felhasználható: édesen, sósan, köretnek, süteménynek, levesnek, turmixnak, nyersen, pürésítve, kompótként, vagy tölteléknek, salátának, vagy mártásnak.

RECEPTEK

 

 

ÉDES ALMASALÁTA

Hozzávalók: 2 kg alma, 1-2 csésze cukor/ vagy ennek megfelelő édesítőszer, 2 marék mazsola, 2 marék dió, fahéj, vanília.

Az almát meghámozzuk, felszeleteljük. Kevés vízzel és a többi hozzávalókkal addig főzzük lassú tűzön, amíg majdnem szétfő. hidegen fogyasztjuk.

VITAMINSALÁTA

Hozzávalók: 2 fejes saláta, 30 dkg főtt cékla, 3 narancs, 3 zöld alma, 3 banán,

2 evőkanál citromlé, 3 meghámozott sárgarépa, 1 gránátalma, 15 dkg pirított földimogyoró vagy pirított mandulapehely, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 4 evőkanál könnyű olívaolaj

Az elkészítés egyszerű: a hozzávalókat megtisztítjuk, feldaraboljuk, majd egy nagy salátástálban jól összeforgatjuk.

ALMÁS-SÁRGARÉPÁS DARA

Hozzávalók: 50 dkg reszelt sárgarépa, 35 dkg reszelt alma, 3 evőkanál búzadara, 3evőkanál olaj, 1 csésze víz, só, cukor, kevés őrölt szerecsendió.

Az összes hozzávalót elkeverjük, s lefedett lábosban főni tesszük. Addig főzzük, amíg a dara teljesen megpuhul. Szükség esetén pótoljuk a vizet.

 

ALMÁS-MÜZLIS BATYU

Hozzávalók:  1 csomag leveles vajas tészta, 50 dkg alma, 6 evőkanál müzli-keverék, 1/2 citrom leve, 10 dkg cukor vagy édesítőszer, fahéj A tészta tetejére: 1 tojás, kevés porcukor

Az almát lereszeljük. Összekeverjük a müzlivel, a citromlével, a fahéjjal, cukorral/édesítőszerrel. Félretesszük. A felengedett tésztát lisztezett, nagy gyúródeszkán nagyon vékonyan kinyújtjuk, és 16 egyforma darabra vágjuk. A müzlis-almás tölteléket ugyancsak 16 részre osztjuk, és a tésztalapok közepére helyezzük. Egy-egy tésztadarab négy sarkát összefogva, kissé összenyomjuk, majd sütőlemezre rakjuk. Tetejüket a felvert tojással megkenjük, és az előmelegített, forró sütőbe tesszük. Tíz percig erős lángon sütjük, majd a tüzet mérsékelve, szép világosbarnára megsütjük.

EGYSZERŰ ALMATORTA

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 30 dkg cukor, 20 dkg olvasztott margarin, 4 tojás, 2 csomag sütőpor, 6-7 alma darabolva, fahéjas cukor ( a cukor édesítőszerrel helyettesíthető)

Az almákat beledaraboljuk a sütőpapírral kibélelt vagy kivajazott sütőformába, és megszórjuk a fahéjas cukorral. A hozzávalókat összekeverjük és ráöntjük az almára. Előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük.

 

PUDINGOS ALMÁS KEHELY

Hozzávalók: 30 dkg babapiskóta, 1 rumaroma, 6 dl joghurt, 5 evőkanál méz, 4 nagy savanykás alma, 2 dl tejszín, 10 dkg darált, pörkölt dióbél, 2 zacskó hidegen keverhető pudingpor, 1 liter tej.

A babapiskótákat egyenként belemártogatjuk a rumaromába (amit előtte 1 dl tejjel hígítottunk fel). A joghurtot a mezzel édesítjük. Az almát lereszeljük. A pudingporra ráöntjük a tejet es habverővel addig kevergetjük, amíg az krémszerűen besűrűsödik. Ekkor belekeverjük a reszelt almát és a mézes joghurtot. Hosszú, keskeny poharak aljára teszünk egy réteg piskótát, arra a krémből egy réteget, erre újra egy réteg piskótát rakunk. Addig rétegezzük, amíg el nem fogy. A tetejét tejszínhabbal és a pörkölt dióval díszítjük.

JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!

 

0 Tovább

LEHET, HOGY KÉTSZER CSÍP, DE IGAZI GYÓGYÍR…

Írta: Faar Ida

 

Van, aki még a gondolatától is viszolyog, míg más napi rendszerességgel fogyasztja… Van, aki a legenyhébb csípős íztől is pánikba esik, míg más a leges-legerősebbet keresi…

,,,és neki – a csípős ízt kedvelőnek van igaza.

Ugyanis más számos vizsgálat bebizonyította, hogy a paprika erősségét okozó vegyület – a kapszaicin – számtalan módon segít egészségünk megőrzésében,. illetve egyes betegségek leküzdésében.

Mi is az a kapszaicin?

 

Az a színtelen, szagtalan, kristályos, vagy viaszos anyag, amit először 1876-ba izoláltak – egy fenolból származtatható alkaloid, ami a paprika csípősségét okozza. Innen is eredeztethető a neve, ugyanis a paprika botanikai megnevezése a „Capsicum”.

Ez a stabil vegyület vízben nem oldódik (ezért nem ér semmit, ha a csípős paprika evése után vízzel szeretnénk enyhíteni a szánkat égető csípő érzést), sem melegítésre, se fagyasztásra nem bomlik. Lúgokban, alkoholban, és éterben oldódik.

Csípősnek azért érezzük, mert ingerli a szájban lévő fájdalom-, és hő-érzékelő idegvégződéseket. Fokozza az ízleléshez szükséges nyálképződést is.

Élettani hatásai:

  • étvágycsökkentő,
  • növeli az elégetett kalóriák számát, ennek oka a kapszaicin tartalom, mely olyan termogén szer, ami növeli az anyagcserét,
  • fokozza a kalória és zsírégetést
  • fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő (kapszaicines kenőcs, vagy tapasz enyhíti a hátfájást, gyógyítja az ízületi gyulladást)
  • hatásos fejfájás, migrén ellen
  • daganatellenes – csökkenti a gyomor-, és béldaganatok kialakulásának esélyét
  • serkenti az emésztőnedvek termelődését (DE természetesen nem szabad túlzásba esni sem a fogyasztásával)
  • a közhiedelemmel ellentétben nem káros a gyomorra, és a bélrendszerre – sőt segíti azok regenerálódását –mivel növeli a vérellátását
  • a szív és érrendszeri problémák enyhítésében is nagy szerepe van, csökkenti a koleszterin-, és triglicerid- szinteket,
  • képes feloldani a fibrint, amely a vérrögök kialakulásáért felelős
  • segíti a fogyókúrát, felgyorsítva az anyagcserét jobban égeti a szervezet a zsírokat
  • enyhe vízhajtó hatással bír
  • csökkenti a viszketésérzetet,
  • fertőtlenítő hatása miatt nagyszerű segítség torokfájás, torokgyulladás esetén, megszünteti az orrdugulást
  • izomfájdalmak esetén alkoholos kivonata segíthet
  • méregtelenítő
  • stimulálja az immunrendszert
  • serkenti a húgysavkiválasztást
  • enyhíti a náthát: köptető hatású anyagokat is tartalmaz. A gyomorba érkezve annak nyálkahártyáját izgatja, ahonnan idegi úton jelzés érkezik a tüdőben lévő mirigyekhez, melyek ennek hatására fokozott nedvelválasztásba kezdenek, így a hörgőkben pangó váladék felhígul, és könnyebben felszakad. Forró levesekben fűszerként használva fokozottan hat.
  • csökkenti az ínygyulladást: szórjuk kevés csípőspaprika-port a fogkefére, és finoman mossunk fogat.
  • Szabályozza a vérkeringést, erősíti a szívet, az artériákat és az idegeket, ha rendszeresen fogyasszuk.
  • elűzi  a fáradtságot és felfrissít. Javítja a keringést, ezáltal emeli a vérnyomást is.
  •  magas provitamin-tartalma védi a hámszövetet (a bőrt és a nyálkahártyát), elősegíti a sebek gyógyulását, megelőzi a bőrbetegségeket, erősíti a látást.

 

Mennyi kapszaicin van egy paprikában?

Az egyes paprikafélék csípősségének mértékét a Scoville-skála mutatja. Ennek alapján a világ legerősebb paprikái Közép- és Dél-Amerikában, Indiában, valamint Ázsia délkeleti részén teremnek. A skálán a világszerte a legnagyobb népszerűségnek örvendő erős paprika, a mexikói jalapeño csípőssége a 8000-es értéket is elérheti, míg a Magyarországon termő erős paprikák értéke 2000 körül van. A világ legcsípősebb paprikáinak értéke a skálán az 1 milliót is meghaladja.

A scoville-skála

A Scoville skála Wilbur Scoville-ről kapta a nevét, aki 1912-ben alkotta meg ezt a skálát, amelynek segítségével a paprika csípősségét a kapszaicin mérésével határozza meg. A Scoville egység megmutatja, hogy hányszoros hígításban csíp még a paprika. A skála nullánál kezdődik, a másik véglet úgy 16 millió, de ez már a tiszta kapszaicin mértékegysége, amitől azért igen távol állnak még a legerősebb chili paprikák is. A nulla egységű paprikák közé tartozik például a zöldpaprika, vagy éppen a kaliforniai paprika.

Napjainkban már nem ezzel a módszerrel mérik a paprika erősségét, hanem felváltotta egy modern nagynyomású folyadék-kromatográfia, ami érthetőbben egy úgynevezett elválasztástechnika elvén működik. A tiszta kapszaicin 15 000 000-16 000 000 Scoville egység, és az édes étkezési paprika (fehérözön, kaliforniai) 0-500 Scoville egység. Az alábbi listában felsorolunk néhány nagyon erős, és enyhébb csípősségű paprikát. A sorrendet befolyásolhatják bizonyos tényezők pld.: időjárás, talaj, termesztési feltételek, stb…

 

Ismertebb fajták scoville-értéke

Név   Scoville-érték (SHU)

Nincs csípősség pl.: zöldpaprika   0

Bell, a csemegepaprika         0-400

Pimiento, Pepperoncini (toszkán bors, édes olasz bors ...)         100-500

Gyengébb csipős magyar paprikák         500-1000

Tabasco szósz     600-800

Poblaon paprika 1000-1500

Erősen csípős magyar paprikák

Rocotillo paprika         1500-2500

Tabasco     2500-5000

Jalapeno    2500-8000

viaszpaprika, Wax pepper,   5000-10 000

Tabasco szósz, Habanero     7000-8000

Serrano paprika 10 000-23 000

Cayenne-bors, Ají bors         30 000-50 000

Thai paprika, Malagueta paprika, Chiltepin paprika         50 000-100 000

Jamaicai csípős paprika       100 000-200 000

Scotch Bonnet    100 000-350 000

Habanero Chile  100 000-350 000

Red Savina 350 000-577 000

Naga Jolokia       855 000-1 041 427

Dorset Naga       876 000-1 598 000

Tiszta kapsziacin 15 000 000-16 000 000

CSÍPŐS RECEPTEK

 

Sajtos-csípős húsgombócok

Hozzávalók:1 kg darált sovány marhahús, 1 kg darált sovány sertéshús, 1 vöröshagyma, 8 gerezd fokhagyma, 5 tojás, fél csokor friss petrezselyem, só, őrölt feketebors, késhegynyi őrölt chilipaprika, 1/2 dl olivaolaj, 15 dkg reszelt sajt

Egy nagy tálban összekeverjük a húsokat, az apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a tojásokat, a felaprított petrezselymet, ízlés szerint sót, borsot, chilipaprikát. Készítsünk belőle 20 nagyobb gombócot, amit lapítsunk ki, és helyezzük olivaolajjal megkent tepsibe. Előmelegített sütőben süssük 15 percig, majd szórjuk rá a reszelt sajtot és süssük pirosra.

 

Csípős zöldséges csirkemell

Hozzávalók:1 kg csirkemell, 4 fej vöröshagyma, 4 db színes paprika, 1/2 kg gomba, 20 dkg darabolt fejes káposzta, 60 dkg zöldségkeverék (répa, petrezselyem, zöldborsó), 3 evőkanál olivaolaj, 2 evőkanál szójaszósz, 4 gerezd fokhagyma, só, bors, gyömbér, csípős paprika

A csirkemellet kockákra vágjuk és 1,5 liter sós vízben feltesszük főni. Egy serpenyőbe beletesszük az olajat és a nagy kockákra vágott zöldségeket. Rövid ideig sütjük, majd rátesszük a félig főtt csirkemell kockákat. Együtt felforraljuk, közbe ízesítjük. Hosszúszemű rizzsel tálaljuk.

Jó étvágyat!

0 Tovább

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

TETSZIK? Akkor irány a Facebook-oldalam!

Címkefelhő

főzz magad (72),egészséges (65),abroszravaló (32),természetes (24),friss (14),szezonális (12),finom (10),gyors (9),életmód (8),életreceptek (8),szezonja van (8), (8),EXPRESSZ KAJÁK (5),egészség (5),receptek (5),édesség (5),édes (4),Húsvét (4),Faar Ida (4),antioxidáns (4),egészséges táplálkozás (4),zöldséges (4),süss magad (4),EXPRESSZ-KAJÁK (3),vitamin (3),íz-kalandozások (3),fogyókúra (3),eper (3),tojás (3),paradicsom (3),ősz (3),sós (2),külföld (2),stílus (2),újév (2),megelőzés (2),házi (2),cseresznye (2),fiatalság (2),nátha (2),diéta (2),immunrendszer (2),ételmérgezés (2),francia (2),mediterrán étrend (2), természetes (2),újhagyma (2),paleolit (2),lecsó (2),nassolnivaló (2),tavasz (2),hónapos retek (2),diétás (2),NASSOLNIVALÓ (2),sonka (2),cukorbetegség (2),gasztronómia (2),egészségtelen (2),csípős (2),zöldséges ételek (2),stressz evés (1),locsolók (1),túlzásba vitt egészségtudatosság (1),orthorexia (1),könnyű ételek (1),kényszerbetegség (1), főzz magad (1),tízórai (1),depresszió (1),antihisztamin (1),gócfertőzés (1),góc (1),kódold át (1),banán (1),déligyümölcs (1),gyulladáscsökkentő étrend (1),gyulladás (1),vitaminhiány (1),fáradtság (1),lendület (1),energia (1),vitalizál (1),allergia (1),pollen (1),gyerekek (1),kollagén (1),nem esznek (1),válogat a gyerek (1),saláta (1),ízfokozó (1),nátrium-glutamát (1),pollenallergia (1),tüsszögés (1),orrfolyás (1),éhség (1),gyomorrontás (1),nyár (1),vitaminok (1),immunerősitő (1),gyulladáscsökkentő (1),stressz (1),magnézium (1),gyorsan elkészíthető (1),változtatás (1),cukor nélkül (1),zöldségek-gyümölcsök (1),xilit (1),eritriol (1),fogadalom (1),izom (1),vacsora (1),babona (1),lencse (1), szerencse (1),gratinirozás (1),csőben sült ételek (1), életmód-orvoslás (1),faar ida (1),nyugodt alvás (1),túlevés (1),aloe vera (1), egészséges (1),erős immunrendszer (1),vírusok ellen (1),töltött paradicsom (1),érdekes (1),arcbőr (1),étvágy (1),magas vérnyomás (1),tudásanyag (1),ősember (1),motiváció (1),terítéken (1),főzés (1),húsmentes (1),őskor (1),paprika (1),lopott percek (1),velő (1),máj (1),mérsékelt fogyasztása ajánlott (1),vérszegénység (1),koleszterin (1),vese (1),belsőségek (1),gyors sütemény (1),expressz (1),okosító (1),prevenció (1),joghurt (1),SÜSS MAGAD (1),lemondás (1),tudatosság (1),diabetikus (1),cukormentes (1),glukonon (1),egres (1),hús nélkül (1),tisztaság (1),szabályok (1),sütés (1),vááltozatos (1),sárgabarack (1),gyógyító gyümölcs (1),laktató (1),teríték (1),burgonya (1),új ízek (1),fertőzés (1),higiénia (1),főzz magd (1),nyaralás (1),étkezéstechnika (1),egzotikus (1),óvatos (1),konyha (1),pörkölt (1),vitamin-pótlás (1),bárány (1),egyszerű (1),Csináld magad! (1),csíra (1),sült (1),torma (1),élettani hatás (1),megbízható (1),vitaminforrás (1),gyógyító növény (1),recept (1),bodza (1),bodzaszörp (1),bodzalekvár (1),sorozat (1),palacsinta (1),anorexia (1), NASSOLNIVALÓ (1),TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1),Főzz magad (1),táplálkozás (1),csemegekukorica (1),gyógyít (1),helyi termék (1),sütni (1),fánk (1),farsang (1),szalagos fánk (1), adalékanyagmentes (1),ízletes (1),süss (1),főzz (1),zöldség (1),gyümölcs (1),nassolás (1),csipkebogyó (1), török ételek (1), nemzetek ételei (1),reggeli (1),főzni jó (1), abroszravaló (1),cékla (1),alma (1),tárkony (1), a hónap fűszere (1),szezámmag (1),házias (1),C-vitamin (1),keksz (1), EXPRESSZ KAJÁK (1),csirkemell (1),mák (1),sütés nélkül (1),zöldbab (1),kapor (1),gyógyító zöldség (1),zeller (1),hazai ízek (1),sütőtök (1),ősz.egészséges (1),köhögés ellen (1),citrom (1),étel (1),egészséges étel (1),fekete retek (1),méregtelenít (1),hideg (1),zöldséglé (1),gyümölcslé (1),lugosít (1),B12-vitamin (1)

Utolsó kommentek

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

Címkefelhő

(8) a hónap fűszere (1) abroszravaló (1) adalékanyagmentes (1) egészséges (1) EXPRESSZ KAJÁK (1) főzz magad (1) NASSOLNIVALÓ (1) nemzetek ételei (1) szerencse (1) természetes (2) török ételek (1) életmód-orvoslás (1)abroszravaló (32)allergia (1)alma (1)aloe vera (1)anorexia (1)antihisztamin (1)antioxidáns (4)arcbőr (1)B12-vitamin (1)babona (1)banán (1)belsőségek (1)bodza (1)bodzalekvár (1)bodzaszörp (1)burgonya (1)bárány (1)C-vitamin (1)citrom (1)csemegekukorica (1)cseresznye (2)Csináld magad! (1)csipkebogyó (1)csirkemell (1)csípős (2)csíra (1)csőben sült ételek (1)cukor nélkül (1)cukorbetegség (2)cukormentes (1)cékla (1)depresszió (1)diabetikus (1)diéta (2)diétás (2)déligyümölcs (1)egres (1)egyszerű (1)egzotikus (1)egészség (5)egészséges (65)egészséges táplálkozás (4)egészséges étel (1)egészségtelen (2)energia (1)eper (3)eritriol (1)erős immunrendszer (1)expressz (1)EXPRESSZ KAJÁK (5)EXPRESSZ-KAJÁK (3)faar ida (1)Faar Ida (4)farsang (1)fekete retek (1)fertőzés (1)fiatalság (2)finom (10)fogadalom (1)fogyókúra (3)francia (2)friss (14)fánk (1)fáradtság (1)főzni jó (1)főzz (1)főzz magad (72)Főzz magad (1)főzz magd (1)főzés (1)gasztronómia (2)glukonon (1)gratinirozás (1)gyerekek (1)gyomorrontás (1)gyors (9)gyors sütemény (1)gyorsan elkészíthető (1)gyulladás (1)gyulladáscsökkentő (1)gyulladáscsökkentő étrend (1)gyógyít (1)gyógyító gyümölcs (1)gyógyító növény (1)gyógyító zöldség (1)gyümölcs (1)gyümölcslé (1)góc (1)gócfertőzés (1)hazai ízek (1)helyi termék (1)hideg (1)higiénia (1)házi (2)házias (1)hónapos retek (2)hús nélkül (1)húsmentes (1)Húsvét (4)immunerősitő (1)immunrendszer (2)izom (1)joghurt (1)kapor (1)keksz (1)koleszterin (1)kollagén (1)konyha (1)kényszerbetegség (1)kódold át (1)köhögés ellen (1)könnyű ételek (1)külföld (2)laktató (1)lecsó (2)lemondás (1)lencse (1)lendület (1)locsolók (1)lopott percek (1)lugosít (1)magas vérnyomás (1)magnézium (1)mediterrán étrend (2)megbízható (1)megelőzés (2)motiváció (1)máj (1)mák (1)méregtelenít (1)mérsékelt fogyasztása ajánlott (1)NASSOLNIVALÓ (2)nassolnivaló (2)nassolás (1)nem esznek (1)nyaralás (1)nyugodt alvás (1)nyár (1)nátha (2)nátrium-glutamát (1)okosító (1)orrfolyás (1)orthorexia (1)palacsinta (1)paleolit (2)paprika (1)paradicsom (3)pollen (1)pollenallergia (1)prevenció (1)pörkölt (1)recept (1)receptek (5)reggeli (1)saláta (1)sonka (2)sorozat (1)stressz (1)stressz evés (1)stílus (2)szabályok (1)szalagos fánk (1)szezonja van (8)szezonális (12)szezámmag (1)SÜSS MAGAD (1)sárgabarack (1)sós (2)sült (1)süss (1)süss magad (4)sütni (1)sütés (1)sütés nélkül (1)sütőtök (1)tavasz (2)természetes (24)TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1)teríték (1)terítéken (1)tisztaság (1)tojás (3)torma (1)tudatosság (1)tudásanyag (1)táplálkozás (1)tárkony (1)tízórai (1)töltött paradicsom (1)túlevés (1)túlzásba vitt egészségtudatosság (1)tüsszögés (1)vacsora (1)velő (1)vese (1)vitalizál (1)vitamin (3)vitamin-pótlás (1)vitaminforrás (1)vitaminhiány (1)vitaminok (1)válogat a gyerek (1)változtatás (1)vááltozatos (1)vérszegénység (1)vírusok ellen (1)xilit (1)zeller (1)zöldbab (1)zöldség (1)zöldségek-gyümölcsök (1)zöldséges (4)zöldséges ételek (2)zöldséglé (1)édes (4)édesség (5)éhség (1)életmód (8)életreceptek (8)élettani hatás (1)érdekes (1)étel (1)ételmérgezés (2)étkezéstechnika (1)étvágy (1)íz-kalandozások (3)ízfokozó (1)ízletes (1)óvatos (1)új ízek (1)újhagyma (2)újév (2)ősember (1)őskor (1)ősz (3)ősz.egészséges (1)

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

HTML