Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

LEHET, HOGY KÉTSZER CSÍP, DE IGAZI GYÓGYÍR…

Írta: Faar Ida

 

Van, aki még a gondolatától is viszolyog, míg más napi rendszerességgel fogyasztja… Van, aki a legenyhébb csípős íztől is pánikba esik, míg más a leges-legerősebbet keresi…

,,,és neki – a csípős ízt kedvelőnek van igaza.

Ugyanis más számos vizsgálat bebizonyította, hogy a paprika erősségét okozó vegyület – a kapszaicin – számtalan módon segít egészségünk megőrzésében,. illetve egyes betegségek leküzdésében.

Mi is az a kapszaicin?

 

Az a színtelen, szagtalan, kristályos, vagy viaszos anyag, amit először 1876-ba izoláltak – egy fenolból származtatható alkaloid, ami a paprika csípősségét okozza. Innen is eredeztethető a neve, ugyanis a paprika botanikai megnevezése a „Capsicum”.

Ez a stabil vegyület vízben nem oldódik (ezért nem ér semmit, ha a csípős paprika evése után vízzel szeretnénk enyhíteni a szánkat égető csípő érzést), sem melegítésre, se fagyasztásra nem bomlik. Lúgokban, alkoholban, és éterben oldódik.

Csípősnek azért érezzük, mert ingerli a szájban lévő fájdalom-, és hő-érzékelő idegvégződéseket. Fokozza az ízleléshez szükséges nyálképződést is.

Élettani hatásai:

  • étvágycsökkentő,
  • növeli az elégetett kalóriák számát, ennek oka a kapszaicin tartalom, mely olyan termogén szer, ami növeli az anyagcserét,
  • fokozza a kalória és zsírégetést
  • fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő (kapszaicines kenőcs, vagy tapasz enyhíti a hátfájást, gyógyítja az ízületi gyulladást)
  • hatásos fejfájás, migrén ellen
  • daganatellenes – csökkenti a gyomor-, és béldaganatok kialakulásának esélyét
  • serkenti az emésztőnedvek termelődését (DE természetesen nem szabad túlzásba esni sem a fogyasztásával)
  • a közhiedelemmel ellentétben nem káros a gyomorra, és a bélrendszerre – sőt segíti azok regenerálódását –mivel növeli a vérellátását
  • a szív és érrendszeri problémák enyhítésében is nagy szerepe van, csökkenti a koleszterin-, és triglicerid- szinteket,
  • képes feloldani a fibrint, amely a vérrögök kialakulásáért felelős
  • segíti a fogyókúrát, felgyorsítva az anyagcserét jobban égeti a szervezet a zsírokat
  • enyhe vízhajtó hatással bír
  • csökkenti a viszketésérzetet,
  • fertőtlenítő hatása miatt nagyszerű segítség torokfájás, torokgyulladás esetén, megszünteti az orrdugulást
  • izomfájdalmak esetén alkoholos kivonata segíthet
  • méregtelenítő
  • stimulálja az immunrendszert
  • serkenti a húgysavkiválasztást
  • enyhíti a náthát: köptető hatású anyagokat is tartalmaz. A gyomorba érkezve annak nyálkahártyáját izgatja, ahonnan idegi úton jelzés érkezik a tüdőben lévő mirigyekhez, melyek ennek hatására fokozott nedvelválasztásba kezdenek, így a hörgőkben pangó váladék felhígul, és könnyebben felszakad. Forró levesekben fűszerként használva fokozottan hat.
  • csökkenti az ínygyulladást: szórjuk kevés csípőspaprika-port a fogkefére, és finoman mossunk fogat.
  • Szabályozza a vérkeringést, erősíti a szívet, az artériákat és az idegeket, ha rendszeresen fogyasszuk.
  • elűzi  a fáradtságot és felfrissít. Javítja a keringést, ezáltal emeli a vérnyomást is.
  •  magas provitamin-tartalma védi a hámszövetet (a bőrt és a nyálkahártyát), elősegíti a sebek gyógyulását, megelőzi a bőrbetegségeket, erősíti a látást.

 

Mennyi kapszaicin van egy paprikában?

Az egyes paprikafélék csípősségének mértékét a Scoville-skála mutatja. Ennek alapján a világ legerősebb paprikái Közép- és Dél-Amerikában, Indiában, valamint Ázsia délkeleti részén teremnek. A skálán a világszerte a legnagyobb népszerűségnek örvendő erős paprika, a mexikói jalapeño csípőssége a 8000-es értéket is elérheti, míg a Magyarországon termő erős paprikák értéke 2000 körül van. A világ legcsípősebb paprikáinak értéke a skálán az 1 milliót is meghaladja.

A scoville-skála

A Scoville skála Wilbur Scoville-ről kapta a nevét, aki 1912-ben alkotta meg ezt a skálát, amelynek segítségével a paprika csípősségét a kapszaicin mérésével határozza meg. A Scoville egység megmutatja, hogy hányszoros hígításban csíp még a paprika. A skála nullánál kezdődik, a másik véglet úgy 16 millió, de ez már a tiszta kapszaicin mértékegysége, amitől azért igen távol állnak még a legerősebb chili paprikák is. A nulla egységű paprikák közé tartozik például a zöldpaprika, vagy éppen a kaliforniai paprika.

Napjainkban már nem ezzel a módszerrel mérik a paprika erősségét, hanem felváltotta egy modern nagynyomású folyadék-kromatográfia, ami érthetőbben egy úgynevezett elválasztástechnika elvén működik. A tiszta kapszaicin 15 000 000-16 000 000 Scoville egység, és az édes étkezési paprika (fehérözön, kaliforniai) 0-500 Scoville egység. Az alábbi listában felsorolunk néhány nagyon erős, és enyhébb csípősségű paprikát. A sorrendet befolyásolhatják bizonyos tényezők pld.: időjárás, talaj, termesztési feltételek, stb…

 

Ismertebb fajták scoville-értéke

Név   Scoville-érték (SHU)

Nincs csípősség pl.: zöldpaprika   0

Bell, a csemegepaprika         0-400

Pimiento, Pepperoncini (toszkán bors, édes olasz bors ...)         100-500

Gyengébb csipős magyar paprikák         500-1000

Tabasco szósz     600-800

Poblaon paprika 1000-1500

Erősen csípős magyar paprikák

Rocotillo paprika         1500-2500

Tabasco     2500-5000

Jalapeno    2500-8000

viaszpaprika, Wax pepper,   5000-10 000

Tabasco szósz, Habanero     7000-8000

Serrano paprika 10 000-23 000

Cayenne-bors, Ají bors         30 000-50 000

Thai paprika, Malagueta paprika, Chiltepin paprika         50 000-100 000

Jamaicai csípős paprika       100 000-200 000

Scotch Bonnet    100 000-350 000

Habanero Chile  100 000-350 000

Red Savina 350 000-577 000

Naga Jolokia       855 000-1 041 427

Dorset Naga       876 000-1 598 000

Tiszta kapsziacin 15 000 000-16 000 000

CSÍPŐS RECEPTEK

 

Sajtos-csípős húsgombócok

Hozzávalók:1 kg darált sovány marhahús, 1 kg darált sovány sertéshús, 1 vöröshagyma, 8 gerezd fokhagyma, 5 tojás, fél csokor friss petrezselyem, só, őrölt feketebors, késhegynyi őrölt chilipaprika, 1/2 dl olivaolaj, 15 dkg reszelt sajt

Egy nagy tálban összekeverjük a húsokat, az apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a tojásokat, a felaprított petrezselymet, ízlés szerint sót, borsot, chilipaprikát. Készítsünk belőle 20 nagyobb gombócot, amit lapítsunk ki, és helyezzük olivaolajjal megkent tepsibe. Előmelegített sütőben süssük 15 percig, majd szórjuk rá a reszelt sajtot és süssük pirosra.

 

Csípős zöldséges csirkemell

Hozzávalók:1 kg csirkemell, 4 fej vöröshagyma, 4 db színes paprika, 1/2 kg gomba, 20 dkg darabolt fejes káposzta, 60 dkg zöldségkeverék (répa, petrezselyem, zöldborsó), 3 evőkanál olivaolaj, 2 evőkanál szójaszósz, 4 gerezd fokhagyma, só, bors, gyömbér, csípős paprika

A csirkemellet kockákra vágjuk és 1,5 liter sós vízben feltesszük főni. Egy serpenyőbe beletesszük az olajat és a nagy kockákra vágott zöldségeket. Rövid ideig sütjük, majd rátesszük a félig főtt csirkemell kockákat. Együtt felforraljuk, közbe ízesítjük. Hosszúszemű rizzsel tálaljuk.

Jó étvágyat!

0 Tovább

HÚSVÉTKOR EGYÉL TE IS TORMÁT-TORMÁVAL 

TORMA: HUNGARIKUM, AMI NAGYON CSÍP

 

Torma. A Húsvét elengedhetetlen alapanyaga, amely nélkül elképzelhetetlen lenne a gazdagon megterített asztal.  Ez az ősmagyar zöldségféle gyógy-, és fűszernövényként egyaránt megállja a helyét. Nyugat-Ázsiából került Európába – elterjedését a nomádok népvándorlása nagyban segítette. Erős, jellegzetes orrfacsaró illatát intenzív illóolaj-tartalma biztosítja – az illóolaj belélegzése tisztítja a légutakat. Aki magára vállalja a reszelését igazi próbatétel előtt áll: reszelése közben ugyanis garantáltan könnyek szöknek majd a szemébe - erős zamata mögött megbújó édes íze pedig, még az erős paprikától edzett torkoknak is okozhat meglepetést.

Torma – mint gyógynövény

Nem véletlen, hogy a húsvéti sonka, a sültek, és a pörköltek mellé tormát kínálunk –hatóanyagai ugyanis fokozzák a gyomor emésztőnedveinek termelését, így segítve a nehéz ételek emésztését. Magas rosttartalma is segít a táplálék további feldolgozásában, emellett fontos szerepe van a máj méregtelenítésében.

További gyógyhatásai:

  • baktérium-, és vírusölő – fertőtlenítő, segít a gyulladásos folyamatok leküzdésében
  • bedörzsölő szerekben használva csökkenti a reumatikus ízületi gyulladásokat és a fájdalmat
  • tisztítja a légutakat
  • segíti a gyógyulást megfázás, nátha, köhögés, bronchitis, asztma, mandulagyulladás, orrmelléküreg-gyulladása esetén
  • csillapítja a lázat, izzasztó, vizelethajtó hatású.
  • enyhíti a hólyag-, és vesegyulladást.
  • idegnyugtató, megszünteti a fejfájást, fogfájást, fejfájást
  • erősíti az immunrendszert,
  • fontos C-vitaminforrás.

Hogyan ehetem?

 

Hámozással kell megtisztítani, - hidegre téve sokáig eláll, reszelve hamar megbarnul, ezért szinte azonnal keverjünk hozzá egy kis ecetet vagy citromlevet.

A lereszelt tormát fogyaszthatjuk közvetlenül, vagy ízesíthetjük vele az ételeket, például mártásokat vagy túrót. Fogyaszthatjuk a tormát reszelve nyersen, ecetes-cukros ízesítéssel húsokhoz, szendvicseken, vegyes zöldséggel.

KÉSZÍTSD EL TE IS!

FŐZZÜNK EGYÜTT!

RECEPTEK LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE!

TORMÁS RÉPA – sültek mellé édes és savanyú

Hozzávalók: 50 dkg sárgarépa, 1 citrom, 1 szál torma, só, méz, 10 dkg mazsola

  1. Tisztítsd meg a tormát, és a sárgarépát!
  2. Reszeld le!
  3. Keverd össze a citromlével!
  4. Add hozzá a mézet, a sót, és a mazsolát!
  5. Alaposan keverd össze!

 

 A HIDEGTÁLAK DÍSZE: TORMÁS SONKATEKERCS

 

Hozzávalók: 20 szelet gépsonka, 4 evőkanál reszelt torma, 2 dl tejszín, 1 evőkanál méz, 1 teáskanál mustár, késhegynyi őrölt bors

  1. a tejszínt a cukorral verd kemény habbá
  2. lazán keverd bele a tormát, a mustárt és a borsot
  3. a sonkaszeleteket töltsd meg a tormahabbal, tekerd föl
  4. mindkét végét mártsd reszelt tormába
  5. és már sorakoztathatod is őket a hidegtálra

JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK

 

0 Tovább

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

TETSZIK? Akkor irány a Facebook-oldalam!

Címkefelhő

főzz magad (72),egészséges (65),abroszravaló (32),természetes (24),friss (14),szezonális (12),finom (10),gyors (9),életmód (8),életreceptek (8),szezonja van (8), (8),EXPRESSZ KAJÁK (5),egészség (5),receptek (5),édesség (5),édes (4),Húsvét (4),Faar Ida (4),antioxidáns (4),egészséges táplálkozás (4),zöldséges (4),süss magad (4),EXPRESSZ-KAJÁK (3),vitamin (3),íz-kalandozások (3),fogyókúra (3),eper (3),tojás (3),paradicsom (3),ősz (3),sós (2),külföld (2),stílus (2),újév (2),megelőzés (2),házi (2),cseresznye (2),fiatalság (2),nátha (2),diéta (2),immunrendszer (2),ételmérgezés (2),francia (2),mediterrán étrend (2), természetes (2),újhagyma (2),paleolit (2),lecsó (2),nassolnivaló (2),tavasz (2),hónapos retek (2),diétás (2),NASSOLNIVALÓ (2),sonka (2),cukorbetegség (2),gasztronómia (2),egészségtelen (2),csípős (2),zöldséges ételek (2),stressz evés (1),locsolók (1),túlzásba vitt egészségtudatosság (1),orthorexia (1),könnyű ételek (1),kényszerbetegség (1), főzz magad (1),tízórai (1),depresszió (1),antihisztamin (1),gócfertőzés (1),góc (1),kódold át (1),banán (1),déligyümölcs (1),gyulladáscsökkentő étrend (1),gyulladás (1),vitaminhiány (1),fáradtság (1),lendület (1),energia (1),vitalizál (1),allergia (1),pollen (1),gyerekek (1),kollagén (1),nem esznek (1),válogat a gyerek (1),saláta (1),ízfokozó (1),nátrium-glutamát (1),pollenallergia (1),tüsszögés (1),orrfolyás (1),éhség (1),gyomorrontás (1),nyár (1),vitaminok (1),immunerősitő (1),gyulladáscsökkentő (1),stressz (1),magnézium (1),gyorsan elkészíthető (1),változtatás (1),cukor nélkül (1),zöldségek-gyümölcsök (1),xilit (1),eritriol (1),fogadalom (1),izom (1),vacsora (1),babona (1),lencse (1), szerencse (1),gratinirozás (1),csőben sült ételek (1), életmód-orvoslás (1),faar ida (1),nyugodt alvás (1),túlevés (1),aloe vera (1), egészséges (1),erős immunrendszer (1),vírusok ellen (1),töltött paradicsom (1),érdekes (1),arcbőr (1),étvágy (1),magas vérnyomás (1),tudásanyag (1),ősember (1),motiváció (1),terítéken (1),főzés (1),húsmentes (1),őskor (1),paprika (1),lopott percek (1),velő (1),máj (1),mérsékelt fogyasztása ajánlott (1),vérszegénység (1),koleszterin (1),vese (1),belsőségek (1),gyors sütemény (1),expressz (1),okosító (1),prevenció (1),joghurt (1),SÜSS MAGAD (1),lemondás (1),tudatosság (1),diabetikus (1),cukormentes (1),glukonon (1),egres (1),hús nélkül (1),tisztaság (1),szabályok (1),sütés (1),vááltozatos (1),sárgabarack (1),gyógyító gyümölcs (1),laktató (1),teríték (1),burgonya (1),új ízek (1),fertőzés (1),higiénia (1),főzz magd (1),nyaralás (1),étkezéstechnika (1),egzotikus (1),óvatos (1),konyha (1),pörkölt (1),vitamin-pótlás (1),bárány (1),egyszerű (1),Csináld magad! (1),csíra (1),sült (1),torma (1),élettani hatás (1),megbízható (1),vitaminforrás (1),gyógyító növény (1),recept (1),bodza (1),bodzaszörp (1),bodzalekvár (1),sorozat (1),palacsinta (1),anorexia (1), NASSOLNIVALÓ (1),TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1),Főzz magad (1),táplálkozás (1),csemegekukorica (1),gyógyít (1),helyi termék (1),sütni (1),fánk (1),farsang (1),szalagos fánk (1), adalékanyagmentes (1),ízletes (1),süss (1),főzz (1),zöldség (1),gyümölcs (1),nassolás (1),csipkebogyó (1), török ételek (1), nemzetek ételei (1),reggeli (1),főzni jó (1), abroszravaló (1),cékla (1),alma (1),tárkony (1), a hónap fűszere (1),szezámmag (1),házias (1),C-vitamin (1),keksz (1), EXPRESSZ KAJÁK (1),csirkemell (1),mák (1),sütés nélkül (1),zöldbab (1),kapor (1),gyógyító zöldség (1),zeller (1),hazai ízek (1),sütőtök (1),ősz.egészséges (1),köhögés ellen (1),citrom (1),étel (1),egészséges étel (1),fekete retek (1),méregtelenít (1),hideg (1),zöldséglé (1),gyümölcslé (1),lugosít (1),B12-vitamin (1)

Utolsó kommentek

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

Címkefelhő

(8) a hónap fűszere (1) abroszravaló (1) adalékanyagmentes (1) egészséges (1) EXPRESSZ KAJÁK (1) főzz magad (1) NASSOLNIVALÓ (1) nemzetek ételei (1) szerencse (1) természetes (2) török ételek (1) életmód-orvoslás (1)abroszravaló (32)allergia (1)alma (1)aloe vera (1)anorexia (1)antihisztamin (1)antioxidáns (4)arcbőr (1)B12-vitamin (1)babona (1)banán (1)belsőségek (1)bodza (1)bodzalekvár (1)bodzaszörp (1)burgonya (1)bárány (1)C-vitamin (1)citrom (1)csemegekukorica (1)cseresznye (2)Csináld magad! (1)csipkebogyó (1)csirkemell (1)csípős (2)csíra (1)csőben sült ételek (1)cukor nélkül (1)cukorbetegség (2)cukormentes (1)cékla (1)depresszió (1)diabetikus (1)diéta (2)diétás (2)déligyümölcs (1)egres (1)egyszerű (1)egzotikus (1)egészség (5)egészséges (65)egészséges táplálkozás (4)egészséges étel (1)egészségtelen (2)energia (1)eper (3)eritriol (1)erős immunrendszer (1)expressz (1)EXPRESSZ KAJÁK (5)EXPRESSZ-KAJÁK (3)faar ida (1)Faar Ida (4)farsang (1)fekete retek (1)fertőzés (1)fiatalság (2)finom (10)fogadalom (1)fogyókúra (3)francia (2)friss (14)fánk (1)fáradtság (1)főzni jó (1)főzz (1)főzz magad (72)Főzz magad (1)főzz magd (1)főzés (1)gasztronómia (2)glukonon (1)gratinirozás (1)gyerekek (1)gyomorrontás (1)gyors (9)gyors sütemény (1)gyorsan elkészíthető (1)gyulladás (1)gyulladáscsökkentő (1)gyulladáscsökkentő étrend (1)gyógyít (1)gyógyító gyümölcs (1)gyógyító növény (1)gyógyító zöldség (1)gyümölcs (1)gyümölcslé (1)góc (1)gócfertőzés (1)hazai ízek (1)helyi termék (1)hideg (1)higiénia (1)házi (2)házias (1)hónapos retek (2)hús nélkül (1)húsmentes (1)Húsvét (4)immunerősitő (1)immunrendszer (2)izom (1)joghurt (1)kapor (1)keksz (1)koleszterin (1)kollagén (1)konyha (1)kényszerbetegség (1)kódold át (1)köhögés ellen (1)könnyű ételek (1)külföld (2)laktató (1)lecsó (2)lemondás (1)lencse (1)lendület (1)locsolók (1)lopott percek (1)lugosít (1)magas vérnyomás (1)magnézium (1)mediterrán étrend (2)megbízható (1)megelőzés (2)motiváció (1)máj (1)mák (1)méregtelenít (1)mérsékelt fogyasztása ajánlott (1)NASSOLNIVALÓ (2)nassolnivaló (2)nassolás (1)nem esznek (1)nyaralás (1)nyugodt alvás (1)nyár (1)nátha (2)nátrium-glutamát (1)okosító (1)orrfolyás (1)orthorexia (1)palacsinta (1)paleolit (2)paprika (1)paradicsom (3)pollen (1)pollenallergia (1)prevenció (1)pörkölt (1)recept (1)receptek (5)reggeli (1)saláta (1)sonka (2)sorozat (1)stressz (1)stressz evés (1)stílus (2)szabályok (1)szalagos fánk (1)szezonja van (8)szezonális (12)szezámmag (1)SÜSS MAGAD (1)sárgabarack (1)sós (2)sült (1)süss (1)süss magad (4)sütni (1)sütés (1)sütés nélkül (1)sütőtök (1)tavasz (2)természetes (24)TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1)teríték (1)terítéken (1)tisztaság (1)tojás (3)torma (1)tudatosság (1)tudásanyag (1)táplálkozás (1)tárkony (1)tízórai (1)töltött paradicsom (1)túlevés (1)túlzásba vitt egészségtudatosság (1)tüsszögés (1)vacsora (1)velő (1)vese (1)vitalizál (1)vitamin (3)vitamin-pótlás (1)vitaminforrás (1)vitaminhiány (1)vitaminok (1)válogat a gyerek (1)változtatás (1)vááltozatos (1)vérszegénység (1)vírusok ellen (1)xilit (1)zeller (1)zöldbab (1)zöldség (1)zöldségek-gyümölcsök (1)zöldséges (4)zöldséges ételek (2)zöldséglé (1)édes (4)édesség (5)éhség (1)életmód (8)életreceptek (8)élettani hatás (1)érdekes (1)étel (1)ételmérgezés (2)étkezéstechnika (1)étvágy (1)íz-kalandozások (3)ízfokozó (1)ízletes (1)óvatos (1)új ízek (1)újhagyma (2)újév (2)ősember (1)őskor (1)ősz (3)ősz.egészséges (1)

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

HTML