Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

EPER - A NAGY KEDVENC

Azt hiszem, nem vagyok egyedül akkor, ha azt mondom, hogy egy tál eper láttán összefut a nyál a számban. Az eper megtestesít mindent, ami boldoggá teheti az embert: zamatos íz - terápia, frissítő szín-terápia, illatos csábítás, telve van vitalitással, élettanilag fontos vitaminokkal, és ásványi anyagokkal – fogyasztása feltölti szervezetünket élettel, és életkedvvel. A legkorábban érő csábító, folyamatos kísértés, - nem hiába nevezik a gyümölcsök királynőjének. Már az ókori rómaiak is kedvelték gyümölcsként és gyógynövényként egyaránt. Egy időben csak a gazdagok kiváltsága volt – luxuscikknek számított, de elterjedésével, és termesztésével szerencsére napjainkban már bárki számára elérhető a hazai termesztésű eper májustól egészen júliusig. A legzamatosabb gyümölcsök egyike, amely amellett, hogy finom, számos kedvező élettani hatással is bír:

  • magas C-vitamin tartalma miatt erősíti az immunrendszert
  • a benne lévő cserzőanyagok miatt gyulladáscsökkentő, baktériumölő, vértisztító
  • segíti a vas felszívódását
  • rákellenes hatóanyagokat tartalmaz 
  • szalicilsav tartalma miatt javasolt epe- és vesebetegségek, reuma és köszvény kezelésének kiegészítéseként
  • erősítő, roboráló hatású, ezért lábadozó betegek részére különösen ajánlott 
  • csökkenti a koleszterinszintet, oldja a mérgeket, vízhajtó – így segít azok kiürülésében is
  • számos kozmetikum alapanyaga – erősíti a kötőszöveteket, kisimítja a ráncokat.
  • Fenol-tartalma révén segíti a keringési rendszer működését
  • antioxidáns tartalmának köszönhetően sejtvédő szerepet tölt be, erősíti az ereket, megköti a káros szabadgyököket
  • magas víz- és rosttartalma, alacsony kalóriatartalma miatt szerves részét képezi a fogyókúrás étrendnek, étvágycsökkentő
  • a szamóca levele is gyógyhatással bír: teája fertőtlenít, ekcémát, vérszegénységet gyógyít, lázcsillapító

Felhasználása sokrétű: önmagában is finom, de alapja lehet leveseknek, salátáknak, turmixoknak, lekvároknak, dzsemeknek, köretnek, pulpoknak, fagylaltoknak, parféknak. Fontos, hogy felhasználás előtt alaposan mossuk meg – hiszen az eperszemek földdel szennyezettek. Allergiára hajlamos egyéneknél túlérzékenységi reakciót válthat ki, ezért nekik le kell mondaniuk erről a finomságról. Óvatosan kell adni kisgyerekeknek is – egyéni tűrőképesség kérdése, miként reagálnak rá.

 

MASCARPONÉS EPERKRÉM

Hozzávalók: 50 dkg mascarpone sajtkrém, 5 dkg méz, 2 dl hideg tejszín, 20 dkg cukor, 50 dkg eper, 40 dkg édes keksz, fahéj, pici só

A kekszet széttördeljük, kelyhekbe adagoljuk. A mascarponét a mézzel, a tejszínnel, a cukorral, a fahéjjal, és pici sóval, robotgéppel elkeverjük. Az epret apróra daraboljuk, majd a felét elosztjuk a keksz tetején, rárétegezzük a mascarpone hab felét, majd újra eper, végül hab következik. A tetejét 

DIABETIKUS EPRES TÚRÓKRÉM (CUKORBETEGEKNEK,FOGYÓKURÁZÓKNAK)

Hozzávalók: 50 dkg zsírszegény túró ,50 dkg eper ,ízlés szerint édesítőpor

A túrót áttörjük, és az édesítővel elkeverjük, majd hozzáadjuk a feldarabolt eperdarabokat és jól elkeverjük. Azonnal is fogyaszthatjuk, de lehűtve még finomabb

 

.

EPERTORTA

Hozzávalók: 1 csomag vajas tészta (50 dkg), a töltelékhez: 60 dkg eper, 1 csomag vaníliás pudingpor, 3 dl tej, 20 dkg cukor, 7 evőkanál piros színű tortazselé, 10 babapiskóta

A tortaformát kibéleljük a vajastésztával – megsütjük. A vaníliás pudingot megfőzzük az előírtak szerint – kihűtjük, majd a sült tésztalapra kenjük. A megmosott, felszeletelt eperszemekkel megrakjuk, majd az elkészített zselével leöntjük – a babapiskótával díszítjük. Lehűtjük – és felszeletelve tálaljuk.

 

 

0 Tovább

MIÉRT EGYÉL TE IS EPRET - EPERREL?

Írta: Faar Ida

 

Egy gyümölcs, amelynek képtelen vagyok ellenállni. Egy gyümölcs, amit bárhol, bármikor, bármilyen mennyiségben meg tudnék enni. Azt hiszem, nem vagyok egyedül akkor, ha azt mondom, hogy egy tál eper láttán összefut a nyál a számban. A legkorábban érő csábító, folyamatos kísértés, - nem hiába nevezik a gyümölcsök királynőjének. Már az ókori rómaiak is kedvelték gyümölcsként és gyógynövényként egyaránt. Egy időben csak a gazdagok kiváltsága volt – luxuscikknek számított, de elterjedésével, és termesztésével szerencsére napjainkban már bárki számára elérhető a hazai termesztésű eper májustól egészen júliusig. A legtöbb ember szereti is – bár allergizáló hatása miatt óvatosan kell bánni vele – főleg kisgyermek-korban. A legzamatosabb gyümölcsök egyike, amely amellett, hogy finom, számos kedvező élettani hatást gyakorol szervezetünkre:

  • magas C-vitamin tartalma miatt erősíti az immunrendszert
  • a benne lévő cserzőanyagok miatt gyulladáscsökkentő, baktériumölő, vértisztító
  • segíti a vas felszívódását
  • erősítő, roboráló hatású, ezért lábadozó betegek részére különösen ajánlott
  • antioxidáns tartalmának köszönhetően sejtvédő szerepet tölt be, erősíti az ereket, megköti a káros szabadgyököket
  • magas víz- és rosttartalma, alacsony kalóriatartalma miatt szerves részét képezi az egészséges étrendnek, étvágycsökkentő
  • kiváló emésztési panaszok kezelésére,(magas rosttartalmának köszönhetően)
  • méregtelenít, fiatalít és fogyaszt,(alacsony a kalória-tartalma)
  • enyhíti a fájdalmakat
  • csillapítja a lázat
  • csökkenti a szívbetegségek kockázatát
  • hatékony vesebántalmak esetére
  • csökkenti a magas vérnyomást (magas kálium-tartalma miatt)
  • serkenti a keringést
  • gazdag folsavban, emiatt segíti a vérképzést és a sejtnövekedést)
  • erősíti az immunrendszert
  • segíti az anyagcsere folyamatokat

 

Felhasználása sokrétű: önmagában is finom, de alapja lehet leveseknek, salátáknak, turmixoknak, lekvároknak, dzsemeknek, köretnek, pulpoknak, fagylaltoknak, parféknak. Fontos, hogy felhasználás előtt alaposan mossuk meg – hiszen az eperszemek földdel szennyezettek.

RECEPTEK

 

EPERSALÁTA

Hozzávalók:30 dkg eper,4 evőkanál zabpehely, fahéj,1 natúr joghurt, vanília rúd

A joghurtot elkeverjük a fahéjjal, vaníliával, zabpehellyel – majd hozzáadjuk a felszeletelt epret. Mézzel édesítjük.

EPRES MŰZLI

Hozzávalók: 50 dkg eper, 20 dkg müzli keverék, 2 evőkanál méz, 3 dl tejföl, egy citrom leve, 4 dl sovány tej, 10 dkg dió, pisztácia

A hozzávalókat összekeverjük –legvégül a felszeletelt epret óvatosan beleforgatjuk.

 

TEJSZÍNES EPERLEVES

Hozzávalók:4 dl tejszín, 50 dkg eper, 6dl tej, méz

Az eper egyik felét a tejjel és a tejszínnel összeturmixoljuk, majd a mézzel édesítjük, és a maradék epret felkockázva hozzáadjuk. Lehűtve tálaljuk.

EPRES CSIRKECOMB

Hozzávalók:12 darab egész csirkecomb, 20 dkg kókuszreszelék, 5 dl tejföl, 60 dkg eper, néhány csepp édesítőszer, 1 evőkanál citromlé, 2 dl vörösbor, 2 evőkanál étkezési keményítő, só, bors

A megsózott-megborsozott combokat olajjal kikent tepsibe tesszük, a kókuszreszeléket összekeverjük a tejföllel és vastagon bekenjük vele a combokat. Forró sütőben megsütjük, addig, amíg a teteje szépen megpirul. Az epret a citromlével, az édesítőszerrel és a vörösborral összeturmixoljuk, az étkezési keményítővel összeforraljuk – ezzel a szósszal tálaljuk a sült csirkecombokat.

 

MASCARPONÉS EPERKRÉM

Hozzávalók: 50 dkg mascarpone sajtkrém, 5 dkg méz, 2 dl hideg tejszín, 20 dkg cukor, 50 dkg eper, 40 dkg édes keksz, fahéj, pici só

A kekszet széttördeljük, kelyhekbe adagoljuk. A mascarponét a mézzel, a tejszínnel, a cukorral, a fahéjjal, és pici sóval, robotgéppel elkeverjük. Az epret apróra daraboljuk, majd a felét elosztjuk a keksz tetején, rárétegezzük a mascarpone hab felét, majd újra eper, végül hab következik. A tetejét eperszemekkel díszítjük.

DIABETIKUS EPRES TÚRÓKRÉM- CUKORBETEGEKNEK

Hozzávalók: 50 dkg zsírszegény túró ,50 dkg eper ,ízlés szerint édesítőpor

A túrót áttörjük, és az édesítővel elkeverjük, majd hozzáadjuk a feldarabolt eperdarabokat és jól elkeverjük. Azonnal is fogyaszthatjuk, de lehűtve még finomabb


MINDENKINEK JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK!

 

0 Tovább

EPER-SZERELEM, MERT AZ EPRET SZERETEM

…és TE?

Írta: Faar Ida

 

Eper. Pirosan mosolygó‎ édes – zamatos szemek tele élettel, tele energiával.

Az eper megtestesít mindent, ami boldoggá teheti az embert: zamatos íz - terápia, frissítő szín-terápia, illatos csábítás, telve van vitalitással, élettanilag fontos vitaminokkal, és ásványi anyagokkal – fogyasztása feltölti szervezetünket élettel, és életkedvvel.

Az ókorban gyógynövényként használták, később az előkelőségek kedvelt és meglehetősen drága csemegéje volt – mára viszont (szerencsére) bárki számára elérhető. Persze a legideálisabb az, ha otthon a kiskertben megterem, - saját kezűleg ápolva, gondozva, leszedve, de ha erre nincs lehetőségünk a hazai termelők által megtermelt gyümölccsel is érdemes feltöltenünk vitaminraktárainkat, na és persze a kamrapolcot a belőle készült dzsemekkel. (Az import földieperrel érdemes óvatosnak lenni, mert hiába olyan kívánatosan szépek és nagyok a palántától az érett gyümölcsig a szállítás és a raktározás során különböző peszticidekkel, herbicidekkel, inszeticidekkel, növekedésszabályozó vegyszerekkel, műtrágyákkal, gyantákkal, viasszal és más szerekkel kezelik, amelyeknek a hatása sokszor kiszámíthatatlan.)

Gyógyító eperszemek

Az eper nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat és gyulladáscsökkentő tápanyagokat: antocianinok, flavonoidok (például quercetin, kempferol, myricetin), fenolsavak (például ellágsav), tanninok tárháza – amelyek  képesek egymás hatását erősíteni, és a súlyos, sokszor gyógyíthatatlan betegségek jövőbeli gyógyításának alapjait képezhetik.

 

Élettani hatásai sokrétűek, csak néhány a sok közül:

  • kiváló emésztési panaszok kezelésére,(magas rosttartalmának köszönhetően)
  • méregtelenít, fiatalít és fogyaszt,(alacsony a kalória-tartalma)
  • enyhíti a fájdalmakat
  • Szalicilsav tartalma javasolt epe-, húgyhólyag-, köszvény és sokízületi gyulladás kezelésére.
  • csillapítja a lázat
  • csökkenti a szívbetegségek kockázatát
  • hatékony vesebántalmak esetére
  • csökkenti a magas vérnyomást (magas kálium-tartalma miatt)
  • serkenti a keringést
  • gazdag folsavban, emiatt segíti a vérképzést és a sejtnövekedést)
  • erősíti az immunrendszert
  • segíti az anyagcsere folyamatokat
  • megvéd a napsugárzás káros hatásaitól 
  • tisztítja az emésztőrendszert,
  • serkenti a máj működését,
  • méregtelenít
  • fokozza a vese kiválasztó működését
  • vízhajtó
  • csökkenti a koleszterin szintet a magas vérnyomást, megelőzi a trombózist és a vérerek beszűkülését, így az infarktust is
  • fontos antioxidáns-forrásként részt vesz a daganatos megbetegedések megelőzésében, illetve gyógyításában
  • megakadályozza a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását
  • képes csökkenteni egyes ráktípusok (mell-, méhnyak-, vastagbél- és nyelőcsőrák) kialakulási kockázatát

Felhasználása: sokrétű. Nyersen fogyasztva a legegészségesebb, és a legzamatosabb,(semmiféle külön ízesítést nem igényel – sokan alaposan megcukrozzák, vagy tejszínhabbal nyakon öntik) kiváló kiegészítője a gyümölcssalátáknak, de készíthetünk belőle szörpöt, lekvárt, befőttet, levest, turmixot, de akár le is fagyaszthatjuk.

Mire figyeljünk, ha epret vásárolunk?

  • az eper rendkívül romlandó, csak annyit vásárolj, amennyit 1-2 napon belül el tudsz fogyasztani
  • az eperszemek legyenek ragyogó, mélyvörös színűek és élénkzöld szárúak
  • az eper - szedés után már nem érik tovább, ezért ne válassz fakó színű vagy sárgás-zöldes foltokkal teli éretlen szemeket, ezek savanyúak és gyenge minőségűek
  • ahogy ne vásárolj túlérett epret sem, mert annak alacsonyabb a C-vitamin tartalma
  • a közepes méretű eperszemek gyakran ízletesebbek, mint a nagyméretű szemek

EPRES RECEPTEK

Ha hidegre vágysz: EPERKRÉM LEVES

 

Hozzávalók: 1kg eper,1 db citrom,6 dl tejszín,4 dl tej, édesítőszer ízlés szerint, 1 rúd vanília, szegfűszeg, fahéj, menta.

1 liternyi vízbe beletesszük, a fűszereket felforraljuk, átszűrjük, beledobjuk a megmosott,, megtisztított eperszemeket és 10-15 percig fedő alatt főzzük. A levest összeturmixoljuk, majd felöntjük a tejszínnel és a tejjel – összeforraljuk. Lehűtve tálaljuk, nyers eperdarabokkal díszítve.

A levest turmixszoljuk, és felöntjük a tejjel és a tejszínnel. Az egészet összeforraljuk, majd hideg vízbe állítjuk, majd hűtőszekrényben téve tovább hűtjük.

Ha krémesre vágysz: SAJTOS- CSOKOLÁDÉS EPERKRÉM

 

Hozzávalók: 25 dkg krémsajt, tábla tej- és ½ tábla étcsokoládé , kevés porcukor vagy édesítőszer, 20 dkg eper

A csokoládékat gőz fölött felolvasztjuk, a krémsajttal alaposan elkeverjük, ha kell még édesítjük. Egy pohárba rétegezzük a krémet a felszeletelt eperrel felváltva. Tejszínhabbal díszíthetjük.

Ha sósra éheztél: EPRES KÓKUSZOS CSIRKECOMB

Hozzávalók:12 darab egész csirkecomb, 20 dkg kókuszreszelék, 5 dl tejföl, 60 dkg eper, néhány csepp édesítőszer, 1 evőkanál citromlé, 2 dl vörösbor, 2 evőkanál étkezési keményítő, só, bors

A megsózott-megborsozott combokat olajjal kikent tepsibe tesszük, a kókuszreszeléket összekeverjük a tejföllel és vastagon bekenjük vele a combokat. Forró sütőben megsütjük, addig, amíg a teteje szépen megpirul. Az epret a citromlével, az édesítőszerrel és a vörösborral összeturmixoljuk, az étkezési keményítővel összeforraljuk – ezzel a szósszal tálaljuk a sült csirkecombokat.

Ha gyorsan el szeretnéd készíteni: TOJÁSLIKÖRÖS EPRES DESSZERT

 

Hozzávalók: 25dkg mascarpone sajt,3 pohár natúr joghurt, 10 dkg tehéntúró, 1 evőkanál tojáslikőr, 1 rúd vanília, 20 csepp folyékony édesítőszer, 1 dl tej, 25 dkg eper, 8 szelet ropogós kétszersült. A tetejére kakaópor, citromfű.

A mascarponét, a joghurtot, az áttört túrót és a tojáslikőrt alaposan elkeverjük a vaníliarúd kikapart belsejével Az epret megtisztítjuk, négybe vágjuk. A kétszersültet meglocsoljuk a tejjel. Szétosztjuk rajta a felszelt eper felét, rákenjük a mascarpone krémet, majd újabb kétszersült-rétegre megismételjük ugyanezt. Hűtőbe tesszük - tálalás előtt ízlés szerint díszíthetjük eperrel, citromhéjjal, meghinthetjük kakaóporral.

Ha már nem bírod a meleget: EPRES JEGES FRISSÍTŐ

 

Hozzávalók: 50 dkg eper, 1-2 szár friss menta, 1 citrom, cukor, csipet só, 6 db jégkocka

A megmosott eperből díszítésnek elteszünk pár darabot, a többit turmixgéppel pürésítjük. Belereszeljük a citrom héját, belecsepegettünk pár csepp citromlevet is, majd ízesítjük a csipetnyi sóval, ízlés szerint cukorral. Végül beledobjuk a jégkockákat, és mixerrel alaposan összeaprítjuk. Mentával és a félretett eperszemekkel díszítjük.

Ha le kell mondanod a cukorról:DIABETIKUS EPRES TÚRÓKRÉM

Hozzávalók: 50 dkg zsírszegény túró, 50 dkg eper, ízlés szerint édesítőpor


A túrót áttörjük, és az édesítővel elkeverjük, majd hozzáadjuk a feldarabolt eperdarabokat és jól elkeverjük. Azonnal is fogyaszthatjuk, de lehűtve még finomabb.


Ha mindened az öntet: EPRES RIZSGOMBÓC

Hozzávalók: 8 dl tej, 40 dkg rizs, cukor, vaníliás cukor, darált dió, olaj a sütéshez, 50 dkg eper

A tejet 5 evőkanál cukorral felforraljuk, vaníliás cukorral ízesítjük, majd beletesszük főni a megmosott rizst. Ha megfőtt kihűtjük. A masszából 10-12 gombócot formázunk, a közepükbe 1-1 szem epret „csomagolunk”, majd őrölt dióba forgatjuk. A maradék epret összeturmixoljuk, és 3 evőkanál cukorral lassú tűzön összeforraljuk. A gombócokat forró olajban kisütjük, és az eperöntettel leöntve tálaljuk.

Ha imádod a szépet: EPERHABOS ALAGÚT

 

Hozzávalók: 1 vékony piskótalap, 4 dl tejszín, 25 dkg porcukor, (ha cukrozott tejszínt használunk, csak 15 dkg), 40 dkg friss eper, 4 dkg zselatin, 2 dl víz, 10 dkg baracklekvár

Az eper kétharmadát a porcukorral össze turmixszoljuk, összekeverjük vele a felvert tejszínt a hideg vízben megduzzasztott és meglangyosított zselatint, és a feldarabolt, maradék epret. A vékony piskótalapot egy porcukorral meghintett papírlap segítségével hengerré formáljuk oly módon, hogy a papírra helyezett piskótára nyújtófát teszünk, s azon igazítjuk csőformára, a papír segítségével. A papírt átkötjük, vagy a széleit összeragasztjuk, hogy ne nyíljon szét. A nyújtófát kihúzva a hengert megtöltjük az epres krémmel, s hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen a zselatinos eperhabunk. A hűtőből kivéve levesszük róla a papírt, az epres alagút külsejét bekenjük baracklekvárral. A tetejét tejszínhabbal és eperrel díszítjük.

... és még dzsemmeket, lekvárokat nem is készítettünk ...

0 Tovább

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

TETSZIK? Akkor irány a Facebook-oldalam!

Címkefelhő

főzz magad (72),egészséges (65),abroszravaló (32),természetes (24),friss (14),szezonális (12),finom (10),gyors (9),életmód (8),életreceptek (8),szezonja van (8), (8),EXPRESSZ KAJÁK (5),egészség (5),receptek (5),édesség (5),édes (4),Húsvét (4),Faar Ida (4),antioxidáns (4),egészséges táplálkozás (4),zöldséges (4),süss magad (4),EXPRESSZ-KAJÁK (3),vitamin (3),íz-kalandozások (3),fogyókúra (3),eper (3),tojás (3),paradicsom (3),ősz (3),sós (2),külföld (2),stílus (2),újév (2),megelőzés (2),házi (2),cseresznye (2),fiatalság (2),nátha (2),diéta (2),immunrendszer (2),ételmérgezés (2),francia (2),mediterrán étrend (2), természetes (2),újhagyma (2),paleolit (2),lecsó (2),nassolnivaló (2),tavasz (2),hónapos retek (2),diétás (2),NASSOLNIVALÓ (2),sonka (2),cukorbetegség (2),gasztronómia (2),egészségtelen (2),csípős (2),zöldséges ételek (2),stressz evés (1),locsolók (1),túlzásba vitt egészségtudatosság (1),orthorexia (1),könnyű ételek (1),kényszerbetegség (1), főzz magad (1),tízórai (1),depresszió (1),antihisztamin (1),gócfertőzés (1),góc (1),kódold át (1),banán (1),déligyümölcs (1),gyulladáscsökkentő étrend (1),gyulladás (1),vitaminhiány (1),fáradtság (1),lendület (1),energia (1),vitalizál (1),allergia (1),pollen (1),gyerekek (1),kollagén (1),nem esznek (1),válogat a gyerek (1),saláta (1),ízfokozó (1),nátrium-glutamát (1),pollenallergia (1),tüsszögés (1),orrfolyás (1),éhség (1),gyomorrontás (1),nyár (1),vitaminok (1),immunerősitő (1),gyulladáscsökkentő (1),stressz (1),magnézium (1),gyorsan elkészíthető (1),változtatás (1),cukor nélkül (1),zöldségek-gyümölcsök (1),xilit (1),eritriol (1),fogadalom (1),izom (1),vacsora (1),babona (1),lencse (1), szerencse (1),gratinirozás (1),csőben sült ételek (1), életmód-orvoslás (1),faar ida (1),nyugodt alvás (1),túlevés (1),aloe vera (1), egészséges (1),erős immunrendszer (1),vírusok ellen (1),töltött paradicsom (1),érdekes (1),arcbőr (1),étvágy (1),magas vérnyomás (1),tudásanyag (1),ősember (1),motiváció (1),terítéken (1),főzés (1),húsmentes (1),őskor (1),paprika (1),lopott percek (1),velő (1),máj (1),mérsékelt fogyasztása ajánlott (1),vérszegénység (1),koleszterin (1),vese (1),belsőségek (1),gyors sütemény (1),expressz (1),okosító (1),prevenció (1),joghurt (1),SÜSS MAGAD (1),lemondás (1),tudatosság (1),diabetikus (1),cukormentes (1),glukonon (1),egres (1),hús nélkül (1),tisztaság (1),szabályok (1),sütés (1),vááltozatos (1),sárgabarack (1),gyógyító gyümölcs (1),laktató (1),teríték (1),burgonya (1),új ízek (1),fertőzés (1),higiénia (1),főzz magd (1),nyaralás (1),étkezéstechnika (1),egzotikus (1),óvatos (1),konyha (1),pörkölt (1),vitamin-pótlás (1),bárány (1),egyszerű (1),Csináld magad! (1),csíra (1),sült (1),torma (1),élettani hatás (1),megbízható (1),vitaminforrás (1),gyógyító növény (1),recept (1),bodza (1),bodzaszörp (1),bodzalekvár (1),sorozat (1),palacsinta (1),anorexia (1), NASSOLNIVALÓ (1),TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1),Főzz magad (1),táplálkozás (1),csemegekukorica (1),gyógyít (1),helyi termék (1),sütni (1),fánk (1),farsang (1),szalagos fánk (1), adalékanyagmentes (1),ízletes (1),süss (1),főzz (1),zöldség (1),gyümölcs (1),nassolás (1),csipkebogyó (1), török ételek (1), nemzetek ételei (1),reggeli (1),főzni jó (1), abroszravaló (1),cékla (1),alma (1),tárkony (1), a hónap fűszere (1),szezámmag (1),házias (1),C-vitamin (1),keksz (1), EXPRESSZ KAJÁK (1),csirkemell (1),mák (1),sütés nélkül (1),zöldbab (1),kapor (1),gyógyító zöldség (1),zeller (1),hazai ízek (1),sütőtök (1),ősz.egészséges (1),köhögés ellen (1),citrom (1),étel (1),egészséges étel (1),fekete retek (1),méregtelenít (1),hideg (1),zöldséglé (1),gyümölcslé (1),lugosít (1),B12-vitamin (1)

Utolsó kommentek

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

Címkefelhő

(8) a hónap fűszere (1) abroszravaló (1) adalékanyagmentes (1) egészséges (1) EXPRESSZ KAJÁK (1) főzz magad (1) NASSOLNIVALÓ (1) nemzetek ételei (1) szerencse (1) természetes (2) török ételek (1) életmód-orvoslás (1)abroszravaló (32)allergia (1)alma (1)aloe vera (1)anorexia (1)antihisztamin (1)antioxidáns (4)arcbőr (1)B12-vitamin (1)babona (1)banán (1)belsőségek (1)bodza (1)bodzalekvár (1)bodzaszörp (1)burgonya (1)bárány (1)C-vitamin (1)citrom (1)csemegekukorica (1)cseresznye (2)Csináld magad! (1)csipkebogyó (1)csirkemell (1)csípős (2)csíra (1)csőben sült ételek (1)cukor nélkül (1)cukorbetegség (2)cukormentes (1)cékla (1)depresszió (1)diabetikus (1)diéta (2)diétás (2)déligyümölcs (1)egres (1)egyszerű (1)egzotikus (1)egészség (5)egészséges (65)egészséges táplálkozás (4)egészséges étel (1)egészségtelen (2)energia (1)eper (3)eritriol (1)erős immunrendszer (1)expressz (1)EXPRESSZ KAJÁK (5)EXPRESSZ-KAJÁK (3)faar ida (1)Faar Ida (4)farsang (1)fekete retek (1)fertőzés (1)fiatalság (2)finom (10)fogadalom (1)fogyókúra (3)francia (2)friss (14)fánk (1)fáradtság (1)főzni jó (1)főzz (1)főzz magad (72)Főzz magad (1)főzz magd (1)főzés (1)gasztronómia (2)glukonon (1)gratinirozás (1)gyerekek (1)gyomorrontás (1)gyors (9)gyors sütemény (1)gyorsan elkészíthető (1)gyulladás (1)gyulladáscsökkentő (1)gyulladáscsökkentő étrend (1)gyógyít (1)gyógyító gyümölcs (1)gyógyító növény (1)gyógyító zöldség (1)gyümölcs (1)gyümölcslé (1)góc (1)gócfertőzés (1)hazai ízek (1)helyi termék (1)hideg (1)higiénia (1)házi (2)házias (1)hónapos retek (2)hús nélkül (1)húsmentes (1)Húsvét (4)immunerősitő (1)immunrendszer (2)izom (1)joghurt (1)kapor (1)keksz (1)koleszterin (1)kollagén (1)konyha (1)kényszerbetegség (1)kódold át (1)köhögés ellen (1)könnyű ételek (1)külföld (2)laktató (1)lecsó (2)lemondás (1)lencse (1)lendület (1)locsolók (1)lopott percek (1)lugosít (1)magas vérnyomás (1)magnézium (1)mediterrán étrend (2)megbízható (1)megelőzés (2)motiváció (1)máj (1)mák (1)méregtelenít (1)mérsékelt fogyasztása ajánlott (1)NASSOLNIVALÓ (2)nassolnivaló (2)nassolás (1)nem esznek (1)nyaralás (1)nyugodt alvás (1)nyár (1)nátha (2)nátrium-glutamát (1)okosító (1)orrfolyás (1)orthorexia (1)palacsinta (1)paleolit (2)paprika (1)paradicsom (3)pollen (1)pollenallergia (1)prevenció (1)pörkölt (1)recept (1)receptek (5)reggeli (1)saláta (1)sonka (2)sorozat (1)stressz (1)stressz evés (1)stílus (2)szabályok (1)szalagos fánk (1)szezonja van (8)szezonális (12)szezámmag (1)SÜSS MAGAD (1)sárgabarack (1)sós (2)sült (1)süss (1)süss magad (4)sütni (1)sütés (1)sütés nélkül (1)sütőtök (1)tavasz (2)természetes (24)TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1)teríték (1)terítéken (1)tisztaság (1)tojás (3)torma (1)tudatosság (1)tudásanyag (1)táplálkozás (1)tárkony (1)tízórai (1)töltött paradicsom (1)túlevés (1)túlzásba vitt egészségtudatosság (1)tüsszögés (1)vacsora (1)velő (1)vese (1)vitalizál (1)vitamin (3)vitamin-pótlás (1)vitaminforrás (1)vitaminhiány (1)vitaminok (1)válogat a gyerek (1)változtatás (1)vááltozatos (1)vérszegénység (1)vírusok ellen (1)xilit (1)zeller (1)zöldbab (1)zöldség (1)zöldségek-gyümölcsök (1)zöldséges (4)zöldséges ételek (2)zöldséglé (1)édes (4)édesség (5)éhség (1)életmód (8)életreceptek (8)élettani hatás (1)érdekes (1)étel (1)ételmérgezés (2)étkezéstechnika (1)étvágy (1)íz-kalandozások (3)ízfokozó (1)ízletes (1)óvatos (1)új ízek (1)újhagyma (2)újév (2)ősember (1)őskor (1)ősz (3)ősz.egészséges (1)

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

HTML