Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

EXPRESSZ-KAJÁK: TÖLTÖTT PARADICSOM

Írta: Faar Ida

Igaz, hamarosan Október lesz – de szerencsére még lehet kapni hazai termelésű paradicsomot, igaz kissé már borsosabb az áron, mint 3 héttel ezelőtt, de még „igazi” paradicsomi ízekkel. ( Nem tudom, másnál miként működik ez: de akkor, amikor szinte fillérekért be lehet szerezni, és még a csapból is paradicsom folyik – nem esik olyan jól az evése, mint szezon elején, vagy így szezon végén). Szóval: az eheti expressz-kajánk alapanyaga a paradicsom lesz.

Csapjunk is a közepébe!

 

Hozzávalók: 16 db paradicsom, 40 dkg sült hús apróra felkockázva (maradékból is lehet), 10 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 dl tej, 4 tojás, 1 nagy fej vöröshagyma, szerecsendió, őrölt bors, só.

  1. a vajból és a lisztből világos rántást készítünk,
  2. tejjel felengedve sűrűre főzzük.
  3. fűszerezzük,
  4. majd a tűzről levéve hozzáadjuk a tojássárgáját, a reszelt vöröshagymát és az apróra vágott húst.
  5. beleforgatjuk a kemény habbá felvert tojásfehérjét.
  6. a kivájt paradicsomokat megtöltjük a krémmel és kivajazott, tűzálló edényben megsütjük.

Jó étvágyat mindenkinek!

 

0 Tovább

EXPRESSZ KAJÁK : ALMÁS CSIRKEMELL

Írta: Faar Ida

 

főzz magad  EXPRESSZ KAJÁK gyors egészséges természetes csirkemell

Szóval nincs időd semmire?

De enni kell…

Enni kellene valami finomat, tartalmasat, - és lehetőleg nem műkaját!

Tudom: ezerfelé kell szaladnod: munkahely, túlóra, iskola, gyerekek…

Apropó gyerekek!

Nem ehetnek folyamatosan élelmiszeradalékokat…

Főzz magad -  valami expressz gyorsasággal elkészíthető ételt!

Mit?

ALMÁS CSIRKEMELLET

 

főzz magad  EXPRESSZ KAJÁK gyors egészséges természetes csirkemell

Hozzávalók:70 dkg kicsontozott csirkemell nagyobb szeletekre vágva, 4 alma, 2 dl 100%-os almalé, 2 evőkanál vaj, 5 evőkanál főzőtejszín, 1 teáskanál szárított morzsolt kakukkfű, 1 evőkanál étkezési keményítő, só, fekete bors, a körethez 2 kg burgonya

 A csirkemellet sózzuk, borsozzuk. A hámozatlan almákat alaposan megmossuk, kiszedjük a magházat, és 5 mm vastag karikákra vágjuk. 1 evőkanál vajat felforrósítunk egy serpenyőben, beletesszük az almakarikákat, 3 percig pároljuk, közben egyszer megforgatjuk. Az almadarabokat óvatosan kivesszük, és lefedve melegen tartjuk.

A maradék vajat és az olajat ugyanabban az edényben felforrósítjuk. A csirkemell szeleteket beletesszük, és minden oldalról 5-6 percig sütjük, amíg aranybarna nem lesz. Ha megsültek kiszedjük.

A serpenyőbe beleöntünk 2 dl vizet, a tejszínt és beleszórjuk a kakukkfüvet, majd felforraljuk. Az almalét az étkezési keményítővel egy kis tálkában csomómentesen elkeverjük, beleöntjük a serpenyőbe, és állandó keverés mellett újra felforraljuk. Körülbelül 1 percig főzzük tovább, amíg a mártás besűrűsödik. Leöntjük vele a csirkemellet, majd almakarikákkal díszítve tálaljuk. Köretként vajban és petrezselyemben megforgatott főtt burgonyát tálalunk hozzá.

 

főzz magad  EXPRESSZ KAJÁK gyors egészséges természetes csirkemell

Jó étvágyat!

 

0 Tovább

EXPRESSZ-KAJÁK: Zöldséges rakottas

Írta: Faar Ida

Így – kánikula idején nem éppen leányálom a főzés… Az „otthon melege” – helyesebben szólva a konyha melege teljesen új értelmezést kap – de ne csüggedjen senki – minden alkalmat, amit a tűzhely mellett tölthetünk, felér egy ingyen szaunával…

A viccet félretéve: mindenképpen érdemes olyan étel elkészítésén gondolkodni, amelyet ha „összedobunk” – betolhatunk a sütőbe, majd kimenekülve a konyhából csak annyi dolgunk van, hogy megvárjuk, hogy készre süljön.

 

Zöldséges rakottas

Van, amikor kevés hozzávaló is elég ahhoz, hogy tartalmas és finom étel kerüljön a tányérjainkba. Ezen ételek előnye, hogy semmit sem kell túlbonyolítani, nem igényelnek különösebb konyhai rutint sem, s nem mellékes az sem, hogy gyorsan elkészülnek.

Ilyen étel a zöldséges rakottas is – lássuk lépésről-lépésre az elkészítési módját:

Hozzávalók: 80 dkg sárgarépa, 40 dkg fehérrépa, 30 dkg zöldborsó, 80 dkg burgonya, 4 közepes vöröshagyma, 1 kg sertéscomb, margarin, 5 dl húsleves, só, bors, petrezselyemzöld

  1. A sárgarépát, fehérrépát, vöröshagymát és a burgonyát megtisztítjuk, karikára vágjuk
  2. A vöröshagymát félig megpirítjuk.
  3. A sertéscombot csíkokra szeljük, majd forró zsiradékban megpirítjuk, és hozzáadjuk a pirult hagymát – rövid ideig együtt sütjük.
  4. A hagymás húst egy kizsírozott tűzálló tálba tesszük, majd rárakjuk a sárgarépa-, és a burgonya karikákat, a párolt zöldborsót, sózzuk, borsozzuk, felöntjük a húslevessel, majd alufóliával lefedve a sütőbe tesszük, és összepároljuk.
  5. Petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

Jó étvágyat!

 

0 Tovább

EXPRESSZ KAJÁK: GYORS VAGDALT

GYORSAN ELKÉSZÍTHETŐ FINOMSÁG

Amikor azon agyalunk, hogy mit is kellene főzni a következő szempontok alapján mérlegelünk:

  • legyen laktató
  • legyen nagyon finom
  • az egész család szeresse
  • ne legyen túl drága
  • ne legyen bonyolult
  • és….

legyen KÖNNYEN ÉS GYORSAN ELKÉSZÍTHETŐ.

Nos, a következő étel minden feltételnek megfelel:

GYORS VAGDALT

 

Hozzávalók:1kg darált sertéshús, 3 db zsemle, 3 tojás, 30 dkg gomba, 2 nagy fej vöröshagyma, só, bors, őrölt pirospaprika, 1 evőkanál mustár, olaj, tej

  1. Kevés olajon a felaprított hagymát megpirítjuk,
  2. hozzáadjuk a szeletelt gombát,
  3. sóval, borssal, pirospaprikával ízesítjük, összepároljuk.
  4. A zsemlét tejbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk.
  5.  A darált húst eldolgozzuk a zsemlével, tojással, gombával, a mustárral.
  6. Egy őzgerincformát kivajazunk,
  7. vékonyan megszórjuk zsemlemorzsával, és a húspépet beletöltjük.
  8. Előmelegített sütőben sütjük.
  9. rizskörettel tálaljuk
  10. …és az utolsó morzsáig elfogyasztjuk

Jó étvágyat mindenkinek!

0 Tovább

EXPRESSZ KAJÁK: ZÖLDBORSÓS - SAJTOS SÜLT TOJÁSLEPÉNY

GYORSAN ELKÉSZÜL, KIADÓS, ÉS FINOM

Nem kell mindig húst enni! Hangzik a  jó tanács – és bizony igaza van. Szerencsére nagyon sok olyan étel van, ami finom, magas fehérje- és rosttartalommal bír – táplál, és telít, na és nagyon gyorsan elkészíthető. Ilyen a

ZÖLDBORSÓS - SAJTOS SÜLT TOJÁSLEPÉNY

is, egy újabb EXPRESSZ-KAJA, direkt azoknak, akik szeretik a hasukat, de nem akarják a fél napjukat a konyhában tölteni.

Hozzávalók:1 kg zöldborsó, olivaolaj, 4 paradicsom,10 db tojás, só, bors, reszelt sajt, petrezselyemzöld

A zöldborsót olívaolajon megpároljuk, ízlés szerint sózzuk. Egy edényben olivaolajat melegítünk, beletesszük az apróra vágott petrezselymet, borsót, kevés borssal meghintjük, majd szétterítjük egy tűzálló tálban, és ráöntjük a tojást. A tetejét gyengén megsózzuk, rárakjuk a felszeletetlt paradicsomot, rászórjuk a reszelt sajtot. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a tojás megszilárdul.

Jó étvágyat mindenkinek!

 

0 Tovább

EXPRESSZ-KAJÁK

Ha alig van időd főzni...

 

EXPRESSZ-KAJÁK

Írta: Faar Ida

Hétköznapokon munka mellett nem könnyű állandóan toppon lenni, és frissen főzött ételeket varázsolni a vacsora asztalra. A család legtöbb tagja tősgyökeres menza-függő,(kényszerűségből), - elvileg a napi egy meleg étel így biztosítva van – így aztán vacsorára marad a hűtőszekrényből könnyűszerrel elővehető borzalmak tárháza. Igen. A parizer- virsli –lecsókolbász – sonka – kenőmájas – szalámi – pizza – hamburger testvérisége. Persze ezeket is lehet variálni, zöldségekkel felturbózni, de…

DE…

De a hét derekán már kezd unalmassá – és elsősorban egészségtelenné - válni az egész…

Ilyenkor jönnek jól az EXPRESSZ-KAJÁK, amelyek kevés alapanyagból, rövid idő alatt elkészülnek, és nem igényelnek túl bonyolult előkészületeket.

Főzd meg TE is – és zsebeld be az elismerő pillantásokat!

  1. RÁNTOTT CSIRKEMÁJ

A gyorsan elkészíthető ételek egyik leggyakoribb alapanyaga a máj. Van, aki szereti, van, aki majd megőrül érte, de van, aki idegenkedik eme állati belszerv fogyasztásától. Nos, én a „megőrülők” népes csoportjába tartozom, és a májból készült ételek gyakori vendégei tányérjainknak. Most egy nagyon finom, és nagyon egyszerűen elkészíthető receptet szeretnék megosztani veletek – abban bízva, hogy Ti is kipróbáljátok, és ezen túl gyakran elkészítetitek majd – mindenki örömére…

Hozzávalók:0,5 kg csirkemáj, 2 fej vöröshagyma , 4 tojás, teljes kiőrlésű liszt, 3 gerezd fokhagyma,  2 dl tej, olaj a sütéshez, só, őrölt bors ízlés szerint

  1. A tojásokat habosra felverjük
  2. összekeverjük a tejjel, és annyi liszttel, hogy palacsintatészta sűrűségű masszát kapjunk
  3. sózzuk, borsozzuk
  4. belekeverjük a zúzott fokhagymát, és a reszelt vöröshagymát
  5. a májat leöblítjük vízzel
  6. a májdarabokat először a lisztbe mártjuk
  7. majd a palacsintatésztába forgatjuk
  8. végül bő, forró olajban pirosra sütjük
  9. burgonyapürével, és savanyúsággal tálaljuk

Jó étvágyat!

--------------------------------------------------------------------------------------

 

0 Tovább

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

TETSZIK? Akkor irány a Facebook-oldalam!

Címkefelhő

főzz magad (72),egészséges (65),abroszravaló (32),természetes (24),friss (14),szezonális (12),finom (10),gyors (9),életmód (8),életreceptek (8),szezonja van (8), (8),EXPRESSZ KAJÁK (5),egészség (5),receptek (5),édesség (5),édes (4),Húsvét (4),Faar Ida (4),antioxidáns (4),egészséges táplálkozás (4),zöldséges (4),süss magad (4),EXPRESSZ-KAJÁK (3),vitamin (3),íz-kalandozások (3),fogyókúra (3),eper (3),tojás (3),paradicsom (3),ősz (3),sós (2),külföld (2),stílus (2),újév (2),megelőzés (2),házi (2),cseresznye (2),fiatalság (2),nátha (2),diéta (2),immunrendszer (2),ételmérgezés (2),francia (2),mediterrán étrend (2), természetes (2),újhagyma (2),paleolit (2),lecsó (2),nassolnivaló (2),tavasz (2),hónapos retek (2),diétás (2),NASSOLNIVALÓ (2),sonka (2),cukorbetegség (2),gasztronómia (2),egészségtelen (2),csípős (2),zöldséges ételek (2),stressz evés (1),locsolók (1),túlzásba vitt egészségtudatosság (1),orthorexia (1),könnyű ételek (1),kényszerbetegség (1), főzz magad (1),tízórai (1),depresszió (1),antihisztamin (1),gócfertőzés (1),góc (1),kódold át (1),banán (1),déligyümölcs (1),gyulladáscsökkentő étrend (1),gyulladás (1),vitaminhiány (1),fáradtság (1),lendület (1),energia (1),vitalizál (1),allergia (1),pollen (1),gyerekek (1),kollagén (1),nem esznek (1),válogat a gyerek (1),saláta (1),ízfokozó (1),nátrium-glutamát (1),pollenallergia (1),tüsszögés (1),orrfolyás (1),éhség (1),gyomorrontás (1),nyár (1),vitaminok (1),immunerősitő (1),gyulladáscsökkentő (1),stressz (1),magnézium (1),gyorsan elkészíthető (1),változtatás (1),cukor nélkül (1),zöldségek-gyümölcsök (1),xilit (1),eritriol (1),fogadalom (1),izom (1),vacsora (1),babona (1),lencse (1), szerencse (1),gratinirozás (1),csőben sült ételek (1), életmód-orvoslás (1),faar ida (1),nyugodt alvás (1),túlevés (1),aloe vera (1), egészséges (1),erős immunrendszer (1),vírusok ellen (1),töltött paradicsom (1),érdekes (1),arcbőr (1),étvágy (1),magas vérnyomás (1),tudásanyag (1),ősember (1),motiváció (1),terítéken (1),főzés (1),húsmentes (1),őskor (1),paprika (1),lopott percek (1),velő (1),máj (1),mérsékelt fogyasztása ajánlott (1),vérszegénység (1),koleszterin (1),vese (1),belsőségek (1),gyors sütemény (1),expressz (1),okosító (1),prevenció (1),joghurt (1),SÜSS MAGAD (1),lemondás (1),tudatosság (1),diabetikus (1),cukormentes (1),glukonon (1),egres (1),hús nélkül (1),tisztaság (1),szabályok (1),sütés (1),vááltozatos (1),sárgabarack (1),gyógyító gyümölcs (1),laktató (1),teríték (1),burgonya (1),új ízek (1),fertőzés (1),higiénia (1),főzz magd (1),nyaralás (1),étkezéstechnika (1),egzotikus (1),óvatos (1),konyha (1),pörkölt (1),vitamin-pótlás (1),bárány (1),egyszerű (1),Csináld magad! (1),csíra (1),sült (1),torma (1),élettani hatás (1),megbízható (1),vitaminforrás (1),gyógyító növény (1),recept (1),bodza (1),bodzaszörp (1),bodzalekvár (1),sorozat (1),palacsinta (1),anorexia (1), NASSOLNIVALÓ (1),TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1),Főzz magad (1),táplálkozás (1),csemegekukorica (1),gyógyít (1),helyi termék (1),sütni (1),fánk (1),farsang (1),szalagos fánk (1), adalékanyagmentes (1),ízletes (1),süss (1),főzz (1),zöldség (1),gyümölcs (1),nassolás (1),csipkebogyó (1), török ételek (1), nemzetek ételei (1),reggeli (1),főzni jó (1), abroszravaló (1),cékla (1),alma (1),tárkony (1), a hónap fűszere (1),szezámmag (1),házias (1),C-vitamin (1),keksz (1), EXPRESSZ KAJÁK (1),csirkemell (1),mák (1),sütés nélkül (1),zöldbab (1),kapor (1),gyógyító zöldség (1),zeller (1),hazai ízek (1),sütőtök (1),ősz.egészséges (1),köhögés ellen (1),citrom (1),étel (1),egészséges étel (1),fekete retek (1),méregtelenít (1),hideg (1),zöldséglé (1),gyümölcslé (1),lugosít (1),B12-vitamin (1)

Utolsó kommentek

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

Címkefelhő

(8) a hónap fűszere (1) abroszravaló (1) adalékanyagmentes (1) egészséges (1) EXPRESSZ KAJÁK (1) főzz magad (1) NASSOLNIVALÓ (1) nemzetek ételei (1) szerencse (1) természetes (2) török ételek (1) életmód-orvoslás (1)abroszravaló (32)allergia (1)alma (1)aloe vera (1)anorexia (1)antihisztamin (1)antioxidáns (4)arcbőr (1)B12-vitamin (1)babona (1)banán (1)belsőségek (1)bodza (1)bodzalekvár (1)bodzaszörp (1)burgonya (1)bárány (1)C-vitamin (1)citrom (1)csemegekukorica (1)cseresznye (2)Csináld magad! (1)csipkebogyó (1)csirkemell (1)csípős (2)csíra (1)csőben sült ételek (1)cukor nélkül (1)cukorbetegség (2)cukormentes (1)cékla (1)depresszió (1)diabetikus (1)diéta (2)diétás (2)déligyümölcs (1)egres (1)egyszerű (1)egzotikus (1)egészség (5)egészséges (65)egészséges táplálkozás (4)egészséges étel (1)egészségtelen (2)energia (1)eper (3)eritriol (1)erős immunrendszer (1)expressz (1)EXPRESSZ KAJÁK (5)EXPRESSZ-KAJÁK (3)faar ida (1)Faar Ida (4)farsang (1)fekete retek (1)fertőzés (1)fiatalság (2)finom (10)fogadalom (1)fogyókúra (3)francia (2)friss (14)fánk (1)fáradtság (1)főzni jó (1)főzz (1)főzz magad (72)Főzz magad (1)főzz magd (1)főzés (1)gasztronómia (2)glukonon (1)gratinirozás (1)gyerekek (1)gyomorrontás (1)gyors (9)gyors sütemény (1)gyorsan elkészíthető (1)gyulladás (1)gyulladáscsökkentő (1)gyulladáscsökkentő étrend (1)gyógyít (1)gyógyító gyümölcs (1)gyógyító növény (1)gyógyító zöldség (1)gyümölcs (1)gyümölcslé (1)góc (1)gócfertőzés (1)hazai ízek (1)helyi termék (1)hideg (1)higiénia (1)házi (2)házias (1)hónapos retek (2)hús nélkül (1)húsmentes (1)Húsvét (4)immunerősitő (1)immunrendszer (2)izom (1)joghurt (1)kapor (1)keksz (1)koleszterin (1)kollagén (1)konyha (1)kényszerbetegség (1)kódold át (1)köhögés ellen (1)könnyű ételek (1)külföld (2)laktató (1)lecsó (2)lemondás (1)lencse (1)lendület (1)locsolók (1)lopott percek (1)lugosít (1)magas vérnyomás (1)magnézium (1)mediterrán étrend (2)megbízható (1)megelőzés (2)motiváció (1)máj (1)mák (1)méregtelenít (1)mérsékelt fogyasztása ajánlott (1)NASSOLNIVALÓ (2)nassolnivaló (2)nassolás (1)nem esznek (1)nyaralás (1)nyugodt alvás (1)nyár (1)nátha (2)nátrium-glutamát (1)okosító (1)orrfolyás (1)orthorexia (1)palacsinta (1)paleolit (2)paprika (1)paradicsom (3)pollen (1)pollenallergia (1)prevenció (1)pörkölt (1)recept (1)receptek (5)reggeli (1)saláta (1)sonka (2)sorozat (1)stressz (1)stressz evés (1)stílus (2)szabályok (1)szalagos fánk (1)szezonja van (8)szezonális (12)szezámmag (1)SÜSS MAGAD (1)sárgabarack (1)sós (2)sült (1)süss (1)süss magad (4)sütni (1)sütés (1)sütés nélkül (1)sütőtök (1)tavasz (2)természetes (24)TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉG (1)teríték (1)terítéken (1)tisztaság (1)tojás (3)torma (1)tudatosság (1)tudásanyag (1)táplálkozás (1)tárkony (1)tízórai (1)töltött paradicsom (1)túlevés (1)túlzásba vitt egészségtudatosság (1)tüsszögés (1)vacsora (1)velő (1)vese (1)vitalizál (1)vitamin (3)vitamin-pótlás (1)vitaminforrás (1)vitaminhiány (1)vitaminok (1)válogat a gyerek (1)változtatás (1)vááltozatos (1)vérszegénység (1)vírusok ellen (1)xilit (1)zeller (1)zöldbab (1)zöldség (1)zöldségek-gyümölcsök (1)zöldséges (4)zöldséges ételek (2)zöldséglé (1)édes (4)édesség (5)éhség (1)életmód (8)életreceptek (8)élettani hatás (1)érdekes (1)étel (1)ételmérgezés (2)étkezéstechnika (1)étvágy (1)íz-kalandozások (3)ízfokozó (1)ízletes (1)óvatos (1)új ízek (1)újhagyma (2)újév (2)ősember (1)őskor (1)ősz (3)ősz.egészséges (1)

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó

blogavatar

ABROSZRAVALÓ - mert főzni jó! Miért? Mert felgyorsultak a mindennapjaink… Mindent rohanva csinálunk… Enni is kapkodva eszünk… Ez is baj, de ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy MIT eszünk? Igen. Műkajákat. Gyorsételeket. Vegykonyhai borzalmakat. Hova lettek a régi ízek, a zamatok, a valódi alapanyagokból készült finomságok? Tudom: főzni fárasztó… De hidd el - megéri! Fedezd fel TE is újra az evés igazi örömét, - azt az életérzést, amit nem helyettesíthet a menzakaja.

HTML